Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-01-27 / 4. szám
'1917 Királyunk imája gyürük. flz Országos Hadsegélyző Bizottság igen ízléses gyűrűket hozott jorgalomba felejthetetlen emlékű jó királyunk „A király imádkozik" cimü közismert képének dombornyomásával, fl gyűrűk, a melyek ezüstből készülnek és 2 koronáért rendelhetők meg a fent nevezett bizottságnál (V. Képviselőház) már eddig is tetemes összeggel gyarapították hadban elesett derék katonáink özvegyeinek és árváinak segélyalapját. A bizottság bizton reméli, hogy most, a midőn nemes királyunk eltéuozott az élők sorából nagyközönségünk még melegebben karolja fel a hazafias vállalkozást a mivel nemcsak a nemes célnak áldoz, de szép emléket szerez meg magának a fenkölt király arcvoná sában is. Emlék gyűjtemény. A jelenleg Nagyváradon székelő „Kolozsuári kir. Honvéd kerületi Parancsnokság megörökiteni óhajtja mindazon szónoklatokat, beszédeket, pásztorleveleket, körözvény eket, amelyek bc..c. 1 Ferenc József halálával és temetésevei, valamint IV. Károly király Őfelsége trónralépésével és megkoronázásával kapcsolatban elhánysouak ^agy kiadattak. Mindezen okmányok egy kasettába lesznek becses emlékgyüjiemény gyanánt elhelyezve az utókor számára. Nevezett Parancsnokság e kegyeletes cél érdekében arra kéri a lelkészi hivatalokat, hogy e tárgyú beszédeiket, szónoklataikat másolatban a fenti Parancsnokság cimére megküldeni szíveskedjenek. „Százados alap." A nagykárolyi evang. egyházközség legutóbb tartott közgyűlésén az 1917. évi költségelőirányzat tárgyalásával kapcsolatosan elhatározta a reformáció négyszázados ünnepi éve emlékére „Százados alap" létesítését akként, hogy ennek alapját a folyó évi költségelőirányzatba felvett 100 koronával megveti, s a takarékpénztárban gyümölesözőleg elhelyezendő alaphoz száz éven át évenként 100—100 koronát, s amely években az egyház anyagi helyzete talán meg nem engedné, legalább ( lis 50—50 koronát csatol. A „Százados alap" felett az egyház csak a reformáció ötszázadik ünnepi évfordulóján rendelkezhet. A „Százados alap" alapitó levelét az egyház a reformáció ez évi négyszázados emlékünnepén tartandó közgyűlésén olvassa fel és állapitja meg. flz Evangélikus Lap legutóbbi számában ,.Szent egység" eimen egy közlemény jelent meg, melynek befejezése igy szól: „Uolna kedvünk az Evang. Őrálló módszert változtató szerkesztőségének felajánlani szerény fegyverbarátságunkat, ha tudnók, hogy szivesen veszik". 30 Az önteltséggel irt és természetesen gúnyolódó cikkre magára nem volna szavunk, de e „szerény" felajánlást szóvá kell tennünk. Az Őrálló, mióta csak fennáll, az egyház közérdekét szolgálta becsülettel minden egyéni érdek nélkül. Senkinek a szekerét nem tolta, senkit szeszélyből le nem rángatott, senkinek nem hízelkedett, aenkit meg nem hurcolt. Hűséges krónikása volt az egyház közéletének, tisztességes de nem lármás és nagyhangú organuma a közügyeknek. Az Evang. Lap, valami mecenás „fejedelmi" adományából duplára dagadna, az Őrállót is felszólította, hogy olvadjon bele e nagy világlapba. Természetes, hogy a szerkesztőség a „szerény" ajánlatot visszautasította, fí „szerény fegyverbarátság" felajánlására ezek után nem sok súlyt helyesünk. Ahol tisztességgel szolgálni kell a közügyeket, ott ugy is találkozunk, de ahol a „helyet a tehetségeknek" szerény jelszavával tülekednek és gúnyolódnak, ott soha senkiuel sem leszünk fegyuerb^rátok. fl „módszer válioztatás" tehát nem abban áll, hogy az Ev. Lap émelygősen dicsérgető vagy embertelenül kíméletlen értékelési és birálgatáai modoré- elsajátítjuk. Ha ezentúl többet fogunk kritizálni, akkor sem felejtkezünk meg arról a magasoob tekintetről, amellyel egyházunk jóhirének, nyugalmának és vezető embereink tisztességének és munkásságának tartozunk. Hogy a becsületes, kollégiálís kritikát laptársunkkal szemben is alkalmazzuk, az Őrálló tisztünkből kötelességünk, de ezt a kritikát is csak a jó társaságban szokásos modorban fogjuk mindig gyakorolni. Tisztelt laptársunkkal ebben lehetünk fegyverbarátok, de a szeretetlenségben és az önhittségben soha. Szerk. O ts árua uolt. A minap meghalt a fővárosbán Stefkó Pálné 85 éves özvegzasszonu, aki mig birta, házuezetői minőségben kereste meg mindennapi kenyerét. Egykoron ő is árva volt, szülőit a magyar szabadságharc idején vesztette el, a vad oláhok atyját fölkoncolták, anyját a meleg sütőkemencébe vetették, ő pedig csudálatosan megmenekült. Amikor az özvegy érezte végső óráinak közeledését, több izben emlegette utolsó kívánságaként övéi előtt, hogy nagyon szeretné, ha temetésén részt vennének a Protestáns Árvaház leánynövendékei, mert ő is árva volt. Lelke örökre elköltözvén, utolsó kívánságának megvalósítása érdekében szerető unokája sietett az árvaházba és ott előadta jövetelének különös okát és célját. Az igazgató megnyugtató válaszára boldogan távozott az intézetből. Az árvalányok ott voltak a temetésén a Kerepesiuti temetőben, ahol a sírnál az igazgató megEV ANG ELIKUS ŐRÁLLÓ
