Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-02-10 / 6. szám
46 szava által: „és azt aki (végső szükségében) hozzám jő, semmiképpen nem vetem ki." S most ez eltiltás e bár samaritánusi — de adott esetben nehéz munka alól Jelment! Farhas Gejza. Celkéssi fizetés rendezési jaursskt. fi MELE közgyűlése által kiküldött lelkészi fizetés rendezési bizottság tevékeny és szakértő előadója: Gyürhy Pál főesperes előadói javaslatát elkészítette s az elnökségnek elküldte, fi javaslatot a titkár sokszorosította s a biaotiság lagjainak elküldötte, hogy arra megjegyzéseiket Írásban február végéig beadják, fi beérkezendő megjegyzéseket azután felfogja dolgozni s esak azután fogja az elnökség a bizottságot ülésre összehívni. Magat az előadói tervezetet az elnökség intézkedése szerint most még a nyilvánossággal nem közöljük, esak ha a beérkezendő megjegyzések fel lesznek doígozva s az uj tervezet megállapítva, fogjuk azt egyházi lapjainknak beküldeni. Halálozás. Vitálisfalvai Vitális Józsejné sz. Őrlik Karolin életérek P?-ik, boldog házasságának 62-ik évében, folyo evi január hó 24-én keresztyéni megadással elviselt nehéz szenvedés után, jobblétre szenderült. Visszamaradt földi részeit folyó évi január hő 26-án kisérték Lónyabányán az anyaföld ölébe. Uitális Gyula alesperes két testvérével édes anyját gyászolja az elhunytban. Legyen áldott emléke. tiefólosés. Buhouszhy János a békéscsabai ág. h. euang. Rudolf-főgimnázium igazgatója életének 58-ik, áldásos tanári működésének 33-ik és igazgatóságának 22-ik évében, rövid szenvedés után 1917. évi január hó 31-én Békéscsabán az Urban csendesen elhunyt. Kihűlt tetemét február hó 2-án a békéscsabai ev. kistemplomból kisérték örök nyugalomra a vasút meletti evang. temetőbe. A főgimnázium kifejlesztése körül áldásos tanári tevékenységével szerzett nagy érdemeit és nemes alakját örökké kegyelettel fogja őrizni a kormányzó bizottság és a tanári kar. Áldás emlékére. Halálozás. Dolinái és draskóezi Draskóezy Zsigmond losonczi ügyvéd, a losonczi ev. egyháznak és a nógrádi ev. esperességnek ügyésze, f. hó 2-án hosszas szenvedés után Losonczon elhunyt. Temetése nagy részvét mellett febr. 4-én folyt le ugyanott. Elhunyt erős protestáns meggyőződéséről, szelid nemes lelkületéről, buzgó egyházi tevékenységéről volt ismeretes, azért méltán tekint az egyház mély gyásszal és részvéttel elhunyt hü tagja után. Nyugodjék békében 1 Tájéhozásul. A katonai szolgáiéira bevonult tanítókat helyettesítő lelkészek, akik az iskolában a gyermekek tanítását vezetik, a ministeriumnak egy kiadott rendelete és püspöki leiratok folytán abban reménykednek, hogy ezen elismerésre méltó buzgalmukat az állam tiszteletdíjjal honorálni fogja. Egy konkrét esetben történt döntés folytán — tájékoztatásul közöljük, hogy a Ministerium — hivatkozással a tanítás biztosítása tárgyában kiadott 108966 916 VII. d. sz. körirata — csupán a szünetelő iskolák h. tanítóinak s a lelkészeknek 1916 17 tanévtől kezdődőleg helyezte kilátásba a jutalomdiiaí. Tehát olyan lelkészek és h. tanítók, a kik az előző években nem, esak folyó tanévben kezdték a tanítást, nem tarthatnak számot tiszteletdíjra. Kiáltás a méljjtégbö!. fiz erdélyi ev. csángók segélyezésére mult heti számunkban kimutatott 37kor. 10 filléren felül a köv. adományok érkeztek meg lapunk szerkesztőségéhez : Okolicsányi Qyula. a nógrádi egy ha. . .L-gye felügyelője Budapest 30 kor., Törteti Lajos tábori lelkész 20 kor., Szuchovszky Gyula h, lelkétz a gyóni ev. hívek adománya címén 15 kor., Fábry Tivadar és Kirnbauer Gyula ev. és Fekete István ref. íábori lelkészek Kassáról 5—5, összesen 15 koronát. E héten beérkezett összesen tehát 80 korona, mely összeget postatakarék utján Nikodemusz testvérnek elküldtünk. — Amidőn ezeket nyilvános köszönettel nyugtázzuk, újból kérjük az adakozó hittestvéreket, hogy szíves adományaikat Nikodemusz Károly ev, lelkész Hosszufaluaiszeg (Brassó m.) címére küldeni kegyeskedjenek. Kegyes alapiíwány. A tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerület rozsnyói fiu- és leár.yáruaházának elnöksége a napokban a következő levelet kapta: „Méltóságos és Főtisztelendő Árvaházi Elnökség! Áld itt emlékű hívünk, néhai Kellner Hároly gyógyszerész ur a sajókazai ág. h. ev. egyház tanácsosa, nagy fájdalmunkra ma egy éve — az Ur szent akaratából — jobblétre szenderült. Egyházias érzületére és nemes szivére vallott, hogy egyházi életünk minden mozzanata iránt a legmelegebben érdeklődött, kedves társalgásában legkedvesebb beszédtémája a haza, egyház és emberszeretet volt; de nem maradt meg csupán a szóbeli érdeklődésnél, hanem sietett mindenkor rátérni a tettek mezejére. Örömmel áldozott minden nemes célra. Emléke ma is ragyogó példa előttünk, akik őt ismertük, fiz áldozatkészségben versenytársa, élettársa szeretett neje szül. Belágh Ilona urnő, ki nemcsak a megboldogult életében találta a legfőbb örömét abban, hogy férjével egyetértve cselekedje a jót,