Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-04-28 / 17. szám

132 Magyarul az indítvánnyal — bár azt hittem — én balgatag ábrándozó — hogy azt tárt barokkal fogadják az „illetékes körök" — házalnom kellett, mert a dunáninnani kerület, a hol javaslatomat először benyújtottam — tálén azon az alapon „mi jó jöhet Názárethből" — a nélkül hogy csak némi figyelemre is méltatta volna — a limine elutasitotta azt, meg is indokolta az elutasítást azzal, hogy nem lehet keresztül vinni! Felvittem az egyet, gyámintézetre, a hol br. Láng elnök „szivvel lélekkel" csatlakozott az indítványhoz s az egyet, gyámint. bizottmány egyhangúlag elfogadta. S mi történt? A bizottmány jkuének indítványomra vonatkozó pontja az indítványnak nyakát tekerte. Gyűjtést indított ugyan, de egészen más alapon . . . jubileumi alkotást akarunk — egyik egyet, — másik mást — legújabban az intelligens osztály tovább tanulni óhajtó leányainak számára felállítandó internátus vagy továbbképző intézet eszméje merült fel e lapok hasábjain. De még eddig egy lépéssel sem jutottunk közelebb se a Lutherszoborhoz, se a szeretet házhoz — se egyikhöz se a másikhoz, legkevésbbé a harmadikhoz. Mert csak nem nevezhető jubileumi alkotásnak egyes kerületek azon buzgólkodása, hogy egyszer s mindenkorra mondjuk száz-kétszáz koronát letesznek alapul s ezt gyümölcsöztetni fogjuk 100, mond száz évig?] Hát hiszen nem rosz set igen egészséges eszme a Qyurátz-féle indítvány, hogy minden gyülekezet csináljon törzsvagyont a maga számára, de mind ezen local-patriotizmusból eredő terveket lehet létesíteni a tervesett jubileumi alap keretén kívül, sőt ez alap keretén kívül hell létesíteni, ha egyáltalán jubileumi alapról szólni akarunk: különben csak nevetségesekké fogunk válni. Meg mondom miért? Mert a jubileumi alap fogalmával az ember s a nagy közönség is valami nagyobb szerü^dolgot hoz kapcsolatba — nem holmi helyi 100 vagy 1000 koronás alapocskákat. A Reformátió jubileumának nagy gondolata ilyen kicsinyes „lelkesedésbe" bele nem fulladhat. Hogy a Reform, jubileumához méltó alkotást hozhassunk létre arra nézve össze kell fognunk s a gyűjtésnek és adakozásnak egyetemesnek kell lennie. Az összes jubileumi alkotásra szánt adományoknak egy pénztárba — legyen az az egyetemes egyházi vagy egyetemes gyámintézeti — kell befolyniok, mert csak így lehet egy impozáns összegre kilátásunk. És csak ha egy im1917 pozáns összeg felett rendelkeznénk, lehetne szó jubileumi alkotásról. Hogy már most ilyen impozáns összeg, mondjuk két millió korona összegyűjthető legyen, egyházunk minden keresetképes tagját fel kell kérni az adakozáshoz. S nem is áldozatot kell kérni tőle, hanem egy csekély adományt, a mit játszva s jókeduuel megad sőt — uti fugura docet — örömmel meg is szerez. Ez az adományülenne öt éui kötelezettséggel heti két fillér vagyis évi egy, összesen öt korona. Hogy ily utón igen könnyen össze lenne hozható a két millió korona, az több mint bizonyos. Ez tisztán a lelkésztársaktól függ. Csak vegye minden lelkész az ügyet kezébe s magyarázza meg híveinek, hogy az adakozó az ő öt koronájával két milliós tőkéhez juttatja az egyházat; bármily szűkmarkú és zsugori az a paraszt atyánkfia, ez a szám imponálni fog neki. Hogy nem lehet keresztülvinni, az mese; a kik ugy okoskodnak, azok vagy kis hitűek, vagy a csekély munka előtt hátrálnak meg. „A hivőnek nincs lehetetlen dolog." Természetesen a kezdeményezőnek kell jó példával előljárni. Ha a lelkésztársak sokalnák az általam contemplált száz koronákat, — öt évre felosztva tiz — tehát évi két vagy mondjuk éui egy koronát talán még sem tog — a szent ügy érdekében a legszegényebb lelkész sem sokalni. És hogy a munka annál könnyebb legyen, nyomassa le az egyet, gyámintézet indítványomat 300 000 pldban s juttasson belőle minden családnak, s mikor már a dolog ismeretes lesz a gyülekezetben, hívjanak össze az elöljárók egy közgyűlést, ott beszéljék még meg a dolgot s szervezzék a gyűjtést, a melynek eszközlésére tekintélyes egyháztagokat kell megnyerni s a mennyire lehet^járja be a gyűjtőkkel a családokat maga a lelkész. Nem hogy nem lehet, sőt most lehet csak, mcst van pénz — soha ilyen alkalom négyszáz év alatt még nem volt mint most. Áron is váltsátok meg az alkalmatosságot! Csak egy csipetnyi lelkesedés kell s lángra gyúlnak a hívek sziuei. Öt éui kitartó munka és két millió koronát kiíeuő, sőt ezt meghaladó alapunk hirdetné jubileumi örömünkből kifolyó lelkesedésünk emlékét. így lehetne ualamit alkotni! . . . Fai'has Qejza. EVANGÉLIKUS ŐRÁL

r 0