Evangélikus Theologia 1947. 3.szám.

Dr. KARNER KÁROLY: Jézus az élet kenyere.

az örök életre, melyet az Embernek Fia ad nektek. Mert őt az Atya, 28 Isten (az ő saját bélyegével) pecsételte meg. Err

e azt mondották 29 neki: Mit cselekedjünk, hogy Isten műveit munkáljuk? Jézus azt válaszolta és mondotta nekik: Istennek a műve az, hogy higy30 gyetek abban, akit ő küldött el. Erre azt mondották neki : Nos, micsoda jelet mutatsz, hogy lássuk, és higgyünk neked? Mit »mun31 kálsz«? Atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van,írva: •-aMennyből való kenyeret adott nekik enni.« 31. vs. v. ö. II, Móz, 16, 4, és 15; Zsolt, 78; 24; Nehem. 9. 15. 'A következő vitabeszéd helyzetképét az evangélista kissé körül22 knényes mondatszerkesztéssel adja meg. A GeneJzáret-tavának keleti partján »álló«., azaz inkább Ottmaradt sokaság »látja«, hogy az előző nap ott volt egyetlen hajó a tanítványokkal eltávozott Jézus 23 inélkül. Tibérias

1 felől jövő hajókon azonban az ott maradottak iát? 24 kelnek a tó nyugati partjára s ott megtalálják Jézust. A sokaság' 25 »keresi« őt. Jézus ezt a keresést elutasítja; csak az éhség kielégítésié 26 nek a tudata, a jóllakottság van mögötte, nem pedig az, hogy felismerték a »jelet«. Nem látják meg, hogy a csoda túlmutat önmagán, sőt a sokaságot eltöltő messiási várakozáson is, túl mutat/ 27 oda, ahol a kenyér »örök életre meg ma fy dó eledellé« válik s — a következő vitabeszéd szóhasználatát v.éve alapul, — meglátják az »élet kenyerét«. Galilea lakossága általában szegény volt s kénytelen volt erősen megdolgozni a mindennapi kenyérért. Ezért érthető, ha eltöltötték kenyérgondok és ha az emberek keresték azokat "a lehetőségeket, hogyan tudnak könnyebben megélni. TaJán ez is tükröződik Jézus szavaiban, amikor el akarja vonni a sokaság tekintetét a »veszendő eledelről« és »az örök életre megmaradó eledelre« irányítani. Az ember a »veszendő eledelt« »munkálja« (ahogyan a görög kifejezés pontos fordítása mondja), munkával szerzi meg, biztosítja magának. Jézus ugyanezt a kifejezést vonatkoztatja »az örök életre megmaradó eledel«-re is, noha azt nem lehet úgy »munkálni«, megszerezni és biztosítani a magunk számára, mint a mindennapi kenyeret. Azonban Jézus nem tekinti az embert a hozzá való viszonyban személytelennek, olyasvalakinek, aki tisztára elszenvedi azt, ami vele történik. Ezért kell az embernek »Jézushoz menni« és ezért kell »munkálni^, az örök életre megmaradó eledelt, azt az 1 Tibérias a Genezáret tavának a nyugati partján fekvő város, melyet Heródes Antipás Kr. u. 26 táján a'apitott és Tiberius császár tiszteletére nevezett Tibériasnak. Jézus korában a városba zsidók lehetőleg nem tették be a lábukat, mivel Heródes Antipás azt sirokra építette s igy az tisztátalannak számított. Heródes Antipás a várost székhelyévé tette. Talán Tibérias-i volt a Luk. 8, 3-ban említett Johanna, Khuzának, Heródes Antipás egvik intézőjének a fe'esége. — Később Tibéria> a palesztinai zsidóságnak és az irástudominynak egyik központja, szent város, afftl ma is mutogatják a hires Akiba rabbi és a középkorban élt Maimonldes sírját.