Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-04-07 / 14. szám

EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1917 hevesebb küzdelmet hell folytatnunk az evangélium győzelméért. Hogyan állhatunk meg a létért való ezen heves harcban? Csak ugy, ha egyházunk nagyobb önállóságra, jüggetlenségre törekszik; ha nem áldozza fel az evangelium elvi álláspontját világi érdekek és Isten országától idegen célok szolgálatában; ha nem tagadja meg a feltámadt és élő Úr fézus közösségétől elválaszthatlan szellemi fegyverek használatát a világi országok földi érdeke, hiúsága és mulő dicsősége kedvéért. Mert húsvétnak nemcsak az a jelentősége, hogy Jézus él és uralkodik, hanem az is, hogy vele együtt mi is éljünk s az ó közösségében és erejében az Ű fegyvereivel küzdjünk és győzedelmeskedjünk A reformátiói jubiláris év húsvétján készüljünk fel a jövendő evek és évszázadok küzdelmére; — a győzelmet pedig ne várjuk se az állam fegyveres erejétől, sem a végrehajtótól, sem az államsegélytől, hanem egyedül az Ige és Lélek szellemi fegyvereitől; ezzel áll vagy esik Sionunh. fiz igazság lángoló szeretetétől áthatott férfias, kitartó küzdelemre készüljünk hát fel abban a húsvéti hitben, hogy a feltámadt ]ézuír\ a győző vitéz velünk van és vigasztal, bátorit és erősit; abban a rendületlen meggyőződésben, hogy az élő Üdvözítő isteni hatalmával szemben szégyent kell vallania még a legerősebb földi hatalomnak, a legélesebb testi fegyvernek is. flvagy nem volt-e Üdvözitőnk épen akkor a legnagyobb és legerősebb, a mikor a testi kényszer keresztre feszité és sirba tevé? Maga az Élet nem nem törte-e fel a lepecsételt sírt és maga az „Igazság" nem törte-e szét a gonoszság bilincseit? Fel hát, Krisztus egyháza, a szent küzdelemre; maga az Élet fejedelme adjon ehhez erőt, kitartást és — győzelmet! Jahn Jakab. Husuéti üduözlet. Az Ev. Őrálló mélyen tisztelt előfizetőinek, nemes barátainak, buzgó munkatársainak szerető szívvel kiván az Úrtól békességet hozó, boldog húsvéti ünnepeket a Szerkesztőség ••••••^•••••••BBBBCSaKnBlC TÁRCA AJTÓD ELÓTT ÁLLUNK l Vannak napok, hogy zsoltár a szivünk És imádság-lélekkel boldogan Ölünkben tarka virágot viszünk. Vannak napok, hogy hiszünk mindenben Métely nélkül és fehér hittel: Arcokban, mosolyban, színekben. Vannak napok, hogy visszaidézzük Lezárt szemekkel a régi tegnapot, S mint a festményt, merőn elnézzük. És egy seftett hatalom küszöbén Ugy állunk mint a tékozló fiú: A*némánrzengő templomok kövén. II. Reggeleken, szürke reggeleken, Hangzó járdán, dobogó köveken, Hopog, szalad ezer ismeretlen. Utasai búsiió közönynek, Hírvivői terhelt, súlyos rögnek: Hordozói sok-sok búcsú könynek. Nem jönnek dobbal, nem trombitával, Csak úgy lopódzva a szürke mával. Tarka színekben, elepekedten: „Miatyánk Isten, ki vagy a menyben . . ." M. Z. NE HAGjJ] BENNÜNHET1 Isten, ki a világot alkotád, Mi magad vagy a kezdet és a vég; Hi a hatalmakat porba sújtod S őrzöd sok ezereknek életét: Hozzád száll szivünknek höfohásza Midőn szemünkbe könnyek árja gyül, Hedveseinkért, kik elszakadtak tőlünk, Óh ne hagyd őket, ne hagyd egyedül. Nézd, hogy gyötrődnek itthon az anyák, Hogy jajonganak a bús özvegyek;