Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-02-17 / 7. szám
50 EVANGE LIK U.S ÓRÁ£XO 1917 németországi, svajezi és angol leánynevelő intézetek e tekintetben jó példákul és igen felkarolt intézményekül állanak előttünk. Ezek példájára kell nekünk hazai talajon, buzgó evangéliomi szellemtől áthatott leánynevelő intézetet alapítani. Hogy ez az „uj alkotás" a kőszegi leánygimnáziumot semmi tekintetben nem érinti, az természetes. De nem érint más meglévő leányiskolát sem. Ez igazán olyan „uj alkotás", amelynek felkarolásáért csak a legnagyobb hála illetheti Solymossy báró urat. ismételten ajánlom az egyházhivek áldozatos figyelmébe és támogatásába. Raffay Sándor. Belmisszió s szociális törvényeink. Nagytiszteletü Eluöh úri Mélyen tisztelt Egyetemes Eelkészegyesületi Hözgyülés 1 A tiszai egyházkerület ez évi közgyűlése, az eperjesi theol. tanári kar fölterjesztése alapján, a kerül, lelkészi Értekezlet javaslatára elhatározta, hogy : a.) a belmisszió, mint kötelező tárgy vétessék föl a jövő tanévtől kezdue, a theologia átalakítandó tantervébe ; b.) kiuánatosnak tartja, hogy a belmisszió tanitása helyet nyerjen közoktatásunk és nevelésünk minden fokozatú iskolájában. e.) fölhatalmazza és egyben fölkéri a püspök urat arra, hogy a belmissziói pedagógiai, tanári, ifjúsági könyvtár megalapításáról belátása szerint gondoskodjék ; d) a belmissziói szociális ohtatás számára anyagot szolgáltató kézikönyv kiadásáról, vagy saját hatáskörében, vagy ha lehet, az egyetemes egyház hozzájárulásával, gondoskodni fog; e) felkéri a püspök urat arra, hogy a theol. tantervének átalakításával kapcsolatban akként intézkedjék, hogy a jövő tanévtől kezdve th^ologusaink, közjogi és magyar magánjogi előadásokat, mint kötelező special-collegiumokat hallgathassanak. Tekintettel arra, hogy theologiai karunk, harmadfél ivet kitevő memorandumának kilátásba helyezett közzététele még nem történhetett meg, beuezetésül azt is közölnöm kell, hogy a belmisszió tanításának anyag ;'t négy évre osztva be, a következő rendben fogjuk tanítani: 1. év: A német evang. belmisszió történeti fejlődésének ismertetése négy korszakban. II. év: A belmisszió kiváló munkásainak életrajza és a belmisszió irodalma. 111. év: A belmisszió müveinek ismertetése a) a fizikai bajok enyhítését; b) az erkölcsi züllés meggátlását: c) az egyháziatlanság^'megszüntetését; d) a szociális bajok enyhitését célzó intézmenyek, — IV. év : a magyar szociális törvényhozás ismertetése. Mind ezekből méltóztatnak látni, hogy amit egyházkormányzati hatóságaink minden fokozatán fel, az Iegyetemes közgyűlésig a jegyzőkönyvi határozatok egyformán sürgetnek; a belmisszió rendszeres tanitása, az eperjesi theologian, a reformátió jubiláris évében kezdetét veszi. Hogy vájjon időszerü-e mostan, itt, éppen ebben a gyülekezetben foglalkozni e kérdésekkel? Vájjon a lelkészi kar nívójához illik-e, ezekben a valóságos sorsdöntő kérdésekben, a lelkészi karnak meghallgatni, a lelkészképzés vezetői egyikének beszámoló szavát? Vájjon elemi iskolává törpül-e, ily módon ez a tisztes gyülekezet ? Hi hitte volna, hogy éppen most, egy nyiluános sajtó jorganumban, ezekben a minden erőknek egybeoluadását követelő áldozatos időkben, ilyen kérdések fölmerülhettek? Én, nem felelek ezekre a kérdésekre, csak rámutatok oda át a római táborra, ahol még a szeretet palástja alá rejtőzött gyűlöletesem kérdezget ilyen dolgokat; hanem fölismerne a^szociális megértés és megérzés, a szociális szeruezkedés nagy horderojét, minden conferencián, minden congregation; minden kongressuson, minden lélekzetuélellel, minden eszközt felhasználva, tömörülve, egymást és a célt megértve inditott egy olyan hatalmas szociális propagandát, a melynek gyümölcsei már is egymásután gazdagon érnek, — amely propaganda conferenciáinak: a tudományos társadalmi problémák fejtegetése, — a nevelés és oktatásügy reformja, éppen ugy, mint a kertészkedés, vagy .seprükötés, kosárfonás vagy fillérbank elmélete, figyelemmel hallgatott, soha le nem kicsinylett tárgyai voltak és azok ma is, a római tábor papjainak gyülekezetében 1 Engemet egyedül az a meggyőződés hozott ide, hogy soha nagyobb "szükség nem volt az egymással való szoros kapcsolat közös ápolására ; soha nagyobb jelentősége nem volt a kölcsönhatás erősbitésének; az együtt érző szolidaritás kimutatásának, mint mostan, amikor e rettenetes világfelfordulásban a béke idejére készülve, lelkészképzésünknek reformjáról, tantervünknek három uj tárgygyal való kibővitéséről van szó. E felfogástól indittatua kértem engedelmet, hogy ezúttal legalább az egyik uj tárgy-