Evangélikus Theologia 1947. 4.szám.

DR. KISS JENŐ : Az újszövetségi, közelebbről jézusi csodák kérdése.

szemlélje. Más teremtmény képtelen annak felfogására. Ha beszélünk is énekével Istent dicsérő dalos madárkáról, vízesés zúgásának hatalmas himnuszáról, vízcsepp, vagy napóriások csodás világáról, — mindez csak az ember számára válik felfoghatóvá. Egyéb teremtmények csak élnek e csodás univerzumban, de nem tudnak róla. Az öntudatos lét. a lélek világa által megvilágosodó emberi értelem az. amely tapasztalhatja a természet életének titkát. Ezért ez a természet életét szemlélő, vizsgáló és értékelő ember tulajdonképpen a legnagyobb csoda. Mert reflektál, gondolkodik, következtet, okot és célt lát, és teszi tulajdonképpen elevenné a természetet. Anatomusok, akik legkisebb részletig ismerik az emberi test csodás világát, kénytelenek beismerni, hogv még azt sem tudják megérteni, hogy miképpen fogja fel az agy a külvilág benyomásait, miképpen él, gondolkodik, akar és cselekszik. Mint mondják az emberi agy nem tudja felfogni az emberi agy munkáját. Mert nem látják a láthatatlan rendezőt, irányítót, a lelket, amely az emberi agy által az egész ember életét irányítja, és gondolkozását szabályozza. így válik a lenagyobb csodává maga a gondolkodó, a világ életét látó, megértő, afelett elmélkedő, saját magát is vizsgálat tárgyává tevő és gondolatairól is kritikát gyakorló ember. Az élet malmát hajtó vércseppek csodás világa, a szervek elkülönülő és mégis egybevágó életfenntartó tevékenysége, a láthatatlan kéz által iránvított sejtek tevékenysége, a bőr óvó, elválasztó s mégis a külvilággal egybekötő sokoldalú működése, az érzékszervek szinte felfoghatatlan munkája, a csontok gótikus felépítése, az idegvilág rejtelmei és magának a központi agyvelőnek bámulatos irányító felügyelete, mind csak konstatálható, de meg nem érthető csodák, amelyek megtörténnek egy szó kimondásakor, egy mondat elolvasásakor, hideg, meleg, fájdalom öröm, gondok, bosszúság, érzésekor. Bizony nem kell csodáért messze a múltba mennünk: magunkban hordjuk a legnagyobb csodát, magunk vagyunk a világ legnagyobb járó, érző, gondolkodó, Istent félő és tagadó, de mindenképpen Isten által alkotott csodák, akik a világról, saját magukról gondolatokat alkotnak, ezek fe'.ett kritikát mondanak, csodákról beszélnek s csodákat tagadnak, s már e tevékenységükkel is megfejthetetlen csodás szellemi munkát végeznek. Nem a legnagyobb ellenmondás e most már, hogy ez az élő, érző és gondolkodó csoda, amelynek minden szívdobbanása, lépése, minden gondolata meg nem értett rejtély, mosolyog, amikor csodákról hall és szkeptikusan rázza fejét — már e tette is csoda — Krisztus csodatettei hallatára?! Történelem, természet, saját életünk elfogulatlan szemlélete tehát nagyon alkalmas arra, hogy a »nil admirare« elvére helyezkedő embert büszkeségében kissé lelohassza és alkalmasabbá tegye a csodák kérdésének» nemcsuk tágabb, hanem szűkebb értelemben való elfogulatlan szemléletére. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek! Ilyen módon válik mult és jelen, természet és emberi élet tárgyilagos vizsgálata azzá az előiskolává, amelyen végig kell járnunk, ha az írás, közelebbről Jézus csodáihoz akarunk eljutni. Nem a »credo, quiu absurdum« elve alapján, nem azért, hogy csodákat lásson ott is,