Evangélikus Őrálló, 1919 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1919-01-11 / 2. szám

eVANöELIKUS ŐRÁLLÓ nak is, a mellyel egyházunk is Uyen kérdéseket kezelt. Sokszor hallottuk, a legelőkelőbb helyről, hangoztatni azt a tetszetős mondást, hogy az cu. pap maradjon szegény, de független, holott ebben a mondásban nagy ellenmondás rejlik. Könnyű az ilyeneket hangoztatni lefelé a magas kastélyokból, de milyen keseruesen néz ki az a függetlenség a maga reális valóságában, amikor azt a papot az élet gondja minden oldalról jszorongatja, a mikor nem tudja, hogy a kezénél leuó pár garason könyuet uegyen-e magának, vagy cipőt a feleségének, uagy pedig a gyermekét iskolába küldje, nem- szólván itten a sok kiegyenlítésre váró számláról, talán váltóról, a melyek a papnak nemcsak la függetlenségét, hanem a lelkét is béklyóba verik. ]ó lesz az ilyen jelszavakkal a jövőben felhagyni s a papság helyzetét a mai viszonyokhoz mért alakban biztosítani, mert különben kiürülnek a parókiák s ezzel aztán meghúzhatják a harangot egyes gyülekezeteink felett. Legközelebbi együttlétünk óta még egy más dolog is felmerült, a mire nézve kötelességemnek tartom a lelkésztestvéreket röviden tájékoztatni. A róm. kathpllkus egyháznak egyik oszlopos tagja azzal a bizalmas, kéréssel fordult Rafjay püspök utján a MELE-hez, hogy lépjünk érintkezésbe egymással s szövetkezzenek az összes felekezetek közös ügyeik védelmére és propagálására s alakítsuk meg közösen az u. n. „Országo$ lelkészi bizottságot" {0. L. B.) a melynek tervezetét már egyházi lapjaink is közölték. Én tudatában annak, hogy nekünk mindnyájunknak igenis vannak közös ügyeink, a melyek csak nyernének azzal, ha mi mindnyájan azokat kölcsönösen támogatnánk; de meg gondoluán arra is, kogy a kölcsönös érintkezés által eset leg a jóviszonyt erősíthetjük egymás között s uj eszmét, inspirációt adhatunk és kaphatunk: én a felhívást elfogadiam s miután a közlekedési nehézségek miatt a megindítandó tárgyalásokon személyesen részt nem vehetek, felkértem Dr. Raffay Sándort, Kaczián Jánost és Noszkó Istvánt, hogy azokon a MELE-t képviselni szíveskedjenek. Ők maguk majd annak idején referálnak nekünk a történtekről s Lelkészegyesületünk választmányának módjában lesz aztán megtenni a szükséges intézkedéseket. Nyíregyháza 1919 január 2. Paulih János Széljegyzetek. A Times, Londonban megjelenő nagy világa lap legutóbbi számában egy érdekes hirdetés látott napvilágot. Előkelő, nagy angol nevek aláírása mellett gyűjtést* akciót hirdetnek arra a eélrs, hogy a háború után az egyházak helyzetét még jobban konszolidálják, fi reklámok sorában helyet foglaló hirdetés hangsúlyozza, hogy az erkölcsök nevelését és erősbbitését egyedül végző egyházak munkakörét ki kell bővíteni s 2000 lelkésznek a háború után való rögioni kiképzését tartják kívánatosnak. Sajátságos látni azt, hogy mig a józan gondolkodás több lelkészt követel a háború után, addig a mi, zsidó szellemtől áthatott világunk még az iskolákból is ki akarja küszöbölni a hitoktatást! Ébredés. Egy németországi lapban olvassuk a következő kis megjegyzést, mely bizonyos ébredésre enged következtetni: ,.Az erdélyi ev. egyház jövendője is azon kérdések közé tartozik, melyeket a békekötés dönt el. A tájékozoltak ítélete az erdélyi protestánsok egyező kívánságával azonos atekintetben, hogy e protestantismusra nézve nagy jelentőségű, bár kicsiny evang. egyház zavartalan fennmaradását egyedül csak az biztosíthatná, ha Erdély Magyarországban marad, fiz egyházi jogegyenlőség és autonómia törvényes ősi alapfeltételei csak itt találhatók meg." Háborús statisztika, llfcrttéhbergi Evang. Korrespondenz 1918. éui oki. 31. száma a következő kimutatást közli. Bevonult 275 ev. lelkész. Ezek közül elesett 64. Bevonult 301 theologus. Ezek közül elesett 110. Oiy nagy számok ezek, amelyek a legközelebbi évekre a lelkészhiányt helyezik kilátásba. Különben Németország haderejéből a négy és fél éves háborúban 1,500.000 ember hált meg, 260.000 ember tünt el, 490.000 ember fogságba jutott, megsebesült négy millió ember. S szomorúan kérdezhetjük a végén: Mindez miért ? fl[ vallásoktatás ellen. Többször is volt alkalmunk az utóbbi napokban a kötelező iskolai vallásoktatás ellen hangokat hallani. A mozgalom már pár év előtt megindult s különböző formákban hol itt, hol ott felbukkant. Legutóbb a kereskedelmi iskolákból akarták kiküszöbölni. A forradalmi tüz lángralobbantotta a parazsat, fi szociálista tanítók küldöttségileg kérik a minisztertől a vallásoktatás eltörlését, a radikális szocialista lapok örömmel asszisztálnak s nagy gyönyörűséget éreznek, ha rajtuk kívül még egy hivatalos személy is a pártjukra áll és segit nekik az egy^ házak és a vallás elleni harcban. Mennyire örül-