Evangélikus Theologia 1947. 5.szám.

SCHOLZ LÁSZLÓ: Rövid hozzászólás a feloldozás kérdéséhez.

oldása vagy megkötése dolgában adaott meg nékünk. \z apostolok kiküldetésének célja is csak a tanítás és nem a bűnbocsánat. Az idegen bűnök dolgában meg kell elégednünk az Isten kegyelmének hirdetésével. Rá szeretnék mutatni arra, hogy ezen a vonalon bajos lesz a vitát eredményesen folytatni. Raffay püspök exegesise Mt. 16,19; 1S,1S; és főleg Ján. 20,23. verseire vonatkozólag szinte egyedül áll az evangéliumok írásmagyarázatában. Átnéztem a rendelkezésemre álló kommentárokat és sehol sem találtam hozzá hasonlót. Nincs exegéta, aki a bűnbocsánat adására felhatalmazó jézusi igéket korlátozni merné a személyesen elszenvedett sérelmekre. Megítélésem szerint nem volna szabad ezeket az igéket egy sorba helyezni a békülékenységre hívó intésekkel. Senki se tagadja, hogy Jézus a kölcsönös megbocsátásra ismételten intette tanítványait. Da hogy má féle bűnbocsánatról is szólott, az éppoly bizonyos, mint ahogyan az egész szentírás nemcsak az embernek ember ellen elkövetett bűneit teszi szóvá, de méginkább az Isten ellen el követett eket, sőt tanítja, hogy az embertársunk ellen elkövetett vétkekkel is voltaképpen Istent és az ő sz^nt parancsolatát sértettük meg, következésképpen nincsen fontosabb számunkra, mint az Isten bűnbocsánata. Hogv pedig Isten az ő bűnbocsánatát emberek által cca'c hirdetteti-e vagy pedig valósággal nyújtja is, erre nézve döntő Mt. 16,19; 18,18; és Já'n. 20,23. magyarázata. Idézek idevágóan néhány exegétát. Valamennyi egyhangúan azt bizonyítja, hogy Jézus a bűnbocsánat valóságos nyújtására hatalmazta fel tanítványait, mégpedig nemcsak a személyesen elszenvedett sérelmek és vétkek, hanem az »idegen« bűnök dolgában is. Ezzel ellenkező véleményt egyet sem találtam. /. Schnicicind nagyszerű kommentárjában (Das Evangelium nach Matthäus, Göttingen, 1937, 185 1.) pl. ezeket mondja Máté 16,19-hez: Jézus itt saját teljhatalmában részesíti Pétert, de 18,18. szerint részesíti benne valamennyi tanítványát is. Ez a teljhatalom az ige hirdetésének szolgálata. Az ige hirdetése életet vagy halál: munkál, köt vagy oldoz, átok alá helyez (=kitaszít a gyülekezetből), vagy felszabadít az átok alól (=visszafogad a gyülekezetbe). K

arner Károly (Máté evangéliuma, Sopron, 1935, 114 1.) így ír: :>A menny királyságának kulcsa Péter kezében azt jelenti, hogy apostoli munkájában válik valóra Isten ítélete és kegyelme. Éppen ^zért, mivel raz apostol által Isten munkálkodik, azért hatályos munkálkodása Isten előtt is ...« Máté 18,15—18. verseihez. Schnieic'nd (194 ).): A gyülekezeti fegyelemről van itten szó. De nem a személyesen megtapasztalt hántások dolgában ad Jézus utasítást. Az egé=;z gyülekezetnek kell felelősséget hordoznia minden egyesért és az egyesnek minden testvéréért. Minden egyes bjrja Jézus teljhatalmát a bűnök megfeddésére és helyrehozatalára. Ami Máté 16,19-ben Péternek szólt, a{ itt minden tanítványnak szól, mint ahogyan Ján. 20,23-ban is valamennyi apostolnak. Hallatlan újság ez a zsidósághoz képest! A