Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

D. NYGREN ANDERS: Az állam és az egyház.

Az állam és az egyház Irta D. Xygren Anders lundi egyet, tanár. A mai thetflogiai megbeszélések között különösen kimagasló helyet foglal el a keresztyénségnek az államhoz való viszonyáról szóló kérdés. Ennek okát nem nehéz megérteni. Életünkben első tényező lett az állam. Napjainkban gyakran találkozunk az ember­rel szemben támasztott totális igényével. Egészen és maradék nél­kül követeli az emberit. Igényt tart arra, hogy alakítsa életét, meg­határozza világnézetét, stb. Hatalmi igényével végtelenül közel ke­rül a keresztyénség Iterületéhez. Éppen ezért a keresztyéneknek az államhoz való viszonyáról szóló régi kérdés — amely idők folya­mán ismételten nyugtalanító probléma volt — a legutóbbi iidöben roppant élessé lett. Ugyanakkor meg kell állapítani azt is, hogy az evangélikus theologián belül ebben a kérdésben a legnagyobb tisz­tázatlanság uralkodik. Ezért nem lehet sürgősebb feladat ínnál, minthogy megkeressük az államról szóló keresztyén felfogást. Ez irányú törekvésünkben jó segítséget nyerhetünk, ha figyelünk a ?zó­banforgó problémánál Luther állásfoglalására. O ugyanis ennek különösen nagy figyelmet szentelt és olyan gondolatokat fejtett ki, amelyeknek elvi szempontból útmutató jelentőségük van. A követ­kezőkben tehát Luther nézetével foglalkozunk, előbb azonban két megjegyzést bocsátunk előre. H í valaki tanácsot akar kérni Luthertől az áHam kérdésével kapcsolatosan, mindenekelőtt tisztában kell lennie azzal, hogy mit nem lehet várni tőle. Nem várhatunk tőle magunknak valamilyen kidolgozott tanítást az államról. Valami »lutheri államtan« a szó srajáto? értelmében nem létezik. Sőt! még tovább mehetünk cs azt mondhatjuk : Luther nem ismerte a mai értelemben vett .íllamot. ö nem ismerte azt, mintegy^ személytelen rendszert, amely összefűzi az embert és megkötözi a maga formáiban. Amikor Luther a szó­banforgó dologról beszél, ez nála egy egészen más, élő kategóriák­ban történik. Ö felsőbbségről szól, fejedelmekről, stb. Nála mind­ennek életteljes, személyes jellege van. Másodszor a bevezetőben azt is hangsúlyozni Keli, hogy Luther nem ugyanolyan módon veti fel a kérdést, amint azt mi szoktuk mostanság tenni. Ö nem csupán a keresztyén embernek államhoz való viszonya után érdeklődik, hanem felveti a sókkal átfogóbb és mélyebb kérdést : Isten és az állam. Mi a magunk részéről sokkal inkább htajlandók vagyunk individuális szemléletre. Mi hajlandók vagyunk arra, hogy .az egyes embereket, az egyes keresztyéneket önálló atomoknak fogjuk fel és úgy kérdezzük; milyen magatar­tást tanúsítanak az állammal és ar~ak i;jény«'\vl szemben. Luther számára a kérdés jcva' nagyobb éj sokkal átfogóbb perspektívát

Next

/
Thumbnails
Contents