Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-05-05 / 18. szám

1917. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 138 és egyetemes lelkészi értekezletünk elé tartozik, hangsúlyozottan felhiujuk hát erre e helyen is emiitett egyházi szerveink elnökeinek szives figyelmét. Orosháza 1917 ápr. 28. , , Houacs Andor ev. Lelkész. T A R e A ÜZENET ERDÉLIJBOL. Virágok fakavnak, halk szellők susognak Erdélynek bérces tájain Szegény magyaroknak, Szegény magyaroknak . . . Szivünk mégis ugy fáj, Lelkünk mégis gyászol, Lassanként hitünk is elfogy A sok pusztulástól, A sok pusztulástól . . . Bar zöldül a határ, Nincs itt dalos madár, A mi megtépett lelkünknek Vigaszt nem muzsikál, Vigaszt nem muzsikál . . . Szomorúan élünk, Már alig remélünk, Lassanként igy szertefoszlik Minden reménységünk, Minden reménységünk . . . A Tömös partjáról. Nagy hegyek aljáról Szellő vidd üzenetünket Erdély romlásáról, Erdély romlásáról . . . Dunának, Tiszának, Az Alföld tájának, telhö sird el panaszunhat Szép Magyarországnak, Szép Magyarországnak . . . Mondjad el fenszóval, Panaszló zokszóval Nagyon szőrit már a jármunk S a kenyerünk sóhaj, A kenyerünk sóhaj . . . De még él gyökere A hatalmas fának, Még él s nem hervad az ága Szabaduló vágynak, Szabaduló vágynak . . . Újra felemeljük Lecsüggesztett fejünk, Csak ti édes testvéreink Legyetek mellettünk 1 . . . Bár roskadt a lábunk, Újra talpra állunk, Magyarország boldog népe Áldott szabadítást Csak tőletek várunk, Csak tőletek várunk / . . . Csernátfalu. Bíró László ev. s. lelkész. Leönyneueló. Végre a sok esetlő-botló tervezgetés után egy igazi, lelkünkből fakadt gondolat köré rögzíthetjük jubiláris alkotásra irányuló törekvéseinket. Nőnevelő intézet. Bármennyire tervbontó s igy sokak egész lelkesedését nem kifejtő gondolat ez, mégis annyirá időszerű, annyira érdekünkben álló, hogy minden más, még oly nemes intentióból született terv elé kell helyeznünk. Adassék dicséret és elismerés Báró Solymo«y Lajosnak azért a Széehenyi-szerü előkelő és nemes, gavalléros és meleg gesztusért, melylyel ezt a tervet ide állította a homloktérbe s akarva nem akarva foglalkozni kényszeríti egyházunk közszellemét. Bppur sí mouvel Mozog a föld. Nem alsz mk. Már nyitna a szemünk csak még azt a mozdulatot nem tettük meg, mely kitörli az álmosságot szemünkből és talpra állunk s az ősök erejével, azzal a tüzes, hősöket teremtő lelkesedéssel élni, küzdeni, haladni kezdünk. Csodás kincsek, hatalmas erők rejlenek a mi népünk lelkében, esak jöjjenek el azok a teremtő reggelek, melyen ezek megmutatják egész szépségüket és hatalmukat. Nekünk kellenek a leányneuelő intézetek, mint a falatkenyér: azok adják erőnket, azok táplálják egyházunkat a ma nagy kérdéseivel, még nagyobb várakozosaiual, ezernyi komoly igényével való birkózásában. Annyira kellenek, hogy — ha más forrást nem tudnánk már táplálásunkra megnyitni — a gimnáziumaink, a nekünk valamikor minden dicséretre és elismerésre méltó fiúnevelő középiskoláink, ez egykor nagy szolgálatot tett és egyházunk erőforrásaiul szolgált, de ma már egyházunk uérkeringésébe bekapcsolódni nem tudó s nem akaró paedagógiai intézményeink rovására kell gondoskodnunk az azokat fenntartó s fejlesztő anyagi erőről. Mi ha kellett, ha sem, államosítottuk elemi iskoláinkat, tehernek találtuk őket, pedig azok voltak a kap-