Evangélikus Theologia 1947. 4.szám.
Dr. KARNER KÁROLY: Jézus az élet kenyere.(folyt. és vége)
orvosság, 1 ellenméreg a meghalás ellen, mely lehetővé teszi, hogy állandóan Krisztusban éljünk« (ahogyan a 2. század elején Ignatius írta, ad Eph. 20,2). Az ókorban nagyon divatos, titkos vallásfelekezetek, az u. n. misztérium kultuszok gyákoroltak különféle szertartásokat, köztük istentiszteleti jellegű étkezéseket is, melyeknél a hívek talán úgy vélték, hogy az ételben magát az istenséget veszik fel magukba és vele együtt elsajátítják az istenség erejét, s a halhatatlanságot. Amikor Jézus önmagát mondja az élet kenyerének és örök életet annak ígér, aki benne hisz, akkor az evangélista Jézus igéjén keresztül üzen;i a gyülekezetnek, hogy ne tekintse az úrvacsorát valami olyan csodaszernek,, amely mágikus erővel biztosit halhatatlanságot, vagyis : ne állítsa az úrvacsorát a misztérium-kultuszok körében gyakorolt sz^kramentális szertartásokkal egy sorba, ne az azokban megnyilatkozó gondolkodásmód^ szerint közeledjék az úrvacsorához, hanem gondoljon mindenkor arra, hogy Krisztus testét enni és vérét inni nem lehet másként, mint ha hittel közeledünk Krisztushoz. Az úrVacsorában sem kapunk többet, de nem is nyerünk kevesebbet, mint amit Krisztus nekünk igéje által nyújt. Ezért újították fel a reformátorok Augustinus értelmezését és idézték hangsúllyal Augustinus szavait: »Crede et manducasti!« E mellett azonban nem szabad megfeledkezni a másik, az elmondottakkal egyenlő fontosságú mozzanatról sem. Az utolsó szakaszban az »enni« szóval az evangélista a görög szövegben egy olyan igét használ, amely tulajdonképpen annyit jelent, mint »rágni«. Ez az ige szinte azt mondhatnánk, paradox realizmussal emlékezteti az olvasót arra, hogy itt valóságos, a szó legszorosabb értelmében vett »evés«-ről, tehát nem valami képies kifejezéssel megjelölt lelki magatartásról van szó. Ennek a hangsúlyozása tiltakozik az úrvacsorának minden spiritualizálása ellen, amely az úrvacsorát tisztára szimbólummá alacsonyítja vagy pedig jelentéktelenné törpíti a hit mellett. Ennek a kiemelésével az evangélista ugyancsak küzd olyan gnosztikus irányzatok ellen, melyek gondolkodásmódjukkal az egyházba is betörtek és veszélyeztették a gyülekezeteket. Ez a gondolkodásmód ugyancsak hajlandó volt az úrvacsorára értékét leszállítani és puszta szimbólummá tenni. Jézus azonban úgy adja magát eledelül a gyülekezetnek, hogy »valóságos eledel és valóságos ital«. Abból az igéből, hogy a hívő életet nyer, azt lehetne gondolni, hogy a Jézushoz való viszony tisztára »szellemi« természetű és hogy a Jézushoz való menetel csak »gondolati« valóság. A hit s vele az örök élet ezen a módon könnyen tisztára eszmei valóságnak látszanak és végül szertefoszlanak a semmibe. Minden ilyen spiritualizáló törekvéssel szemben az úrvacsora realizmusa döntő módon biztosítja Krisztus ajándékának a konkrét és fogható valóságát. 1 »Halhatatlanságot biztosító orvosság«-nak (<fúg^iaxov áSctvaoicc) neveztek az ókorban egy orvosok által a legkülönfélébb betegségek ellert adagolt orvosszert., amelynek feltalálását Isisnek tulajdonították. Ignatius, nyilván szándékkal alkalmazta ezt a kifejezést az úrvacsorára, talán olyan értelemben, hogy nem a közismert orvosszer, hanem az úrvacsora biztosit: halhatatlanságot.
