Evangélikus Theologia 1947. 2.szám.

SCHOLZ LÁSZLÓ: Feladataink.

dése. A mi nemzedékünk olyan theologiai változásokat élt át, hogy a régi ágendákkal nem tud mit kezdeni. Ujat pedig azért nem tudott alkotni, mert a részletkérdéseket a maga számára még fel nem dolgozhatta. Az ágenda ugyanis csak az összes theologiai problémák viszonylagos megnyugtató megoldása után szövegeződhetnék meg elfogadhatóan. Ide vehetjük azután az egyetemes énekeskönyv öszszeállításának nagy feladatát is. Ez alapvető művek elkészítése mellett különösen két tágabb problémakör az, melyben lelkészeink tanulni óhajtanak. Az egyik az egyházról szóló tanítás. Idetartoznak mint részproblémák: az egyház fogalma, az igehirdetés, az evangélizáció, a keresztség és Úrvacsora, a papi hivatal és az egyetemes papság, az egyháztagság, ßz egyházi reformok, a hitoktatás, a konfirmácip és az egyh&zi fegyelem kérdései. A másik pedig az eschatologia, a végső dolgokról szóló tanítás ugyancsak elágazó kérdései. Végül felsorolunk egyes problémákat, melyeket egyesek vetettek fel: büntanításunk, bün és betegség, megtérés, megigazulás, gyónás, szatanologia, lelkiismeret, házasság, spiritizmus, szocializműz ; néhány egyháztörténeti téma és ismételten: Luther. Ha csak erre a gyűjtésre vetjük tekintetünket, eláll a lélekzetünk a feladataink nagyságától. Mert mit törölhetnénk a fentiekből vagy mit volna szabad hosszan halogatnunk? Talán azokat a problémákat, melyek a magyar evangélikus theologiának régi adósságai és mostan, a külföldi szellemi támogatás megtörésével sürgősebbek. mint valaha? Vagy azokat a problémákat hagyjuk, melyeknek megoldatlansága miatt rendetlenül végezzük istentiszteleti és egyéb igeszolgálatunkat? Vagy azokat halasszuk jobb időkre, melyek miatt máris csoportokra szakadtunkí s theologiai frakciókban tengődünk?... Ehelyett lássunk hozzá feladataink megoszfáscího:! Az országos Lelkészegyfesületnek a háború előtt az volt a szokása, hogy evenként 2f—3 témát kitűzött tárgyalásra és valamennyi egyházmegyei Lelkészegyesülettől kérte a kidolgozásukat. Egész éven át ugyanazt a 2—3 témát forgatták mindenütt. Ezt a luxust továbbra nem engedhetjük meg magunknak. Ahol egy sereg munkára kész lelkész együtt él (és ennek minden egyházmegyében így kellene lennie!), ott gócpontot kell kialakítani. Egy-egy ilyen gócpontnak nem okvetlen volna szükséges az egyházmegyei határokhoz tartania magát. A Theologiai Munkaközösség szabad és önkéntes munkalehetőséget követel. Mármost egy-egy ilyen gócpont — amilyen lehetne pl. Budapest, Békéscsaba, Győr, Sopron, Pécs, Nyíregyháza stb. — önállóan vállalhatná egy-egy témakör ^gondos kidolgozását az egész egyház számára. Az egyes csoport-munkaközösségek között természetesen va^mifé'p kapcsoltnak is kellene lenni. Ez csak személves kapcsolat révén képzelhető el. Kiküldöttek révén kellene magát képviseltetnie minden munkacsoportnak legalább egykét másik munkacsoport ü'ésein, konferenciáin. És magátólértetődően közvetlen kapcsolat kívántatnék meg az Evangélikus Theologiai Munkaközösség iránvító? és a gócfppntok munkásai közöif. Ilyen közös munka megvalósítása reménységet nyújtana arra, hogy