Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.

GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.

előbbre veszi/ hasonlóképpen a mai református istentiszteleti rendtartáshoz/ s a közgyónást már esak az igazán megtérők mondják el, akiket a lelkész nem tiltott el az úrvacsorától. Ilyenformán a keresztúri ágenda absolutioja inkább" nevezhető 1 eloldozásnak, mint a miénk, az pedig egészen kétségtelen, hogy a kulcsok hatalmával nálunknál sokkal jobban él. S éppen ezért, mivel a kulcsok hatalmából még a kczgyónás elé helyezi a kötés jogát és gyakorlását, feloldozása, noha idézi a kötésre vonatkozó igét, a gyónókban nem kelthet kétséget. Mincl ezzel nem a keresztúri ágendat akartam igazolni, hanem csak arra akartam rámu atni, hogy a mi absolutionk még ennek az á.^endának a fe'oldozásánál is rosszabb. Mi nehezíti meg a feloldozás kérdésének ci megoldását? Abból indultunk ki, hogy liturgiánkban a feloldozás szövege rossz. Most pedig azt kérdezzük, hogy mi ennek az oka? Mert hogy van valami oka, az egészen bizonyos. Ugyanis az absolutio nem autonom, hanem heteromon tétel, vagyis az érvényessége más tételek érvényességétől függ, tehát a megoldása Í3 más, előzetes kérdések jó vagy rossz megfejtése szerint al.akul. Ezért az a kérdés, mi rejlik az absolutio mögött? Mik azok a háttérben meghúzódó előzetes problémák, amelyek — úgy látszik — egyelőre még tisztázatlanok s akadályai a jó feloldozásnak?" ' " r A következőkben ezeket a kérdéseket akarom elővenni. A sok közül három főproblémát ragadok ki. A bűnbocsánat közvetítésének és ebben a véges ember szerepének, a kulcsok hatalmának, s a löödgycnás és felpldozás liturgiába, tartozanáóságának a kérdését. Kétségtelen, hogy ezeknek a tisztázása nélkül a feloldozás kérdését jól megoldani nem lehet. Első kérdés: a, bűnbocsánat közvetítése és benne a véges ember szerepe. Ez a probléma két oldalról világítható meg, egyrészt a bűnbocsánat megszerzésének a szemszögéből, másrészt a finitum capax infiniti elv szempontjából. Világos, hogy a bűnbocsánat közvetítése kapcsolatban van a bűnbocsánat megszerzésével. De nem abból a szempontból, ahogyan azt mi általában gondoljuk. A mi gondolkozásunkba nagyon beidegződött ez a tétel: »egy a közbenjáró Isten és embereik között, az ember Krisztus Jézus« (I. Tim. 2:5.). S ezért, ha a bűnbocsánat közvetítéséről hallunk, mindjárt attól félünk, hogy ezzel meggörbítjük a Krisztus töké'etes áldozatát (Zsid. 9:12., 10:14.). Természetesen ijeszt bennünket a kathölikus miseáldozati, mely nem akar más lenni, csak »a megváltás gyümölcseit alkalmazó áldozat,«

6 de nem tud megmaradni ezen a síkon. S elriaszt sok-sok példa éppen a gyónással és a feloldözással kapcsolatban. Ezért érezzük nyomban a synergismus veszélyét akkor, amikor valaki felveti a bűnbocsánat közvetítésének s ebben a véges ember szerepének a kérdését. Ezzel magyarázható az, hogy a theologiai gondolkozásunk annyira krisztocentrikus, annyira csak a Krisztus egyedül közbenjáró voltát s az Általa megszerzett üdvösséget és bűnbocsánatot védi, hogy alig jut benne hely azoknak a kérdéseknek a tárgya

1 ására és azoknak a szempontoknak az érvényesítésére, amelyek a bűnbocsánat közvetítésével kapcsolatosak. — Aránylag még eléjg szó esik a Szent* Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet, Sopron, 1924. 777—778. lap. * 5 Payr Sándor: U. o. közli, hogy a keresztúri agendában a közgyónást megelőző bűnbánatra intő beszéd szerint »az igaz poenitentia e három dologból áll; a) a bűnnek ismeretében, annak megvallásában és azért való igaz szívbéli bánkódásban, b) Krisztus érdeméért való bűnbocsánatnak erős bizalommal való elhivésében és c) életünk megjobbitására való igyekezetben.« Csak aki igy tart poenitentiát, az méltó az úrvacsorára. S »a lelkész az evangélium hatalmával eltiltja a szent vacsorától a bálványozókat, eretnekeket, paráznákat, förtelmes életüeket, stb.« A református »Istentiszteleti rendtartás«, 84—92. lap., teljesen azonos felfogást vall ezzel. 6 Halész Kálmán; A római katolikus és ortodox egyház miséje elvi szempontból. Győr, 1942. Harc az evangélikus istentiszteletért c. kiadvány, 6. lap.