Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.

GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.

végzi, ez előbb a mennyben történik meg és a gyóntató csak ezt a már odafent végbement oldást hirdeti itt a földön. Éppen ezért ennek a használata ajánlatos a legkevésbbé, mert kerülnünk kell a feloldozással kapcsolatban minden bizonytalanságot és félreértést. Ezenkívül ez a forma meglehetősen rideg és nem anynyira személyes, mint a másik kettő. S még egy ok: okvetlenül körmondatokba keveredik miatta a gyóntató. Sokkal ajánlatosabb tehát a »feloldozlak« és a »megbocsátom a te bűneidet«, mint a »hirdetem«. Végezetül ehhez a ponthoz megemlítem, hogy a feloldozás módja nem lehet más., csak kijelentő. A katholíkusok elismerik, a könyörgő formát is és ezt egyíormja értékűnek tartják a kijelentővel/

7 mi azonban ezt nem ismerhetjük el, mert az ige, az »amit- te megoldasz« határozott kijelentést követel. Ezen a ponton azonban nincs nálunk semmi baj, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy a kijelentő formák közül éppen azt választottuk ki magunknak, amely mögé legjobban rejthető el az a theotogia, amelynek alapján a könyörgő forma is érvényes lehet, amint absolutionkban kb. ez a theologiai húzódik meg a »hirdetem« mögött. A kötés kérdésére áttérve, ezzel igen egyszerűen és az előbbinél jóval rövidebb módon végezhetünk. Témánk ugyanis a feloldozás és nem a megkötés. Éppen ezért a kötéssel csak annyiban foglalkozunk, amennyiben érinti ezt a témát. Az első kérdés: beletartozik-e a kötés az absolutioba? Liturgikus rendünk szerint igen; szerintem nem. Ebből a szempontból valóságos unicum és borzalom az abso.utionk. A szörnyűségek szörnyűsége. Azért, mert Krisztus egy mondatba foglaltan szól mind az oldásról, mind a kötésről, ugyan micsoda írásmagyarázat az, amely ebből azt következteti, hogy nekünk az absolutionál citálnunk kell mind a két felét a mondatnak és nem élhetünk az oldással a kötés njélkül, pláne minekutána kivallattuk a gyónókat. Igaz, hogy nem ugyanazokat oldjuk és kötjük, mert az igazán megtérőknek szól az egyik, és a meg nem térőknek a másik, de nem állítunk közben félre senkit sem a gyónók közül és nem feléje fordulva mondiuk el az átkot, hanem változatlanul az egész gyülekezetnek hirdetjük ezt. Talán azon az alapon, hogy mindenki gyanús, aki él s különösen gyanús az, aki gyónni jött, a kérdéseinkre igennel felelt és nem roskadt össze, mikor igaz megtérést követeltünk tőle a feloldozáskor. No, az ilyet még egy kicsit megijesztjük

1 a kötőkulccsal, hogy hiba ne legyen nála a töredelemmel. Tetzel módszere ez. Ha jó absolutiot akarunk, az igének megfelelőt, akkor nyomban ki kell ebrudalnunk a kötést mai absolutionkból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kötőkulcsot vágjuk sutba. Ellenkezőleg sokkal jobban kell élnünk vele, csak 'nem az absolutioban, hanem azt megelőzőleg. 'Ma mi ott használjuk a kötőkulcsot, fahol semmi helye s ott, ahol használnunk kelle, ott nem élünk vele. A kulcsokat elrendelő igék három helyen találhatók meg a Bibliában s ezek közül kettő e lőbb szól a kötésről s azután .az oldásról. Talán szabad ezt úgy értelmeznünk, hogy előbb a kötőkulcsot kell használnunk, ha egyáltalában szükséges, hogy jezt. használjuk, s nem az oldót. Ennél azonban Jnegalapozotta bb érv az, amelyet 'mind a három bibliai hely alátámaszt, hogy az elrendelő igék szerint világosan el kell választanunk egymástól az oldást és a kötést, s ennek megfelelően a feloldozottakat és a megkötötteket. A Keresztúri Ágenda ezért a bűnbánati beszéd után »az evangélium hatalmával (tejliát a kotőkulccsal!) eltiltja a szent vacsorától a bálványozókat, eretnekeket, paráznákat, stb.«, amint már említettem. Csudálatos, hogy ez az Ágenda más tekintetben annyira hatott reánk, de ebben a dologban nem. Miért? Mert amennyire félünk mi az oldókulcstól, még sokkalta jobban félünk a kötéstől. Egészen elhagyni azért nem merjük, mert mégis csak Krisztus rendelése, és a töredelem elmélyítésére nlkalmas eszköznek tetszik, de úgy használni, ahogyan az ige kívánja, nem merjük. Félünk attól, hogy fegyelmi eszközzé tesszük azt, ami lényegéten a kegyelem eszköze. Absolutionk azt mutatja, hogy mi a kötőkulcsot a kegyelem eszközének tartjuk és mindenféle egyházfegyelemtől elválasztjuk. Ezért nem tiltjuk el az úr8

7 L. 30. jegyzet, 388. lap.