Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-11-16 / 45-46. szám

1918 eVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 319 Vallásoktatásunk körül. 1. fí rai „reform"-]ainh. Ki ne szereíné a reformot, de egyúttal M merné most a Paulik-féle reformjauaslatial kapcsolatban, de egyáltalán is hinni, hogy hazai egyházi s igy uallásoktatási téren is reformok igazában létrejöjjenek. A uallásos, különösképen pedig a ualláspedagógiai ízlés, hogy ne mondjam: tudás és az ennek nyomában uárható belátás nálunk még nem annyira általános, theologiai és pedagógiai feljogásunk még nem annyira széltében modern, hogy annak természetes leszürődéseképen ualósulhatna oly reform, mely a közülünk igazán haladni akarókat kielégíthetné. Ilyen egyértelműség hiián azután az a „reform" igen könnyen, a bizottságokban és egyebütt is gyakran többségben leuő maradiaknak tett engedmények árán, kompromisszum lesz, mely esetleg több lépést jelent hátra mint előre. Nem egy ízlést és összhangsértő kakuktojást sikerült már ilyen módon a maradiság és uaskalaposság hiueinek eihelyezniök! íme egy példa arra, milyenek szoktak lenni a mi íeruezeü uagy készülő reformjaink : Nyolc-kilenc éuuel ezelőtt nagyban kisértett a liturgiái reform. S ami jellemző: nem arról folyt akkoribari a tárgyalás, hogy istentiszteletünk struktúráját a modern liturgika elmélete alapján modernizáljuk, hanem — amint azt egyes szóuiuők egész nyíltan hangoztatták, — lehetőleg a Luther-korabeli litugiára akartak uisszamenni, hogy az ilyen módón a régiségtárból előszedett formulákat a liturgiát nem használó és ízlésük ősi jogán nem is keduelő gyülekezeteinkre rátessékeljék. A katholikus egyháztól elirigyelt uniformitás egyrészt, á régi orthodoxia formuláinak általánossá tétele másrészt jellemezte uolna azt a reformot, amelytől azonban a józanabb belátás uagy talán a szerencsés uéletlen (mely a mi uisscnyaink között szintén fontos tényező) megkímélt bennünket. Idejekorán sikerült kiküszöbölni a kakukfiókát, mely könnyen többi életre és fejlődésképes istentiszteleti elemünknek rouására fejlődött uolna. Istentiszteletünk ezzel megreformálatlan maradt ugyan, de bátran hozzátehetjük: szerencsére, mert igy legalább megmaradt touábbra is jogában a theologiai izlés, melynek modern célja nem uniformálás, hanem népünknek az eltérő formák mellett is a szellemi irodalom értékelésére és egyedüli respektálására ualó neuelése kell, hogy legyen. Az olyan reform, mely csak arra néz, hogy több legyen ualamiból, mint eddig uolt, mely minőségbeli hiányokat halmozással, a uallásos és theologiai érzék gúzsbakötésénél akarja pótolni, nem reform s az ilyentől az Ég óujon meg bennünket 1 Hogy uallásoktatásünk ugyancsak mennyire ki uan téue az ilyen retrogressio ueszedelmének, arra élő példa á köuetkező: 1909-ben Banesp Antal a ragebbi (180S-iki) uallástanitási teru elemi iskolai részéhez szerkesztett „uíasitás"-ában egész nyíltan pálcát tört Luther kátéjának az elemi iskolából leendő kiküszöbölése mellett; ugyanezt tette 1910-ben egy cikkíró „bolduafői" néu alatt az „Euangelikus Népiskola" e. szakfolyóirat 22. éufolyamának 2.-4. számában ily cimü cikkben : „Elemi iskolai uallástanitásunk tárgyi reformjáról". Anélkül, hogy a kátétanitás ellen felhozott érueket érdemben bárki is megcáfolta uolna — mégis mi történt? Az „uj" tanteruben ismét oít szerepel, sőt dominál a káté: már az első osztályban szerepel „a tízparancsolat szöuegének begyakorlása" (jóllehet a régebbi tanteruben nem uolt meg!) majd a 2—6 osztály anyagában mindenütt a bibliai történetek elé helyezue, a káté egy-egy részének „begyakorlása" (minden modern pedagógia nagyobb dicsőségére értsd ualószinüleg ugy, hogy a tanulók karmesteri ütemezés melleit „fújják" a dolgot 1) Igaz ugyan, hogy a tanteruhez ujabban ugyancsak Bancsó által készített „utasítás" nagy mértékben enyhíti magának a tanterunek kátészeretetét, de nem fordíthatja meg azt a retrográd irányt, melyet az „uj" tanteru e tekintetben mutat. Az efajía „újítások" kodifikálása mindig azt a benyomást teszi az emberre, hogy mások a hozzászólók és mások az intézkedők, mások a munkások és mások a parancsolók. Az egész jelenségnek tanulsága pedig az, hogy nálunk nem lehet oly feltétlenül reformnak, haladásnak uenni azt, ami ilyenként hirdeti magát. Aminthogy innen kapja magyarázatát az a találó nyilatkozat is, melyet nemrég egy ugyan nem euangelikus, de a uallástudományok szöueuényeiben kiuáló jártassággal bíró nagyhírű tudósunk tett: „fí uallástanitás reformja olyasualami, ami mindig napirenden uan, de a mit soh'sem csinálnak meg". Gíjöngijöamenti IRODALOM. fis uj JúsUthernapSéi*. Korrekturás lueiből már ismerjük. Méltó társa az előző éuieknek megszokott gazdag és uáltozatos tartalommal és sok képpel. Gazdag tartalmából az oroszlánrészt maga a szerkesztő Hetuényí L. irta meg. Igy Uj maguetés e. alatt egy gyönyörű beuezető cikket, A háború utáni időkről és Luther szellemérőf, Képek eu. egyházunk szenuedésének történetéből, fí uilágháboru 4-ik éuéről és a 30 éues háborúról. Szerkesztőtársa a ref. jubileumát is-