Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-11-10 / 45. szám

1817 mus jelszauáual lép a jogegyenlőség megvalósításának útjára és amelynek legnagyobb támogató pártjai az 1848-iki nagy eszmék és törvények bizonyosainak vallják magukat. Sajnálatos volna, ha a kath. autonómiának a kormányprogramm által az 1848. évi XX. t.-c. komplexumából való kiszakitása és ennek elébe helyezése azt jelentené, hogy a sértő és bántó megkülömböztetések rendszere a mi rovásunkra folyni fog tooább és hogy a katholikus egyháznak nem az 1848. éui XX. t.-e. alapján, hanem valami más kiváltságos alapon volna joga az autonomiához. Az 1848. éui XX. t.-e. minden felekezetnek egyenlő és pedig nem fényüzéses, esak tisztességes mértékkel mérő, igazságos uégrehajtásáual és az egyenlő jogi és erkölcsi méltatással az egyházak fejlődése történelmi nyomokon haladhat és nem állja útját, sem gazdasági, sem szociális, sem kulturális, sem nemzeti tekintetben az uj korba illő egységes magyar nemzeti állam kiépítésének. Az ellenkező eset könnyen uezetheti diadalra azt az irányzatot, amelyik az állam és egyház teljes szétuálasztását s a szerzett jogok törlését célozza. Ha a felekezetközi uiszony a uiszonosság és egyenlőség igazságos alapjára helyeztetik, akkor az egyházellenes és uallásellenes tendentiákkal szemben is mindég biztositja a lebirhatatlan erőt az egyenlő méltánylásban testuérré lett egyházak szolidaritása. Mélyen tisztelt Közönség 1 Emelkedjünk fel az euangeliumi hitben s hazaszeretetben ualó szent közösségünk gondolatára s magunkat a nagy történelmi éuforduló leheletétől és kockára uetett létünk égő gondjától felinditua, mint közös sorsnak osztályosai becsüljük meg és szeressük egymást. Összeadott, egyetértő, célirányos munkánk hatásáual erősitsük meg magunkat s erőnket állitsuk az ember- s hazaszeretet szent szolgálatába, bizonnyal tuduán, hogy akkor földi és égi királyunknak is szolgálatot teszünk. TÁRCA OKTÓBER 3Í-ÉN. Kigyulladt arcokon örömsugár rezeg. Szemekbe égi fényt hintnek titkos kezek, Szivek mélyén az áhítatnak lángja ég, Csodás meleg érzésehet árasztva szét S a régi szent zsolozsma zeng az ajkakon: Nagy Istenünk, Te vagy a vár, az oltalom. Te vagy s négy hosszú századon is az valál, Védő karod alatt eltörpült a halál. Az üldözött, a meggyötört, a gályarab Te benned bízva végig hü és hös maradt, S a szent zsolozsma zengett szívben, ajkakon: Nagy Istenünk, Te vagy a vár, az oltalom. Te ihletéd az egyszerű barát szivét, Hogy írásod szerint hirdesse az igét S lerázza hősi lelke a bilincseket, Miktől a szív, az ész már annyit szenvedett S a szent zsolozsma zengjen szívben, ajkakon : Nagy Istenünk, Te vagy a vár az oltalom. Te adtad az erőt, hogy a szegény barát Semmisnek merte mondani Róma szent szavát S a wittenbergi templom ajtaján a szög Öröknek hitt tanon örökre rést ütött. S a szent zsolozsma zenghet szívben, ajkakon: Nagy Istenünk, Te vagy a vár, az oltalom. Négy századév előtt e napnak reggelén, A régi fellegen áttört a büszke fény. Te hoztad ezt a fényt, mely egyre nő, ragyog S a melyre már tanuk lepergett századok. Kegyedből zeng zsolozsma szívben, ajkakon: Nagy Istenünk, Te vagy a vár, az oltalom. E nagy világ felett ma is vészfelleg ül, Sötétje ránk borul, riaszt kegyetlenül, Lelkünk epedve várja már a béke fényt, Mely áttör a világ riasztó fellegén. S a szent zsolozsma vágyva zeng az ajkakon : Nagy Istenünk, Te vagy a vár, az oltalom. A lelki ujhodás e napján üdv Neked 1 Ma is dicsőségedre ülünk ünnepet1 Te benned bízva várunk ujabb századot, A mely alatt a büszke fény tovább ragyog S a szent zsolozsma bízva zeng az ajkakon : Nagy Istenünk, Te vagy a vár, az oltalom. MOCSKONYI JÓZSEF. fl M. E. L. E. közgyűlése. Lelkészegyesületünk éui rendes közgyűlését Budapesten nou. 7-én délelőtt 9—l-ig és délután 3—4-ig kb. 80 lelkész jelenlétében tartotta meg. A közgyűlést „Erős vár a mi Istenünk" eléneklése után irásmagyarázattal vezettük be. Kovács Andor orosházi ev. lelkész bányai egyházkerületi lelkészegyesületi elnök irásmagyarázatát (János ev. 14. 27. alapján) igy kezdte: „Békesség nektek". Jézus szavaival köszöntlek titeket, azokkal a szavakkal, a melyekről ismét megfeledkezett s e feledkezés átkának terhe alatt nyög, gyötrődik az egész uilág ; eldobta magától a legnagyobb kincset, eltaposta a legszebb uirágot, eltékozolta a legnagyobb gazdagságát s mo*t