Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-11-24 / 47. szám

1917 EV/ANKjEIJKUS ŐRÁLLÓ 385 Protestáns Irodalmi Társaság tartotta ünnepi díszközgyűlését. Előbb a Dr. Ferenezy Zoltán előadását emelem ki. Megtudtuk tőle, a mit esak sejtettünk, hogy a tudományban és irodalomban a protestantizmusé a vezető szerep. Még minket magunkat is meglepett a sok kiváló férfiúnak, az úttörőknek az emlékezetbe idézése, hiszen hinni is alig mertük, hogy olyan sokat köszönhet nekünk a magyar kultura. A gróf Tisza István elnöki megnyitójában a sok értékes kines fényét az elfogultság tompította. Bántó dissonaneiát keltett bennünk, hogy a Prot. írod. Társaságot egyszer „református kulturegyesülef'-nek deklarálta, meg amikor „református" kulturáról beszélt, Ezeket azóta „protestáns" helyes jelzővel olvastam, de ott bizony a ..református" hangzott el. Nehezen hiszem, hogy a Tisza sok vihart átélt szónoki képességét a helyeslő tapsuihar zavarta uolna meg, auagy esak nyelvbotlás leit volna ez. SJÍ inuább azt hiszem, hogy ez — ha kiszólás üolt is — a ualóságnak megfelelő volt. Én ebben is azt látom, amit sajnos — sok helyen látok, hogy nem vagyunk őszintén testvérek. Mi vágyunk az igazi testuériség után és szolgálnánk ezt lelkünk heuületéuel, de oly sokszor kap sebet a mi érzékenységünk és ez annál fájóbb, mert testvéri kéz okozta. Mily szép volt a délelőtti ünnepély, amelyen nem volt disszonáns hang, még esak azt az igazságot se domborították ki az evangélikusok, hogy okt. 31-ike a lutheri reformációról beszél. Nem is szükséges, mert az eszméknek szenteltünk ünnepet. Meg azután Raffay a templomban is olyan szépen egymás mellé állította Luthert, Zrvirglit és Kálvint, akik egyformán a Krisztus közelében érezték magukat. Legyünk az ötödik században megértők, az önző elfogultság helyébe lépjen a józan megítélés s alkossuk meg, amit 4 szazad megszült, de el is temetett, a testuériség intézményes biztositékát; vegyük aztán komolyan, s az igazság pallosával őrküdjünk felette 1 (Folytatjuk.) Jelenvolt. IRODALOM. Eauthei* vallásossága. Walther: „Luther jelleme" c müvét méltó társa Preuss: „Luther vallásossága" (L. s Frőnmigkeit, Leipzig, Deiehect, 1917, 92 lap. Ára 2.50 márka) követte. A német reform, jubiláris irodalomnak egyik kiváló terméke. Megpróbáljuk magyar fordításának mielőbbi kieszközlését. Akár lüalther müve Victor ]. fordításában nagy nyereség volna hazai protestáns irodalmunkra. Müve két fejezetből áll, melynek elseje „Luther vallásosságának lényegét" s másikra annak „történeti kifejlődését" fejtegeti. Főbb gondolatait röviden a következőkben ismertetjük. fl való élet reális szemlélete s az Isten iránti gyermeki bizalom Luther alaptermészete és vallásosságának is az alapja. Ez magyarázza meg Pálra és Augustinusra emlékeztető komoly bűntudatát, a szentírás iránti engedelmességét és minden rajongó, viziós elemtől ment nyílt józanságát. E józan realismus és hiuő bizalom különben is két szorosan összefüggő lelki jelenség. Onnan az ő hithősies férfiassága és minden számítástól : pénzüzletektől, jogtudománytól és politikától való tartózkodása. S ez magyarázza meg egyúttal a természeti uilágban való örömét és minden izében immanens istenfogalmát, a snelynek alapján hirdeti az isteninek, szelleminek és földinek-emberinek szoros összetartozását s minden érzékinek Krisztus földi élete által való megszenteltetését. Ebből ered aztán az ő personalismusa sőt individualizmusa s csudálatosan gazdag és mélységes kedélyi élete. Ez a reális hűség, bizalom és kedély pedig az ő német jellemvonása, ugy hogy szerzőnk szerint Luther vallásossága a keresztyénség sajátos német alakja, úgyszólván „a keresztyénségnek és a németségnek világtörténeti szintézise". Luther uallásosságának az elvi egységes összetételét még pápás életirója : Denifle is elismerni kénytelen. S nézzük most e vallásosságnak sajátos történeti kifejlődését. Történetileg e vallásosság a középkori népies, apokalyptikus, mystikus és renaiszánsz vallási typusnak az Összetétele, sőt magasabb egysége. A népies egyházi vallásosságból átuette az üdubizonyosság gondolatát, az apokalyptikából az ezhatológiát s a történeti fejlődés vallásos szemléletét, a középkori u. n. devotió modernából a vallásos élet szellemi bensőségét s a renaiszánsz keresztyénségből az egyházi állapotok kritikáját, a görög ujtestámentomot s a polgári élet derékségét. De mindegyik középkori vallásos typust sajátos lényegének megfelelőleg átalakította s azok túlzásait mellőzte. Így megszellemesitette a népies egyházi vallásosság mechanikus materializmusát józanabbá tette az apokalyptikát, megszilárdította a deuotió modernát s mélyítette a renaiszánsz keresztyénséget. Igy Preuss tanár fejtegetései szerint Luther vallásossága 2 szélső vallási typusnak : a vallás materializálásának és spiritualizálásának az aranyközéputja, mely gondolat különben már Kahnis dogmatikájában is megolvasható. Ehez hasonló synthezise a keresztyénség is a paganismusnak és judaizmusnak, mig a keresztyenség valódi torzképe Loyola vallásossága.