Evangélikus Theologia 1947. 3.szám.

Dr. WICZIÁN DEZSŐ: Melanchthon Fülöp.

Lluthier viszont féltékenység nélküli önzetlenséggel ismerte <el. Melanchthon tudományos munkájának értékét, A bibliafordítás nehéi. munkájában hálásan vette igénybe tréfásan »kis görög«-jének becé­zett munkatársa segítségét. Loci communesét összes saját köny­veinél többre értékelte. Melanchthon iránt érzett ragaszkodó szereteté­nek legmeghatóbb példája az az eset, amikor 1540-ben a Wt&mar­ban súlyosan megbetegedett Melanchthonhoz siet, Melanchthont már' halálra váltan, eszméletlen állapotban tajálta, az orvosok tehetetle­nek voltak. Amikor Luther megpillantotta a nagybeteget, megdöb­benten kiáltott fel : »Istenem, hogy megcsúfolta az ördög Istennek ezt az eszközét!« Nyomban Istenhez fordult és olyan imádságban,, amely az Istennel való tusakodásnak és a rendíthetetlen hitnek való­sággal lenyűgöző példája, kérte, adja vissza neki Melanchthont. Majd. Melanchthont kezdte szólítgatni, élesztgetni és csodák-csodája : a beteg, lassanként magához tért, Luther újabb biztatására enni is kezdett és­szemlátomást erősödött. A jelenvoltak, és Luther is vallotta, hogy Isten nyilvánvaló csodát tett. ' • Milyen csodálatosan finoman jellemezte Luther kettejük mun­kájának egymáshoz való viszonyát Melanchthonnak a Koiosszéi levél magyarázatát ajánló előszavában: »Én arra születtem — írja — hogy hordákkal és ördögökkel viaskodjam és háborúskodjam; azért olyan heves és harcias sok könyvem. Nekem szálfákat és tönköket kell kivágnom, tüskét és bozótot irtanom, mocsarakat feltöltenem­Én kíméletlen erdőirtó vagyok, az én feladatom, hogy utat törjek: és egyengessek. Fülöp magiszter azonban már a megtisztított úton. jár-kel csöndesen, vidáman termel, ültet, vet és öntöz, amiképen Iste.i. gazdagon ellátta őt ajándékaival.« így tehát Melanchthon munkájára, segítségére nagy szüksége volt­Luthernak. Nélküle a reformáció műve szinte nem lett volna tel­jessé. Melanchthon azt végezte el, amire Luthernek nem jutott nyu­galma és ideje: az evangéliumi tanítást összefoglalta, rendszereizte eképpen tradícióra, a következő nemzedékednek való továbbadásra, alkalmas formába öntötte. Ugy is szemléltethetjük kettejük mun­kájának egymáshoz való viszonyát, hogy Luther verejtékes munkával vágta, aratta a gabonát, Melanchthon pedig kévékbe kötötte, keresz­tekbe rakta. Ezt végezte el először is a Loci communes első, 1521-i formá­jában. Ebben az iratában az újonnan felfedezett evangéliumért való lelkesedés izzó hevületével foglalta össze Luthernak a bűnről és kegyelemről, a törvényről és evangéliumról, a megigazulásról és hit­ről szóló tanítását- Nemcsak a skolasztikus theologiát tagadja meg, ha­nem a filozófiát is, azt az Arisztotelészt, akiért Wittenberg L be érkeztekor még annyira lelkesedettt. Ezek nem vezethetni Krisz­súlya alatt lelkében megrendült, összetört, de ugyanakkor hittel fi-­tus megismerésére, mert »Krisztust megismerni annyi, mint az ö jó­téteményeit megismerni.« Krisztus legfőbb jótéteménye pedig a bűn­bocsánat, ezt viszont csakis az nyeri el, aki bűneit felismervén, azok súlyi alatt lelkében megrendült, összetört, de ugyanakkor hittel fi­gyel fel Istennek kegyelmot hirdető Ígéretére. Azért ez a *hit, és egyedül a lut a mi igazságunk, megigazulásunk. i * .

Next

/
Thumbnails
Contents