Evangélikus Theologia 1947. 4.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Jézus az élet kenyere.(folyt. és vége)

a halál hatalmából, sőt annál inkább a halál karjaiba hajszol bennünket, minél inkább átadjuk magunkat neki. Jézus azonban av\al az igénnyel lép fel, hogy ő valóban, és pedig páratlan, megismételhetetlen módon az életnek a kenyere: az ő hósa az igaz eledel és a,z ő vére az igazi ital (6,55), Hasonlót kell megállapítanunk a többi hasonló kifejezésre vonatkozólag is a nélkül, hogy azokat itt egyenként részletesen meg% izsgálhatnók. összefoglalólag meg kell tehát állapitanunk, hogy az »én vagyok...« kezdetű Jézus-igék formailag a szakrális stilus jellegét mutatják: már ezzel is Jézus messiási igényének a megnyilatkozásai. Tartalmuk tekintetében pedig azt kell mondanunk, hogy bennük a Krisztus-valóság paradox gazdagsága a legmélyebb tartalmával nyilatkozik meg : ezek az igék a Krisztusban adott kinyilatkoztatás páratlanságát, megismételhetetlenségét és egyetlen voltát, minden párhuzamot vagy hasonlatosságot meghazudtoló egyedüli voltát fejezik ki. Krisztus általuk azt mondja: Én vagyok az egyetlen, rajtam kiviil nincs senki más, aki életet és váltságot tud adni és ad is valósággal. Az egyetlen valóságos, életet adó kényér Jézus. Ezt; a megállapítást még jobban megállapítja a következő mondat: aki Krisztushoz megy, nem éhezik meg, és aki benne hisz, nem szomjúhozik meg'. A késői zsidóság a mózesi törvénnyel azonosított bölcseségről vallja, hogy aki a.bból eszik, az egyre inkább éhezik utána és aki belőle iszik, az egyre inkább szomjazik utána (Jéz. Sir. 24, 21). Ez azt jelenti, hogy aki a »bölcseséget«, azaz Isten törvényének a szépségét; és jóságát megízleli, az nem kiván többé mást, mintegy nem kiván többé földi eledelt, táplálékot, hanem egyedül csak az Isten törvényét. Az i lyen ember Isten törvényének teljesítéséből él. Jézus igéje szembe helyezi a törvénnyel őt magát, az élet kenyerét. Egyedül Jézus adhatja meg az életet, melyet a törvény megtartásától remélt a zsidóság, egyedül ő adhat megnyugvást a/ embernek a mindig újat és újabbat kivánó keresésében, egyedül ő csillapíthatja az ember holtáig eltöltő mohóságát, mellyel Isten után vágyódását cselekedetekkel, erkölcsiséggel, értelmének a kifejlésztésévej, önfeledt elmerüléssel a szépségben (művészetekkel) stb. ki akarja elé' gíteni. Nincs kielégülés senki számára, csak azoknak, akik »Jézushoz jönnek« vagy más szóval (a két kifejezés párhuzamos és rokoncrtelmű), akik ő benne hisznek. 36 A 36—40. verseknek látszólag nincs szoros kapcsolatuk a fejezet témájával, az élet kenyerével. Azonban ezek a versek mégis belekapcsolódnak a fejezet összefüggésébe annak a révén, hogy Jézus utal a galileabeliek jelkivánására : »noha látták őt ', azaz látták a jelet, melyet tett, -»mégsem hisznek . A következő versek ehhez kapcsolódva két mozzanatot emelnek ki: egyik, hogy mi a hit legmélyebb oka, másik, hogyan teljesiti a Fiú az Atya akaratát azokra 37 vonatkozólag, akik liisznek. Jézushoz azok »jönnek«, azaz benne azok hisznek, -akiket az Atya ajolt neki . Nincs itt kifejezve ennek a gondolatnak az cllenfc'te, t. i., hogy akik nem hisznek, azokat az Atya nem adta neki. Mégis így világosodik meg a hit és hitet-