Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-07-13 / 29. szám

210 EVANGELIKUS ÖRALLO 1918 Az ősi Pozsonynak történelmi neuezetességü falai kö^t nemsokára felügyelő-iktatás lesz. Mi ez ünnepsegre benső áldáskiuánságot küldünk Pál apostol szózatáual: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket uigyázókká tett . . . . " (Ap. esel. 20: 28.1 D—r. Elnöki megnyitó beszéd. (A tiszaherületi lelkészegyesület Í9Í8 julius 9-én / tartott közgyűlésén.) Nagytiszteletü lelkészegyesületi közgyűlés! Hedves Testvéreim: Isten kegyelme megengedte érnünk ezt a napot, a melyen egy nehéz esztendő után ismét együtt lehetünk s barátságosan eszmét cserélhetünk. Hogy mi mindent nem foglal magában az esztendő, a mely legközelebbi együttlétünk óta elmúlott, mennyi aggodatmat, megrázkódtatást, hiábauárást és könyet: arról nem is akarok beszelni. Most felejtsünk el mindent, a mi bántó, s örüljünk egymásnak s örüljünk főkép annak, hogy az Ur minket, a legmagasztosabb tisztségre méltatott, s keressük azokat a módozatokat, a melyek által egyházunkat a haladás utján előbbre uihetnők. Mai értekezletünk a gyakorlati kérdések jegyében fog lefolyni. Kerületünk főpásztoráual ualó megbeszélés után olyan kérdéseket tűztem napirendre, a melyek szinte maguktól ide kérezkednek s a melyekről nekünk beszélnünk kell, hacsak az idők intő jeleinek félreismerői lenni nem akarunk. Természetes dolog, sok ilyen kérdés uan még, de hát mindanyiokról nem lehet egy gyűlésen beszélni. A protestáns sajtó kérdésének napirendre tűzésénél az a nézetem uezetett, hogy mi e tekintetben a jöuőben uárható nagy átalakulások között az eddigi keretek között nem maradhatunk. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy a mai nagystilü, formáit gyakran uáltoztató életben csak a régi eszközökkel dolgozua a társadalmat kellően nem befolyásolhatjuk. A templom szűk falai közül, a hol az Isten igéjét hirdetjük, — de a melynek hirdetését, sajnos, hiueinknek csak egy kiesi töredéke hallgatja, — ki kell lépnünk a nyiluános élet mezejére is s minden téren s minden arra alkalmas eszközzel kell igyekeznünk megragadni, a melyet leggyakrabban uesz kézbe ösztönszerű kiuánesiságának kielégítésére t.'i.: a sajtóval az irodalommal. A sajtó u dualéuőleg a uilág egyik legnagyobb hatalmassága. S a mi egyházunk eddigelé, sajnos, nem használta ki ezt az eszközt kellően a maga érdekében. Egy pár egyházi lapra szorítkoztunk csupán e téren, a melyek szűk körre szoritkozuán természetesen egyházi érdekeinket is csak kis mértékben szolgálhatták, flzonkiuül a munkaerőknek szétforgácsolása s áldatlan torzsalkodása keuesbiti az e téren külömben elérhető eredményt is . . . Áldott lesz egyszer az a kéz, a mely a sajtónk müuelésére alkalmas, de ma még szétforgácsolt munkaerőket összehozza s ez által ezen fontos orgánumunknak nagyobb erőt s lendületet ad! . . . . Nem nézhetjük bizonyos bennső szemrehányás nélkül azt sem, hogy köznépünkkel s jókora gyermekseregünkkel is nem éreztetjük kellően az egészséges szellemű sajtónak hatalmas épitő-erőit, s hogy míg körülöttünk más szellemi irányzatok nagyon is igyekeznek azok által tért foglalni s pozíciójukat megerősíteni, addig mi tétoua nézéssel és sopánkodással szemléljük előrenyomulásukat s a saját uergődésünket. Uraim, ennek nem szabad touább igy maradnia, mert külömben elmerülünk! Tudom én azt jól, hogy a protestáns sajtó kérdése kemény dió, amelyet röuidesen nem fog sikerülnünk feltörni, de azt is tudom, hogy esak ugy magától nem fog ez a kérdés megoldódni. Keresnünk kell azért megoldásának a lehetőségeit. Ma még nem látunk tisztán e kérdésben s rendszerint a két szélsőség között mozogua uagy sokat akarunk, uagy pedig nem akarunk semmit, holott okuetlenül akarnunk kell ualamit, mindenekelőtt pedig a tisztánlátást, hogy aztán a helyes nyomon elindulna megualósithassuk a lehetőt, A napirendre kitűzött kérdések közt több uan ilyen. Zauaros sejtések, jóindulátu akarások. A reformációi jubiláris szeretetház eszméje is esak afféle kiszórt jelszó, nemes és felkarolásba méltó ugyan, de ha azt realizálnunk kellene, bizony hogy zauarba jönnénk. Beható eszmecserék után tisztáznunk kell itt is azt, hogy mit akarunk, illetue mit lehet és mit kell akarnunk, hogy lehetetlent ne akarjunk s akarásunknak egyházunk és az istenországa hasznát lássa. Feluettem napirendünkre olyan tételt, a mely anyagi helyzetünkkel kapcsolatos. Meguallom őszintén nem sziuesen tűzöm napirendre az ilyen kérdéseket, mert hiszen ideális állapotnak azt tartanám, ha mi, lelkészek, magunktól eltekinthetnénk s mindig esak a közegyház kérdéseiuel foglalkozha nánk: ámde a uiszonyok arra kényszerítenek, hogy anyagi helyzetünkkel is foglalkozzunk, miuel olyanok lettünk már ebben a körülöttünk kauargó tengerben, mint a magános sziget, a melyről minden hullámuerés lemos egy darabot.