Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Isten terve.

és a testvéri szeretetnek e vakságában nyert »új parancsolatá«-hoz igazodik. Nem feladatunk e helyen e rendelkezések részletezése. Csak arra kell rámutatnunk, hogy az Egyház szolgálati a világ jelé az. ha egy jelöl önmagán belül megvalósítja a testvéri közösség »jó rendjét', másfelől pedig tagjaiban építi a szeretet >egymás terhét hordozó« szolgálatát. De feladafa az Egyháznál a világ felé az is, hogy az emberi együttélés erkölcsi feltételeit és követeléseit kidolgozza olyan szociális etikává, mefynők normája a szeretet új parancsolatában gyökerező isteni igazság (»lust'tia«) rendje* 7. Ezzel kapcsolatban kell utalnunk arra a szolgálatra is, melyre az Egyhá~ az állammal siemben van hivatva. Ez a szolgálat kettős. Róm. 13. jól ismert igéi értelmében az Egyháznak tanúságot ke'U tennie arról, hogy az állam Istentől vette Hatalmát, — akár elismeri ezt, akár nem. Éppen ebben van az emeberek kezébe adott hatalomnak a magas méltóságba, de egyúttal súlyos felelőssége. Ezért tartozik végső fokon a hatalomnak minden birtokosa felelősséggel Istennek. Ilyen értelemben a felsőbbség vagy általánosabban: minden állami hatalom gyakorlója »Isten szolgája«, aki Isten megbízásából és Isten felhatalmazásából gyakorolja hatalmát és teljesíti kötelességét. Ezt a kötelességet az apostol avval írja körül, hogy a felsőbbség »Isten szolgája a te javadra« (Róm. 13,4). Az Egyház ieladata, hogy hirdesse az államhatalomnak ezt a méltóságát, azt ne kisebbítse, hanem a maga teljes valóságában állítsa oda az alattvalók szeme elé. De hirdesse hatalmának méltóságát és kötelességét az állam, a hatalom birtokosai felé. Az Egyház feladata, kötelessége és küldetése, hogy állandóan tükrét tartson a hatalom birtokosai elé, melyben meglátják hatalmuk igazi méltóságát és igazi felelősségét, éppen azt, hogy csak akkor használják hatalmukat, helyesen és csak akkor töltik be kit?lességiiket, ha azt Isten szolgáiként gyakorolják és Istennek szolgálnak vele. Ilyen értelemben feladata az államhatalomnak, hogy »viselje a kardot« és dicsérje a jót, büntess:- a gonoszt, t. i. azt, ami Isten törvénye szerint jó, ili. gonosz. Evvel kapcsolódik az Egyháznak a másik szolgálata az állam felé. Ez a szolgálat abból a különleges veszélyeztetettségből ered, melynek az állam szüntelenül ki van téve. Ez a veszélyeztetettség abban a kísértésben gyökerezik, mely állandóan arra csábítja a hatalom birtokosait, hogy függetlenítsék önmagukat Istentől, sőt istenítsék a hatalmat és annak birtokosát az államot. Az íz államhatalom pedig, mely önmagát isteníti, szükségképpen bálvánnyá, bibliai értelemben âaificucv -ná lesz. Az államhatalomnak ezt a démonikus veszélyeztetettségét ismerte már az első keresztyénség is, amint arról különösen az Apokalypsis tesz tanúságot. Az cnmagqt isfenitö, démonizált államhatalom pedig nemcsak függetleníti ma8 Jelentős kísérlet ebben az irányban Brunnpr könyve: „Gerechtigkeit. Fine Lelm von den Grundgesetzen der Gesellschaft Ordnungen." Zürich, 1913.