Evangélikus Theologia 1947. 4.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Jézus az élet kenyere.(folyt. és vége)

cTthetők. Azonban már az 51. versnél rámutattunk arra, hogy a vers szövege közvetlenül felidézi a keresztyén olvasóban az úrvacsora •képzetét. Amikor Krisztus »testének« (pontosan: »húsának«) az odaadásáról van szó, amikor e »test« »evéséről« és Krisztus »vérének az ivásáról« olvasunk, akkor természetszerűleg gondolunk art^a kenyérre, amelyet az úrvacsorában törünk meg. Alig tévedünk, ha úgy ítélünk, hogy az evangélistának szándéka bennünket figyelmeztetni e beszéd által az úrvacsorára. Az evangélista tehát ennek a beszédnek is ugyanúgy adott szándékkal kettős értelmet, mint pl. a Keresztelő igéjének, melyben Jézusról, mint az Isten bárányáról tett tanúbizonyságot. Első, »történeti« értelme szerint — mondja az evangélista — Jézus Kapernaumban önmagáról, mint az élet kenyeréről tett tanúbizonyságot és azt tárta hallgatói elé, hogy az élet kenyerévé ő igazában halála által lesz. De Jézus szavainak az evangélista olyan szövegezést adott, hogy aX olvasók gondoljanak az úrvacsorára, melyben ezek az igék mintegy kiteljesednek és tökéletes értelmüket megnyerik. Jézus beszédének, különösen az utolsó szakasznak (az 51., ill. 52— 59. verseknek) az értelme évszázadok óta, ill. pontosabban már a legrégebbi keresztyén írásmagyarázók óta vitás. Kérdés t. i., hogy vájjon az úrvacsorára vonatkoztatandók Jézus igéi-b vagv sem. A negyedik evangéliumban nincs szó az úrvacsora szerzéséről s így már ezért is érthető, ha az írásmagyarázók nagy része ebben a szakaszban utalást keresett az úrvacsorára, sőt, hogy különösen az újabb írásmagyarázók nagy része egyenesen az evangélistának az úrvacsoráról vallott tanítását, teológiáját vélte benne felfedezhetni. Ez az utóbbi vélemény minden esetre téves. IIa az evangélista ki akarta volna fejteni tanítását az úrvacsoráról, akkor erre meg lett volna a módja és nem volt szüksége arra, hogy tanítását ilyen burkoltan és nehezen érthető formában fejtse ki. Helyesen csak akkor érthetjük meg a szakaszt, ha figyelünk a fentebb jelzett »kétértelműségére« vagy helyesebben szándékolt kettős értelmére. Ha azonban így van, akkor fel kell vetnünk azt a kérdést: miért adta az evangélista Jézus beszédének ezt a kettső értelmű jelleget? Erre a kérdésre pedig röviden ezt kell felelnünk : egy felől az evangélista hangsúlyozta, hogy Jézus életet ad mindenkinek, aki »közeledik hozzá«, hisz benne, és pedig életet ad tisztára igéjével, azaz életet ad, mint a testté lett Ige. Augustinus mondotta Ján. 6,29 értelmezése kapcsán azokat a hiressé lett és a fejezet magyarázata során is sokat idézett szavakat: »Minek tartod készenlétben a fogakat és gyomrodat'' Higgyél és akkor máris ettél!« (»Crede et manducasti! Aug. tract, in. ev. Jon. 25,12). Ezzel Augustinus nyilván a döntő ponton jelölte meg azt, amit az evangélista János szavain keresztül üzenni akar gyülekezeteinek. Jézus az életet azoknak adja, akik hisznek. Az úrvacsora pedig nem csodaszer, valamiféle »halhatatlanságot biztosító