Evangélikus Theologia 1947. 2.szám.

MOLNÁR RUDOLF: ökuménikus mozgalom es a finn egyház.

feladata. Az azt teszi, amit megtehet. De az egyház nem ugorhat be annak helyébe, hogy most ô kezdje megcselekedni mind azt, amit a világ - eddig nem tett meg.- A keresztyén ember sóként és világosságként hat a világban, de az egyház feladata egészen más, sokkal magasabb. És mikor ez az új-hit azt gondolja, hogy a világi létformákat meg tudja változtatni, csalatkozni fog, mert Krisztus és az apostolok az utolsó időket felettébb borzalmasaknak írják le." A lusannai konferenciáról Johansson így nyilatkozik: „Nem volt ott hit egyáltalán és mégis ökuméniku? hitről beszélnek. Bizony szégyelhetik majd gyermekeink és unokáink azt az elvetemiiltséget és csalárdságot, melyben a világkonferenciák csodálói leiedzenek. Ökuménikus-hit nincs és ha e nevet mégis használják, az csúf-név csupán. Ez a hit nem fejlődés felfelé, hanem csúszás lefelé. Eltér Luther hitétől a katholicizmus felé. Az új hit, az u. n. ökumenikus-hit nagy tévelygése abban van. hogy ebből a világból való. Minden ökumenikus munka és fáradság egészen hiábavaló. Úgy látszik, tiogy a . keresztyén világkonferenciák nem ismerik azt az alapvető törvényt," hogy az életre vezető út a halál mellett visz el." Az ökuménikus gondolat megértéséhez még Johansson eschatológiai állásfoglalásánál is meg kell állnunk egy pillanatra. Johansson eschatologiai állásfoglalása minden tettét meghatározta. Minél öregebb lett, annál sötétebben látta az emberiség jövendőjét. Arról is volt már szó <•17 előbbiekben, hogy Joliasson keresztyénsége a Krisztus-várásban c-úcsosodott ki. A világ megújulásai az idők végén fog bekövetkezni a Krisztus erejével. A segítség felülről jön. Azt írja Johansson: „A nagy világkonferenciák nem várják Krisztus eljövetelét, hanem azt gondolják, hogy emberi erővel is megújíthatják az emberiséget, amit pedig csakis az eljövendő Krisztus, tehet meg." Természetes, hogy itt Johansson elsősorban az Isten országáról alkotott felfogás ellen foglalt állást. „Isten országának eljövetele egy cseppet sem függ az emberi akarástól, vagy az ember erejének megfeszítésétől." Közben ezt írja: „A stokholmi világkonferencia nem képes a kozmikus létet megújítani, mert mi a vég felé közeledünk, mikor is a menny nagy robajjal aláhull és a nagy forróságban az őselemek mind elpusztulnak. A keresztyénség pedig új eget és új földet vár, melyben igazság lakozik. (II. Pét. 3. 10. 13.). Körülöttünk minden azt bizonyítja, hogy az emberiség lefelé csúszik az Isten ítélete felé. És Krisztus minden bizonnyal megújítja ezt ai világot." Johansson számára ez az eschatologiai állásfoglalás az Isten oltalmára való teljes ráhagyatkozást jelent és így bár szíve tele volt szomorúsággal, mégis a világ vezetésére vonatkozóan nagy gondatlanságot tanúsít. Azt mondja hogy „a stokho'mi konferencia a világ minden gondját a keresztyénségre veti. Az egyház nem keveredik az állam feladatába. A fődolog