Evangélikus Theologia 1947. 5.szám.

D. RAFFAY SÁNDOR: A feloldozás kérdéséhez.

az Atya fogja elküldeni ( 14,26 üal. 4,6.); az elküldés célja pedig a tanítás, vigasztalás, felvilágosítás (14,26. — 16,13. 14), Cfak egy helyen szól Jézus arról, hogy ő küldi el a Szentlelket, mint szószólót és vigasztalót, akinek a tiszte azonban csak bizonyságtevés a Krisztusról (15,26). Az ó-testameniómban is sokszor van szó az Is'en lelkének közléséről, az új testámentomban ís nem egyszer olvasunk a Szentlélek kiöntéséről, vagy kézfeltétellel kapcsolatos megadásáról, de lehellet útján való közlésről csak itt olvasunk és ez a közlés az evangéliom más helyeivel is éles ellentétben áll. D«' van ennek a közlésnek más egyedülálló sajátossága i;. Ezért veszik sokan missziói parancsnak. Mert a Szentlélek közlésével .kapcsolatosan azt mondja Jézus a tanítványainak: Amint engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. È kiküldésre nem lehet súlyt helyeznünk. Jézus ugyanis az Ap. Csel. szerint ugyanakkor azt jelölte meg tanítványai feladatául, hogy maradjanak egyelőre Jeruzsálemben s lazután menjenek kí és legyenek tanúi a /öld végső határúig. És Jézus nemcsak a tizenkét tanítványának ado.t missziói parancsot, mikor őket Máté 10. szerint kiküldte, hanem a hetven tanítványának is, akiket útegyengetésre küldö.t ki (Lukács 0,1—6), s meghagyta, hogy taníts

anak, gyógyítsanak, és megtérésre buzdítsanak.- És a tanítványok jelentést tettek munkájukról, fíünbocsálásroi azonban sehol egyetlen szót sem találunk. A kiküldetés célja mindig a tanítás, az Isten országának eljötte és a bizonyságtevés; 1 gyógyítás is csak megerősítő és igazoló jel volt az ige mellett. A legfőbb missziói parancs is (Míté 28,10. 20. Márk 16,15) a tanítást és a hívők közösségébe való felvételt teszi a tanítványok kötelességévé. Péter is azzal indokolja meg a hét diakónus választását, hogy a: apostolok hivatása nem a kiszolgálás, hanem az igehirdetés. Júdás helyének a betöltésekor is azért jelölték Józsefet es Mátyást, meri ezek kezdettől fogva tanúi voltak Jézus tetteinek és beszédeinek és így bizonyságtevők lehetlek. (Ap. Csel. 1,21—26 — 6,2—4.) A János e\ang( lomában olvasható kiküldés tehát nem lehet önálló külön kiküldetés és aligha jelent többet, mint azt, hogy i'-mint Isten a Hát elküldötfe tisztének e vi'á'on való betöltésére, ugyanúgy küldi most el Jézus is a tanítványait, tehát ntm emberi vállalkozás,, hanem isteni megbízás alap/in végzik munkájukat. Hogy pedig Jánosnál ez a történet. így áll előttünk, azon nincs mii csodálkoznunk, mikor látjuk, hogy Pál apostol történetében a jeruzsálemi eP'ogatás három változatban van elmondva; (Ap. Csel. 21,31—33. — 23,25—30 és 24.6. 7) s ugvanúgv Pál megtérése is: (Ap. Csel. 9,1 —19 — 22,6—16). He térjünk vissza az alapkérdésre. Grűnvalszky vitatia, hogy a véges ember döntőleg befoly a bűnök megbocsátásába, tehát köthet és oldhat minden bánt Istenre is kötelezően. Én vele szemben azt állítom, hogy csak a miel lenünk személyünk ellen elkövetelt bűnök feloldása vagy megkötése dolgában van az embernek megadva e kulcsok hatalma. Az idegen bűnök dolgában pedig meg kell elégednünk az Isten bűnbocsátó kegyelmének hirdetésével. Mi nem ítélhetünk a más szolgája felett, aki a maga Urának áll vagy esik