Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.

Tájékoztató - BOTTA ISTVÁN: Kuliura. civilizáció, technika.

letétében gyarapodásában az emberhez van kötve, de ezentúl független tőle, túléli őt.« (Mátrai) Irodalcm J. Huizinga: A ho!nao árnyékában. E. Ny. Bp. 1938." Hcmo luders. Athenaeum. Bpeit, 1944. IV. Kultura és erktfics. Ortega az európai kultúra hanyatlásáról írott diagnózisát azzal zár;a; »Ez a probléma; Európa :morál nélkül maradt.« Huizinga az erkölcsi irányelvek pusztításával vádolja a bölcseleti immoralizmust, b'zonyos tudományos módszerű tanrendszereket és az esztétikus szentimentális felfogás tulrágos előietörését. Szerinte az fog ebből az állapotból és válságból kilábalni, aki számára »minden alapérték annak nevét viseli, aki így szólt; Én vagyok az út, az igazság és élet.« Albert Schweitzer (1825—) nemet filozófus theologufi, zenetudós. orvo:missz:onárius kultúránk erkölcsi összefüggéseit vizsgálta. A »nyugati gondolkodást« a világnézeten keresztül nézi, meit meggyőződése szerint egyedül ebből támad »mély és átfogó kultúra.« Huizingával rokon abban, hogy a racionalizmust nem adja fel, hanem megújítani törekszik. A kultúra nem hordozhatja magán a tömegélmény jellemvonásait. 'Miniig személyiségkérdés., mert egyéges világnézetet csak személyiség teremthet. A kultúra alapia pedig mindig a világnézet. A végiggondolt világnézetnek és az általa teremtett kultúrának gondolkodónak, optim'stának és ethikainak kell lennie. A gondolkodás az egyetlen lehetőség, hogy a kettős természeten úrrá legyünk. Itt kerül Schweitzer^ ellentétbe Frobeniussal. A frobeniusi irracionális megragadottsággal szolgává lesz az ember. Ebből a leigázo.tságból csak a ráció, a gondolkodás emeli ki az embert. Optimista az a világnézet, mely a vfágoí és életet igenli; a létet magasabbra állítja a nem-létnél. Ez az optimizmus n/ú;t'a a bizonycsságot, hogy a világnak va'ami módon célja van és nem a spengleri »fenséges céltalansággal« haladnak a pusztu'ás felé a kultúrák. Ez a cél pedig szellemi-erkölcsi követelmény, nem a »van« ^ hanem a »kell«. Nem ontologiai, hanem axiologiai. Ha a »van«-ra nézünk, eltölthet a pesszimizmus minket, de a »kell« csak optimisztikus lehet. A gondolkodás és optimizmus a feltétele az ethikainak. Ez nem más mint »az embèilszemélyiségének belső kiteljesedésére irányított tevékenység.« Az erkölcsi norma egyetemessége az,, mely a kultúra és nemzeti kultúrák közötti viszonyt is meghatározza. Kultúra helyett kultúrákról csak akkor beszélhetünk, ha az erkölcsöt szokássá degradáljuk. Schweitzer a kultúra meghatározásánál is az ethikai elemet emeli ki; »Mi a kultúra? Egész általánosságban mondva a kultúra haladás, egyeseknek és kollektivumoknak anyagi és szellemi haladása.« Ezt a haladást az »erkölcsi észideálok« (ethische Vernunftideale) biztosítják. Ezeket egyesek gondolják el a közösségben fejlenek I ki. A valóságból vett ideálok esetében valóság hat valóságra. Ebben az esetben az emberi psiché csak hátráltató transformátor szerepét játsza. A tények feletti uralomra képesítő értékeket észideálok hordozzák. Az ember kultúrképessége, vagyis, hogy kultúrát befogadjon t's teremtsén, nem is áll másban, mint gondolkodásban és szabadságban.« »Gondolkodónak kell lennie!, hogy képes legyen "észideálok felfogására és alkotására,, szabadnak kell lennie, hogy észideáljait az egyetemességre rá tudja ruházni.« Az erkölcsi észideálok biztosíthatják egyedül a kettős természet feletti uralom egyenílyát. »Paradoxként hathat; — mondja — a tudomány és lehetőségek haladásával a valódi kultúra nem könnyebb, hanem nehezebbé lesz. Az értelemnek az emberi természet feletti uralma a biztosíték arra. hogy a szolgálatra késszé tett természeti erők nyújtotta hatalmat ne egymás ellen használják, és ezáltal beleessenek egy oly létért való küzdelembe, mely sokkal borzalmasabb az ember ősállapotánál.« Kultúra és erkölcs egymáshoz való viszonya tehát exístenciális kérdés. A humánum kérdése létkérdés. Ahol emberietlenedik, inhumánussá válik a tudomány, művészet, munka és technika, ahol a tartalomnélküliség túlorganizálódik,, ott az ethika és vele együtt a kultúra is tántorogni kezd. Korunk egész borzalmas katastrófáját is csak ez az egy tény képes magyarázni; »Mi egy ethikamentes kultúrával akartuk beérni.« Irodalom; A. Schweitzer; Verfall und Wiederaufbau der Kultur. München. 1923. Kultur und ethik. München. 1923. V. Civilizáció. Sokan kísérleteztek azzal,, hogy a kultúra és civilizáció közötti különbséget úgy dombojí'sák ki, hogy civilizációt ethikamentes kultúrának nevezték. Ez azonban nem fedi a civilizáció igaz értelmét. A közönséges szóhasználatban civilizáció legtöbbször azt jelenti, amit a ku'túra; »az embernek a legnagyobbfokú organizációra és a legmagasabb műveltségre való fejődését.« (Schweitzer) Némelyik nyelv az egyiket- némelyik a másikat részesíti előnyben. A német kultúráról, a francia civilizációról beszél szivesebben. Különbség felállítása nyelvileg nem igazolható. Ha mégis a kettő között különbséget keresünk, azt tisztán filozofiai meggondolással tesszük. A történelmi visszapillantás is azt mutatja hogy a két szó szétválasztása nem volt mindig meg. A. civilizáció szó a klasszikus latin számára még idegen. Az elválasztás. még a réme iroda om^aa is újkele'ű'. Wundt Ethikájában a kultúrát még úgy határozza meg; »A te:mészét aktív befolyásolása emberi életcélok érdekében.« A kultúra fogalmát nála e'gyrészt; »az emberi szellemi munkának az intellektuális, erkölcsi és esztétikai kitágúlása« « és »a lét külső tökéletesítése« jelenti. Amikor ezt a két fogalmat szétválasztották, Wundt meghatározásának csak első fele maradt a kultúra számára,, a másodikat lefoglalták a . civilizáció részére.