Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-02-10 / 6. szám
XIII. év. Buckapes-t, 1917. februér 10. 6. szám EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. Evang. leánynevelő intézet. Végtelen halára kötelezett Báró Solymosy Lajos Őméltósága, hogy a leányneveles ügyében tett felszólalásomat a maga gondolataival azonosnak vallva, indítványomat fejedelmi bőkezűséggel a valósulás útjára terelte. Végtelen hálára kötelezte az az evangélikus társadalmat is, mely egy Evangélikus Leánynevelő Intézet felállítását rég szomjúhozza s melynek vágya most az ötvenezer koronás első alapítvány kegyes megajánlása folytán hatalmas lépéssel indult el a .megvalósulás utján. Ez az impozáns lendülettel megindult mozgalom otyan hiányt van hivatva megszüntetni, amelyet a nemes báró figyelő lelke is rég jelismert és fájlalt. De még jobban fájlalt és nélkülözött az a müveit evangélikus társadalmi osztály, amely leányermekeinek a polgári és a felsőbbleányiskolai tanulmányok bevégzése után továbbképzést csak ugy adhatott, ha vagy diplomaosztogató szakiskolákba, vagy katholizáló otthonokba vagy „külföldi intézetekbe küldte. Mennyi kár és mennyi lelki veszteség háramlóit ebből evangéliomi anyaszentegyházunkra, azt minden lelkész tapasztalta már, de legtöbbet beszélhetnénk róla mi, székesfővárosi evangélikus lelkészek. fiz e téren egymásra torlódó szomorú jelenségek láttára már régóta sarkalt, hogy belekiáltsam az evangélikus egyház lelkiismeretébe a veszélynek és a vesztességeknek felénk áramlását, a teendők megragadásának elodázhatatlan szükségét és tettre buzdítsam a minden nemes eél felkarolására hajlandó híveket a védekezés és a mentés munkájának megkezdésére. Az Úr lelke fűzte össze öntudatlanul lelkem gondolatait és szivem szándékait egyik nemesszivü főurunkéval. S most már bízó reménységgel nézek a jó ügy további alakulása és fejlődése elé. fízt hiszem, nem szükséges különösebben hangsúlyoznom, hogy egy Evangélikus Leánynevelő Intézet az evangéliomi egyhazias nevelésnek oly nélkülözhetetlen szerve, melynek létesítése érdekében a legmesszebbmenő áldozatokra kell felbuzdulnunk. De ennek a Leánynevelő Intézetnek az értelem gazdagítása mellett különösen és első sorban a leányok szivét és kedélyvilágát kell céltudatosan és emelkedett evangéliomi szellemben irányítania és nemesítenie. A nemes báró előtt is az a mindennél szükségesebb eél lebeg, hogy az alapítandó intézetben a kellő iskolai előképzéssel már rendelkező leánylelkeket as ismeretek közlésének szokásos módjától eltérő és azt meghaladó nemesebb nevelési hatásoknak tegyük ki.