Evangélikus Theologia 1947. 6.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Isten terve.

jébe, hanem természetes magyarázatot is keressen mindarra, amL átokként üli meg életünket és a hiábavalósággal folytatott sziszifuszi küzdelemmé teszi a legjobb, a legnemesebb és legszentebb értékekért vívott fáradozásunkat, harcunkat. Ismerjük az ilyen törekvéseket, de nem feladatunk sem az, hogy felsoroljuk és vázoljuk, rem az, hogy bírálat tárgyává tegyük őket. A mi feladatunk,, hogy az Iráj világításába állítsuk az elmondottakat. Az apostol számára nem magától értetődő, hogy a teremtett világ a mulandóság hatalmában van, igy ez számára nem is »természetes« vagy másként: nem tartozik bele Isten teremtési rendjébe. A világ »alávettetett« a hiábavalóságnak és pedig >nem önként , hanem ;a miatt, aki azt alávetette«. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ a hiábavalóság hatalmába annak akaratából került, aki a világot Ádám bűnesete miatt kiszolgáltatta a mulandóságnak !és a ^hiábavalóságnak«, a tehetetlen fáradozás mindig megújuló es mindig célt tévesztő nyomorúságának. Róm. 5,12—21. verseiben iajzo^ja meg az apostol megrázó erővel Ádám bűnesetének a következményeit. »Annak az egy embernek a vétke miatt minden emberre kihatott a kárhoztató ítélet«, »a halál minden emberre átterjedt, mivel mindannyian vétkeztek.« Minden ember bűnössé lett. Ez pon.tosabban nemcsak azt jelenti, hogy az ember, — azaz minden ember — szembefordul Istennel egyszer-másszor, egyik vagy másik cselekedetével, hanem azt, hogy az ember — minden ember, kivétel nélkül, — a bűnnek, az Isten elleni lázadásnak, az Isten ellen fordulásnak a hatalmába kerül. Minden ember megszegi Isten akaratát, nemcsak esetenként, oly módon, hogy azután ismét visszatérhetne vagy visszatérne az Isten iránti engedelmességbe, hanem akarat-a teljesen és maradéktalanul elfordul Istentől és az Istenellenesség hatalmába kerül. Ezért hat ki a bűn az; élet minden területére s nem szorítkozik kizárólag az Istenhez való viszonyunkra. Hogy pedig mit jelent a <biin és az Istentől való; elfordulás fiz ember és a népek clefçben, azt Pál a Róm. 1,18—32'verseiben (ál-, litja olvasói elé., A bűn nemcsak avval az »emberi« következménny(ek jár, hogy az ember a bűn hatalmába kerül, szolgájává lesz! a ,bűnnek. A bűn azonnal kihívja maga ellen Isten haragját. így közvetlen következménye az is, hogy Isten ítélettel sújtja azt az embert, aki • bár ismerte Istent, de mégsem dicsőitelte őt mint Istent és így teljes okosságával együtt »hiábavalóságra jutóit« ê^araicb'Jrjcar^ Róm. 1,21), vagyis a hiábavalóság hatalmába került. Az Istentői elfordult ember minden vélt bölcseségq ellenére is balgataggá lett: Istennek nem szolgált, de szolgált a maga alkotta isteneknek, hatalmába került a világ titokzatos erőinek, ezek lettek istenei. Azítéléit pedig az, hogy Isten kiszolgáltatta az embert, kiszolgáltatta • bűnös vágyaknak, szégyenletes szenvedélyeknek, nemtelen- érzületeknek. Szenvedélyeivel, gonosz kívánságaival és nemtelen érzületével az ember maga teszi tönkre önmagát. Aláássa egzisztenciájának* alapjait, állandóan lerombolja, amit fáradságos munkával épit és alkot, megbontja és szétrombolja az emberi együttélés elengedhetetlen feltételeit, kezdve a közösségi együttélés ajapsejtjén, a családon emberi együttélés legmagasabb formájáig, az államig. Ez az Isten