Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-03-04 / 10. szám

1H16. 75 hogy a napsugár — az Ur szeretete — özönével tódulhasson be, hogy betöltse egészen s alkalmassá tegyen benneteket mások előtt is bizonyságot tenni róla. Hogy milyen sokat nyernénk, ha ez csakugyan megtörténnék, ha euangelikus nőink megismernék azt a magasabb, értékesebb életet, a munkás keresztyén nő életét, arról fogalmat nyújt ez a háborús idő. Látjuk mire képesek a nők, ha egy eszmény heviti őket. Ez az eszmény most a hazaszeretet. Most ez követel nagy áldozatokat, s a magyar nők meghozzák azokat. De jön idő, s reméljük nemsokára, midőn hazánkat ismét másképen kell szolgálni, mikor talán soha sem volt nagyobb szükség önzetlen, krisztusi szeretettől áthatott női munkásra, mint akkor lesz. S mi az, ami lankadatlan munkára serkent, nem nézve senkit és semmit, ami nem hágy pihenni, ami nem engedi annak, aki egyszer az eke szarvára tette a kezét, a visszatekintést, a viszszafordulást, hanem egy szót zug fülébe: „Előre 1 ?" Az, ha a hajtóerő, amely mozgásba hozta azt a finom szerkezetet, amit léleknek neuezünk, nem más, mint „a Krisztusnak szerelme" Nem állitom, hogy a kezdet könnyű, de merem állitani, hogyha a helyes uton és módon kezdik, akkor mindenütt sikerhez vezet. Higyjék el nekem, hogy nem nehéz, de ha az lenne is, jézus megkönnyiti, Ő velünk lesz s azt mondja: „Ne félj, én megsegitelek 1" Ilyen Segitővel se mernénk beállani a munkások közé? Ott áll a Mester, s néz az útra, hogy vájjon jövünk-e már dolgozni az ő szőllőjébe? A két protestáns egyház evangéliumi nőegyletei közül néhány megalakitotta a Nemzeti Szövetséget, ez minden évben más-más helyen tartja közgyűlését és konferenciáját. Február 23, 24, 25-én tartotta gazdag programmal Budapesten. Itt a nők evangéliumi és soeiális feladatai beszéltettek meg, s azt hiszem hogy mindenki nagy haszonnal vett benne részt, a ki a nők között akar munkát kezdeni. jvj. k katonáskodó tanítók helyettesítése. Azt az interpellátiót, a melyet Bartos jános az egytanerős iskolák katonai szolgálatot teljesítő tanítóinak szabadságolása érdekében febr. 16-án a képviselőházban előterjesztett, úgyszintén a vallás és közokt. miniszternek az interpellátióra adott feleletét nekem csak egy napilap kivonatos közlésében volt alkalmam olvasni, de mégse tudom szó nélkül megállni, mert a tanitóhelyettesités keserves voltát közvetlen tapasztalásból ismerem. Tapasztalataim egy részét akarom röviden elmondani. Nem bánom, ha ugy látszik is, hogy pro domo beszélek — hisz az is kötelességem 1 Magam meg vagyok győződve a felől hogy, amit mondok, a közérdeket is érinti. Anyagyülekezetem egytanerős iskolájának tanítója mindjárt a mozgósításkor bevonult. Helyettesítésére én magam vállalkoztam főképen azért, hogy szegénységgel küzdő kicsiny egyházközségem a költségektől meg legyen kímélve. Akkor még szentül hittem, hogy a háború 4—5 hónapnál tooább nem tarthat s addig talán az én kíméletre szoruló egészségem is kibírja a kettős iga húzását, ha keményen akarom. Akartam. Csakhogy a kettős iga, meg a háborús izgalmak, meg a katona fiaim sorsán érzett örökös aggódás, meg az 59 esztendő együttes nyomása alatt álmatlanság, étvágyhiány, szédülések jelentkeztek nálam, s igen érthetően figyelmestettek, hogy, ha abban nem hagyom az erőlködést, karácsonyra nemcsak tanítója, hanem papja se lesz gyülekezetemnek. November végén tehát nagy lelki küzdelmek után, keserű érzelmek között abban hagytam. Helyettest hiába kerestünk. Az 1914-15. tanév elveszett. December elejétől kezdue az utcán vadultak a tanköteleseink! Hogy a második tanéu is el ne vesszen, már tavasszal elkezdtem a tudakozódást tanítónő után, a tudakozódások sikertelensége után pedig pályázati hirdetéseket tettünk közzé (itt az Őrállóban is, másutt is) igérve fizetésül 800 kor.-t, lakást, fűtést. Nem jelentkezett se tanító se tanítónő, csupán a szarvasi tanítóképző egy harmadéves növendéke, a kit, ámbár oklevele nem volt, esperesünk és a tanfelügyelőség jóakaratú semlegességének kieszközlése után siettünk alkalmazni. El is foglalta állásat, el is végezte tűrhetően kötelességeit ugy az iskolában, mint a templomban — két hónapig. Akkor azonban bevált katonának, ámbár előzőleg két rendes és egy pótsorozaton alkalmatlannak bizonyult. Felmentéséért rögtön beadott és tekintélyes szószólók által is támogatott folyamodásunk eredménytelen maradt; gyermekeink ismét as utcára kerültek. Hogy ott mit tanulnak, s miben kelnek egymással versenyre, arról ezen lap olvasói előtt nem kell beszélnem, valamint arról se, hogy különben is egyszerű istentiszteleteinket mennyira rideggé teszi az orgona nélküli éneklés. Bartos interpellátiójára adott feleletében azt mondta a miniszter: „tanítónő van annyi, amenyi kell 1" Senkinek se szabad kétségbe vonnia, hogy ez a kijelentés igaz — általánosságban, vagyis a tanítónők számának az iskolák jellege szerint való csoportosítását figyelmen kívül hagyva. Hogy azonban evangelikus vallású tanítónő nincs