Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.

GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.

vaival — a mennyország kulcsainak mondja, »úgy értvén a dolgot, hogy azok a konok bűnös előtt a mennyet bezárják, a megtérő bűnös előtt pedig a mennyet megnyitják.«

4

1 Viszont a pápa kulcsait nem tartja a menny kulcsainak, mert »azok sem a mennybe, sem a hitre, sem a ker-esztyénségre nem segítenek, hanem csupán földi, külső műveileteket rendelnek. Azokat földi kulcsoknak kellene nevezni: igen, még ha oly jók volnának is.«

4

2 Mindez előttünk ma is világos s egyáltalában nem fenyeget bennünket., az a veszély, hogy átcsapunk a kulcsok hatalmának ilyen imperialisztikus értelmezésébe. Ezt egyszer Lutherrel megtagadtuk s azóta is változatlanul tagadjuk. Ez kétségte'en. Ebben a tagadásban az újabb bibliakutatás nem hogy megrendített, de inkább megerősített bennünket, mert még a katholikusok is elw ismerik, hogy »az ős szöveg szerint éppen a bűnök megbocsátásáról volt szó, mikor az Üdvözítő az oldás és kötés hatalmára adott ígéretet. Bizonyos továbbá,, hogy az oldás és kötés a legújabb kutatások szerint (Brand) nem mindig használatos a zsidóknál sem a rabbis értelemben, hanem akárhányszor közvetlenül bűnbocsánatot vagy kiközösítést jelent; és bizonyos, hogy a régi szír értelmezők (Didascalia, Const. Apostolicae, Afraat, Efrem) elsősorban erre értelmezték. Ez pedig döntő súllyal esik latba; mert egyrészt ivyelvük legközelebb áll az Üdvözítő nyelvéhez, másrészt ismerték a rabbis jelentést is.«

4

3 Negációnk tehát a katholikus felfogással szemben jogos; de ez nem jelentheti azt, hogy ugyanakkor a pozitívumot is ne hangsúlyozzuk. S itt van a mi felfogásunkban egy olyan hiba, amelyet a jó feloldozás érdekében minél előbb ki kell küszöbölnünk. Már az él őzökben rámutattam arra, hogy a synergismus miatt mi félünk a kulcsok alkalmazásától, attól, hogy itt »a földön« bátran, nyíltan és határozottan él ünk velük. Jellegzetesen nyilvánult meg ez a fé'elem 1942-ben a magángyónás vitájakor, amikor Lie. Fizély Ödön ezeket írta hozzászó'ásában: »aki a m agángyónás bevezetését óhajtja egyházunkba, annak fontolóra kell vennie a ma gánIVIoldozás kérdését is. Ahol pedig oldoznak, ott meg is köthetnek s egyszer csak odajutunk, hogy mi is a gyóntatószékből akarjuk uralni a lelkeket.«

4

4 Ez a két mondat nagyszerűen fe'ezi ki a mi közmeggyőződésünket s azt, hogy a katholikus imperializmus tagadásában mi már odáig mentünk, hogy a ku^sok hatalmát illetőleg csaknem nihilistákká vá'tunk. Fi^élvt valósággal megvakítja ez az imperializmustól való féle'em. ElVedkezik arról, hogv a mi gyónásunk — akár ma?án, akár köz — nem azonos a katholikusokéval. Ezt hitvallási irataink ugyancsak kifejtik. Nem jut eszébe, hogy nálunk nincs hierarchia. És meg se kísérli, hogv ennek a két tényezőnek döntő jelentőségét lemérje a »

7elkek uralma« szempontjából. Ezeket figye'embe se veszi, hanem csak a Íeloldozást, és a kö'é't emlegeti. Mentségére szolgálhat mindenesetre az, hogy a magángyónás kérdéséhez szó^ hoz^á s ez számunkra e'ég észbontó kérdés; bár még ez sem igen menti, mert a magángvónást & cura animarium-mal zavarja össze és ezzel bevallja, hogy a feloldozás és kötés aktusának a jelentőségét nem ismeri. De rem ismeri ezt a mi liturgikus absolutionk sem, mert — amint majd később kimutatjuk — teljesen bizonytalanságban hagy. Miért? Azért, mert a kulcsok hatalmában rejlő pozitívumot: a feloldozást iés a kötést nem meri nyiltan, itt a földön végbe vinni. Első megjegyzésünk erre az, hogy »Isten remVé^e nem szembekö+ősdi játék.«

4

3 És ha Krisztus elrendelte s megadta a hatalmat hozzá, hogy itt a föltök stb., nincs szó a büntetések kiszabásáról, hanem a meg nem térők bűneinek (érvényben maradásáról) beszámításáról.« Ez ama bizonyos »kis átok« (Schmalkaldi cikkek, 52. lap), »amelynél fogva a nyilvánvaló és elvetemült bűnösöket nem bocsátjuk addig a szentséghoz, vagy más egyházi közösséghez, amig magukat meg nem jobbítják és a bűnt el nem kerülik.« U. o. 109. lap. 4

2 U. o. 110. lap. 4

3 L. 30. jegyzet 382. lap. 4

4 L. 9. jegyzet, 8. sz. 2. lap. * L. 32. jegyzet, 143. lap.