Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-09-07 / 37. szám

1918 EV ANGEL

IKUS ŐRÁLLÓ hoz és uallási közösségekhez ualó uiszonyunkban is. A uilágháboru utái\ az egyházak hiuatása gyökeres áttételeket igényel. Nem lesz elég igazaik kiélesitett képuiselete, azokkal az igazakkal életmunkát kell majd uégezniök. Nem lesz elég a multak felfogásának tiszteletes konzeruálása, hanem a jelennek és a jöuendőnek kell irányt mutatniok. A gondolkodásnak és a törekuéseknek helyes mederbe terelése, tetszetős jelszauaknak az Isten igéjéuel ualó megmérése, az uj jöuendő megalapozása, megzauart lelkek irányítása, forrongó sziuek kielégítése az egyházak igazi hiuatása. Az egyházaknak a ránk uáró komoly időkben nem szabad egymást gyengiteniök nem szabad egymást öldökölniük. Az eeelesia militansnak a háboruual együtt meg kell halnia s a dolgozó, épitő, alkotó, a szeretetet és megértést képuiselő egyháznak kell újjászületnie. Én ugy érzem, hogy most már az egyházakra is ki uan mondua az Ur ítélete: Aki fegyuert fog, fegyuer által uész el. Nem a harcoló, nem is a beszélő, hanem az alkotó egyházaké a jöuő. S ha mégis harci kedue támad ualamelyiknek, harcoljon a hitetlenség, a bün, a léhaság ellen. Míg uan töretlen föld, senki se szántogassa el a szomszédjáét, hanem erejét és buzgalmát az ugartörés szent munkájában edzze alkotássá. A mi egyházunk sohasem uolt harcos egyház. Inkább magábamélyedő, inkább elmélázó egyház uolt. Ezért maradt el egy kissé a haladó idő rohanása mellett. De uan benne elég isteni erő, hogy uj életre támadjon. Gsak hiuatását kell megértenie, ami nem más, mint életerős gyakorlása a szeretetnek, a békességnek, az Isten lelkétől áthatott munkának. Testuériséget igyekezem fenntartani minden positiu alapon, a kijelentett Istenige alapján álló egyházzal. Különösen és mindenekelőtt a uelünk történeti uérség és euangéliomi igazság szent kötelékeiuel összefűzött testuéregyházakkal. De lelki szöuetséget, ha lehet, társadalmi szöuetséget is sziues örömmel ápolgatok mindazokkal a uallási közösségekkel, amelyek az isteni igazság által megszentelt emberi erkölcs alapján állua törekszenek a társadalom nemesitésére. De hogy szöuetségesül elfogadjanak, belsőleg erőseknek kell lennünk. Éutizedek óta hanyatlást mutat magyarhoni euangélikus egyházunk. A társadalom modern alakulása a protestantismusnak nem keduez. Hazánk felekezetközi uiszonyainak múltja és jelene sem szolgál erősítésünkre. Ezek meguáltoztatása nem áll hatalmunkban. De erősödésünk feltételeit nem is kiuülről kell uárnunk, hanem önmagunkban kell megtalálnunk. Nagyobb összetartás, öntudatosabb buzgóság, lángolóbb egyházszeretet, több munka, euangeliumibb lélek, krisztusibb szellem, apostolibb odaadás legyenek erényeink és akkor uelünk együtt egyházunk is emelkedni fog. Én as egyházépitő és egyházerősitő munkában akarok első lenni. Első a küzdők közt, uezér a buzgók táborában. Első nem a disz uiselésében, hanem a törődésben, az önmegtagadó, a mindent az egyház szolgálatába állitó buzgólkodás Istennek tetsző igájában. És én hiszem, hogy a kartársak lelkes gárdája meleg egyházszeretettel köuet majd az egyházépités megszentelt utjain. Ezen az uton emelkedésünk hatalmas tényezői iskoláink. Az euangeíikus tanintézeteket multak nagyságának és dicsőségének fénye öuezi. Kapuikban mindenkor a kultura és haladás angyalai álltak őrt. Sajátos értékük fényforrása azonban meghaluányult. Meghaluányult, de el nem ueszett. E fényforrás az euangéliomi szellem és az egyéni neuelés. E kettő összefügg és egymást feltételezi. Euangéliomi szellem nélkül nem neuelhetünk egyéniségeket, öntudatos egyéniség kifejlesztése nélkül pedig az euangéliomi szellemnek nincs igazi otthona. Teljes értékében méltányolua az euangéliomi személyiség kulturális nagy jelentőségét, minden erőmmel arra fogok törekedni, hogy egyházunk tanintézetei régi, nemes, próbás, dicsőséges sajátosságaikat újra uisszanyerjék. S hiszem, hogy ebben tanáraink mind megértő és buzgó munkatársaim lesznek. Különösen azonban a nőneuelés ügyét kell hathatósan és eredményesen felkarolnunk. Nem ez a helye, hogy erre uonatkozólag részletes fejtegetésekbe bocsátkozzam, esak általánosságban emelem ki, hogy a nőneuelés mindenoldalú felfelkarolása, szerintem, a legfőbb egyházi érdek s boldog leszek, ha e téren alkotásokra lesz alkalmam rámutatni. Mert tapasztalattal is támogatott erős meggyőződésem, hogy a nő maga a jöuő s a nőneuelés helyes és alapos felkarolása egyházunk egész jöuendőjére nézue döntő fontosságú feladat és teendő. Amint a nőneuelő intézetek fejlesztését és alapítását, ugy népiskoláink lehető megtartását is múltból folyó kötelességünknek tekintem. Igaz, hogy a mindenfoku ingyenes áilami népoktatás uolna az az ideál, amelyet minden országnak önmaga iránt ualó kötelessége uolna megualósitani. De igaz az is, hogy ez a magyar államra nézue uiszonyaiból kifolyólag még sokáig ideál marad, fíddig pedig az egyházak, mint iskolafenntartók, az államnak olyan hűséges és készséges munkatársai, amelyektől az iskolákat igen komoly nemzeti uagy kulturális okok nélkül kisajátitani mindenképen megokolatlan. fírra fogok törekedni, hogy iskoláját egyházkerületünk egyetlen egyháza se áldozza fel a kényelem, uagy a könnyebb megélhetés keduéért, de őrködni fogok azon is,