Evangélikus Theologia 1947. 1.szám.
GRŰNVALSZKY KÁROLY: A feloldozás.
lenkezőleg: Minclaz, amit te mégoldasz ä földön, megoldom, az az oldozva lesz az égben. Ez igéknek értelme tehát inkább az, hogy Isten megerősíti a pap áldozását és nem megfordítva,« 2 3 Az természetes, Luther szerint, hogy a megigazító kegyelemnek, amit mi hangsúlyozunk, »már a" szentség vétele előtt jelen kell lennie a felnőtteknél,« 2 4 »mert Isten előzetes bűnbocsátó kegyelme nélkül az emberben a bűnbocsánat keresésének még csak a vágya sem ébredhet fel« 2 5 (conditio gratiae Christi), és »lehetetlen, hogy a szentség üdvösen legyen nyújtható bárkinek, kivévén azokat, akik már hivők és igazak és méltók« 2 6 (conditio fidei). S arra is rámutat, hogy aki a feloldozással kapcsolatban ezt a kegyelmet hangsúlyozza —(mi ezt tesszük) —, az eretnekséget űz, mert azzal a véleménnyel azonosítja magát, hogy »az újszövetség szentségei a megigazító kegyelmet nyújtják mindazoknak, akik annak ellene nem szegülnek.« 2 6 Ez pedig nem igaz, mert az ige, a szentségek és a feloldozás nem a megigazító kegyelmet nyújtják, hanem békességet szereznek és erősítik a megigazító kegye'embe vetett hitet. 2 7 Olyan módon, hogy például a kulcsok hatalmánál fogva a pap a kegyelem és hit feltétele mellett itt a földön megbocsátja a bűnöket s hirdeti, hogy amit ő megold, az a mennyben is oldva lészen. Nem hiábavaló tehát a mi utolsó gyóntató kérdésünk, ha a conditio gratiae Christi et fidei-re gondolunk, é§ mégis, ha ennél többet nem kérdezünk, éppen azért, mert itt megállunk, vétkezünk a kegyelem és hit feltétele ellen és — amint a feloldozásunk mutatja, -— synergi^imusba esünk, mert absolutionk a feltételezett megigazító kegyelem közlésévé válik. Ennek elkerülése végett szükséges, hogy a finitum capax infiniti elvhez ragaszkodjunk és az igéhez alkalmazkodjunk. Nemcsak annyiban, hogy idézzük, hanem hogy szószerint is vesszük s nem az Isnek a Krisztus érdeméért való bűnbocsánatát hirdetjük, tehát a megigazító kegyelmet, hanem a kegyelem ós hit feltétele mellett a mi {eloldozásunkkal kapcsolatos isteni bűnbocsánatot, mely annak, aki ebben hisz, békességet szerez s »maga is kegyelem és Isten ajándéka, minthogy a megnyert bűnbocsánatnak és a kegyelemnek hite az.« 2 8 Evégből szükséges, hogy gyóntató kérdéseinket kiegészítsük s megkérdezzük a gyónótól: liiszed-e, hogy az én bűnbocsánatom az Isten bűnbocsánata? S {eloldozásunknak ehhez a kérdéshez kell kapcsolódnia. Ekkor elkerüljük azt az eretnekséget, amelyet mai absolutionk rejteget magában. Ezen kívül feloldozásunk is azzá lesz, aminek lényege és Luther szerint is lennie kell: a megrettent lelkiismeret vigasztalójává. Azt mondja Luther Márton: »az ember a kegyelem felől — a kegye'em közlése ellenére is — bizonytalanságban van« s »nincs békessége, sem vigasztalása, hacsak nem menekül az egyház hatalmához és bűneit és nyomorúságát megvallván fel nem fedi s így nem keres vigasztalást s segítséget«. »A pap látva az ilyen megalázkodást és töredelmet, teljes tudatábaái ama hatalomnak, amely r.eki az irgalmasság gyakorlására adatott, az 'ily bűnbánó bűnöst bűneitől oldozza fel és hirdesse neki, hogy fel vagyon oldozva és eképpen adja vissza lelkiismeretének 'nyugalmát, A feloldozandó pedig mindenkép őrizkedjék, nehogy kétség fogja el az iránt, hogy meg vannak-e neki Istennél bűnei bocsátva és legyen békével szívében. Mert bárha ő lelkiismeretének háborgása miatt bizonytalanságban van is (rendszerűit így van az ott, ahol a töredelem valódi) mégis tartsa magát szorosan a pap ítéletéhez és kijelentéséhez, nem magára a papra vagy talán annak hatalmára való tekintetből, hanem Krisztus igéje miatt, aki nem hazudhat, mikor így szól (Mt. 16:19.): Minden amit megoldotok a földön, oldozva lészen a mennyben is. Mert az ezen igéjébe vetett hit megszerzi a lelkiismeret békességét, hogyha a pap őt az ige szerint oldozta fel.« 2 9 2 3 U. o. 59. lap. 2 4 U. o. 64. lap. 2 5 U. o. 60. lap. 2 6 U. o. 69. lap. Z T L. 20. jegyzet. 2 8 L. 16. jegyzet: U. o. 64. lap. 2 9 U. o. 62. lap.
