Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-04-21 / 16. szám

> / 3udapest, 1917. április 21 Fel Wittenbergbe] A. lutheri reformáció négyszázadik éuforduóját sokféleképen kivánjuk méltó módon megünnepelni; az ünneplésnek egyik különösen szép és tanulságos módja volna, ha az általános közviszonyok kedvezőbbre fordulása esetén minél számosabban felkeresnők Luther működési helyét, Wittenberget, s esetleg máa németországi helyeket Is, amelyek Iránt reformáclótörténett vonatkozásuk miatt élénheüb érdeklődéssel viseltetünk. Mily közel állt Wittenberg Luther idejében s a rákövetkező időben elődeink szivéhez, fllig volt lelkész s az egyházban saámottevő tényező, aki ott nem tanult vagy legalább egyik-másik fontos alkalomkor meg nem fordult volna. Hij zen épen az a bensőségteljes viszony melyben buzgó lutheránus őseink a némethoni protestantizmussal s annak főbb képuiselőiuel állottak, volt egyik forrása azon benső nagyságnak, melynek egyházunk a reformáció első századában örvendett s azon elpusztíthatatlan életerőnek, raelylyel a két következő évszázadban megküzdött az ellenreformáció minden tüzes nyilával és álnokságával. Szinte érthetetlen, hogy miképen szűnt meg ez az összeköttetés az utolsó évszázadban hova tovább annál teljesebben. Előbb még legalább összes theológusaink felkeresték a németországi fakultásokat, bár az ekkor kötött ifjúkori baráti ismeretségek is csak a legritkább esetekben fűződtek tovább, ma azonban már ez is szünőfélben van, s vezető köreinkben is ugy látjuk mintha volnának, akik a német euang. theologiai fakultások felkeresését nem hogy előmozdítani hanem érthetetlen okokból inkább megnehezíteni igyekeznek. Uagy nézzünk egy más esetet. Él béke idejében többször olvashattuk, hogy evang. középiskoláink növendékei tanáraik uezetése alatt felkeresték Itáliát, talán Konstantinápolyt uagy épen Egyptomot is, de kinek jutott uolna eszébe ifjúságunkat egyszer eluezetni Wittenbergbe, a Wartburgba uagy ÜJormsba, hej pedig mennyire hozzájárulhatott uolna ez protestáns önérzetük emeléséhez és fejlesztéséhez. Müuelt hiveink közül is, akik világot jártak el-elkalandoztak mindenfelé, csak a nagy, a müuelt, a protestáns Németország fel£ irányították utjokat a legritkábban, ahol pedig kellő körültekintés mellett oly gazdag egyházi tapasztalatokra tehettek uolna, hogy csak egyet említsek például a beimisszió terén szert, hogy azt itthon értékesitue és gyümölcsöztetne nagyban előmozdíthatták uolna a közigazgatás béklyóiban elsoruadásra kárho»tatott egyházunk újraéledését és feluirágzását. Akik pedig, mint saját csekélységem is, gyakrabban megfordultak Németországban s állandó összeköttetést tartottak fenn a bel- és külmissziói egyesületek, az egyetemes euang.-luth. konferencia uagy a Gusztáu Adolf-egylet egyes uezető tényezőiuel, azokra egyesek csaknem gyanakuó tekintettel néztek, mintha talán nem jó uagy legalább is gyanúra okot adó utakon járnának. A mostani uilágháboruban reánk zudult istenitélet s azon közös ueszély mely nemzetünket a német nemzettel együttesen fenyegeti — hiszen mi is csak ugy érezzük mint ők, hogy nemzeti létünk forog kockán, — politikai és közgazdasági téren ismét közel hozta hazánkat s a német birodalmat egymáshoz és azt hiszem, hogy nem téuedek, ha kimondom, , hogy ezen közeledésnek vallási téren is be liell ismét következnie, amihez a legszebb alkalmat nyújtja a reformáció négyszázéves jubileuma. Wittenberg egyike azon keués németországi uárosoknak, a melyeket még nem érintett aa a rohamos, szédületes haladás és fejlődés, a melyet