Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.
GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.
megváltás elvégeztetett s a bűnbocsánat kész. Éppen ezért kerülhet sor a közvetítésre. Szoros kapcsolatban van tehát a közvetítés a közbenjárással, a bűnbocsánat megszerzésével, pontosabban: a megszerzett bűnbocsánattal, mert ezt kürtöli szét. S a Schmalkalden! Cikkek szerint négyféle módon végzi ezt el Isten Lelke: »e'ső módja az élőszóteli ige, amelyben bűnök bocsánatba hirdettetik az egész világnak. Második a keresztség 1. Harmadik az oltári szentség. Negyedik a kulcsok hatalma és az együttérző hittestvérek vigasztalása.« 1 0 Ezze 1, azt hiszom, eléggé kimutattam, hogy a közvetítés és a közbenjárás viszonya szempontjából általában, a synergismus veszélye nem áll fent, mert sem a Szentlélek közvetítette megigazító hit, sem az írott és előszóbeli ige, sem a keresztség, sem az oltári szentïég, sem a pap 1 1 bűnbocsánata nem kisebbíti a Krisztus keresztáldozatát. De ki kell még mutatnunk azt is, hogy magán a közvetítés körén belül sem lehe L szó synergismusról : egyfelől a Szentlélek, másfelől az ige, a szentségek és a pap közvetítő munkája között. Synergizmusról itt csak akkor lehetne szó, ha a hit egyszerű következménye volna az ige, a szentségek és a ,pap, röviden: az egyház közvetítő munkájának. Erről azonban szó sincs. Mert Isten Lelke felhasználja ugyan az egyházat a közvetítésben, de az ige hallgatói, a szentségek élvezői és a feloldozás kívánói között csak ott és akkor ébreszt hitet, ahol és amikor Neki tetszik. Összefoglalva mind a két szempontot, azt mondhatjuk: általában a közvetítés és a közbenjárás viszonyára vonatkozóan a synergismus veszélye azért nem áll fenn, mert a bűnbocsánat közvetítése feltételezi a Krisztus által szerzett váltságot (conditio gratiae Christi) ; a közvetítés körén belül pedig a Szentlélek, mint Közvetítő és az ige, a szentségek és a pap, mint közvetítők között azért nem beszélhetünk synergismusról, mert az utóbbiak közvetítése feltéte'ezi a Szentlélek működését (conditio fidei) . 1 2 Ha mármost a bűnbocsánat közvetítését és benne a véges ember szerepét a finitum capax infiniti elv szempontjából nézzük, akkor a következőket mondhatjuk. * Tisztán és jól alkalmazzuk ezt az alapelvet az Istenre és a Jézus Krisztusra vonatkozólag, tehát a megváltás és közbenjárás fogalmi körében. Ez megmutatkozik abban, hogy theologiánk nem a felséges Istenre épül, hanem az Atyára, 13 és nem ismerünk deus pro se-t, hanem csak deus pro me-t a Krisztusban. 1 4 Nem űzünk theologia gloriae-t. — Jézusra vonatkozólag valljuk, hogy az »ember Krisztus Jézus« a mi Üdvözítőnk s számunkra az a döntő, hogy Ő meghalt értünk (theolo.uia crucis). — Még ott sem tétovázunk, amikor a Közvetítőhöz, a Szentlélekhez érünk, mert határozottan azt valljuk, hogy a Lélek az írott és élőszóbeli ige s a keresztség és az úrvacsora felhasználásával működik köztünk. — Csak iákkor kezd elhomályosodni a látásunk, amikor a közvetítés körén belül a kulcsok hatalmához érkezünk. Itt vagy egyszerűen feladjuk a finitum capax infiniti elvet; vagy lecseréljük a finitum non est capax infiniti-re s azt mondjuk, amit a zsidók mondtak: »ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül _az Isten« (Márk 2:7.); vagy ügy 1 0 Dr. Mesznyik Endre: Luther hitvallása, a schmalkaldi cikkek, 45: lap. 1 1 Papnak tekintendő az egyetemes papság alapján a laikus is s »Krisztus minden egyes hívőnek megadta a nyilvános feloldozás 'hatalmát.« Dr. Masznyik—Stromp: Dr. Luther Márton három alapvető reformátori irata, 254. lap. Az egyház babiloni fogságáról. — Itt vetem fel, mint problémát, melyet szintén tisztáznunk kellene: a kézrátételt. 1 2 Kizárja a synergismus lehetőségét az is, hogy Luther szerint az ige, a szentségek és a kulcsok Isten számunkra kontinuitiv, külső munkájának (fremde Werke) a körébe tartoznak, mig a kegyelem (per Christum) és a hit Isten tulajdonképeni munkáját (eigene Werke) képezik. S ez számunkra teljesen diszkontinuitiv. V. ö. H. M. Müller; Erfahrung und Glaube bei Luther, Leipzig, 1929. 1 3 Hermann Sasse: Was heisst lutherisch? München, 1936. 114. lap. 1 4 Wilhelm Link: Das Ringen Luthers um die Freiheit der Thaolog'e von der Philosophie. München, 1940. 77—165. lap.
