Evangélikus Theologia 1947. 4.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Jézus az élet kenyere.(folyt. és vége)

vérének említése Jézus halálára utal. így a következő versekben halála kerül a gondolatmenet középpontjába. Neki mint az Ember Fiának, mint az Isten dicsőséges és hatalommal felruházott küldöttjének kell önmagát és pedig életét adnia, hogy életet nyerhessen 54 a világ. Csak Laz nyer életet, — és pedig úgy, hogy az a feltámadásban 55 is kiteljesedik, — akinek Krisztus halálba adott élete szolgál ételül és italul, mert ez, t. i. az ő »húsa«, — valóságos, teljes önmagia, •— és vére, azaz halálra odaáldozott élete az »igazi« táplálék, étel és ital-: minden más é tel és ital csak látszat szerint táplál, de Va56 lójában éledtet nem ad. Aki pedig így »eszi«

1 az Emberfia testét és issza vérét«, az oly módon nyer életet, hogy »Jézusban marad [és Jézus őbenne«. Az evangélistának egyik kedves kifejezése, mellyel Krisztusnak a hívőhöz való viszonyát jelöli meg az, hogy Krisztus a hívőben marad és a hívő Krisztusban (v. ö. kül. 15,4—7; I. Ján^ 2,6. st.). Krisztusban az marad, aki »megtartja parancsolatait« (I. Ján. 3,24) és megmarad a »szeretetben« (I. Ján. 4,16; Ján. 15,9—10). Aki pedig így van Krisztusban, ilyen hitben és iránta való iszeretetben él, abban marad Krisztus is, azaz az ő »magja« vagyis Krisztus igéje megmarad benne (I. Ján. 3,9), sőt ekkor az egység olyan szoros Krisztus és a hívő közt, hogy erről azt mondhatja az apostol az ilyen »nem vétkezik« (I. Ján. 3,6). Ilyen »élő« egységben van 57 Krisztussal az, aki »őt eszi«. Ennek az egységnek a csodálatosságát és titokzatosságát szemlélteti az is, hogy általa a hívőnek Krisztushoz, való viszonya párhuzamba kerül Krisztusnak az Atyához való viszonyával. Krisztus számára az »élő«, azaz önmagában élettel biró és életet árasztó Atya az élet forrása, tőle nyer Krisztus életet úgy, hogy élete legyen »önmagában« (5,26). Annak, aki Krisztusban van, Krisztus válik minden élet forrásává. Látszattá válik ekkor az az élet, melyet a naponkénti testi eledellei táplálunk, elsüllyedt a megsemmisülésnek és a feledésnek homályában az is, amit »magasabbrendü« szellemi életnek mondunk. Valóságos életként csak az marad meg, amit Krisztustól nyerünk. Semmiféle »manna« sem tudja ezt az életet adni vagy pótolni, csak az nyer életet örökre,, aki őt magát »eszi«. A vitabeszéd utolsó szakaszának a középpontjában tehát a Krisztus halálára való futalás áll. Krisztus csak halála által válik »teljesen és igazán az élet kenyerévé: halála által ád igazában életet. .Életet csak az nverhet, akinek a háláiba adott Krisztus válik az eledelévé. Jézus igéi ilyen értelemben világosak és maradéktalanul 1 Az 54. verstől fogva az evangélista egy másik szót használ az »enni« megjölésére, mint az előző versekben. Ez a szó (görögül rçtbysiv tulajdonképpen annyit jelent^ mint »rágni«, vagyis még relisztikusabban fejezi ki az evést, mint az előző versekben használt (páynv szó. Lehét, hogy az evangélista azért választotta ezt a nagyon realisztikusáig hangzó kifejezést^ hogy evvel is figyelmeztessen annak az evésnek és ivásnak a realitására, melyről szó van s hogy ily módon is megakadályozzon minden spiritualisztikus magyarázatot. Ennek viszont talán némely gnosztikus áramlatokkal szemben volt jelentősége.