Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-02-19 / 8. szám

1§16. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ • — . _ 59 emlékeznél reá, hogy még a nevem aláírásával is sok olyan diffamáló közlemény jelent már meg, a mi nem tőlem származott. Azért nagyon leköteleztél volna, ha ennek a „Róvás"-nak a megjelenése előtt barátilag jigyelmeztettél volna. Látob mindjárt elkerültük volna a kölcsönös keserűséget. Mert hiszen — remélem — nektek sem érdeketek, hogy a protestáns egyház közötti békesség és szeretet olyan őszinte és igaz munkása mint én vagyok, bármilyen jelentéktelenségem dacára is félre álljak a nagy közös küzdelemtől, a mely a közel jövőben most még nem is sejtett arányokkal fog bennünket az arénára hivni. felen levelemnek becses lapod legközelebbi számában leendő közzétételét kérve vagyok, igaz szeretettel kész szolgád: Debreezen 1916 február hó 7-én. Dr. Baltazár Dezső. püspök. 111. £1 szerkesztő nyilatkozata. A midőn a két választ készséggel közlöm, mély sajnálattal állapitom meg, hogy a téves hirlapi közlemény Exeubitor urat arra a „jóhiszemű és megbántott hazafias érzéssel, és jogos hazafias büszkeség melegével" megirt „Róvás"ra sarkallotta. Kételkedve vettem magam is a cikket s első gondolatom az volt, hogy előbb informátiót kérek Baltazár püspök úrtól, de azután elálltam ettől azért, mert — bár kételkedve — még is azt gondoltam, hogy — mivel nem egyszer vádoltattunk már meg ilyen hazafiatlan cimmel — mégis történhetett valamiféle nyilatkozat, jó lesz a dolgot a nyilvánosság előtt tisztázni. Ez volt az oka annak, hogy a cikket közöltem s hozzá járult még a mostani lassú postaforgalom, a mi a levelezéstől visszatartott, fiz ügy tisztázása örömömre szolgál s bizonyára örömére szolgál Exeubitor urnák is, akitől távol állott és áll azon szándék, a mit Baltazár püspök ur válaszában róla feltételez, mert az illető cikkiró egyszerűen csak igen jó magyar ur és igen buzgó evangelikus s éppen ő volt az, a kinek a múltban többször volt alkalma a „fájó eljárást" tapasztalnia. Ugy neki, mint lapunknak, a midőn egyik másik keserűségünket felpanaszoltuk, a melyet a testvér egyház egyes tényezőitől elszenvedtünk, soha sem volt az a célunk, hogy romboljunk s a szeretet láncszemeit gyöngitsük, hanem ellenkezőleg orvoslást kértünk és uártunk a sebre. Ezt vártuk és köszönettel nyugtázzuk, hogy meg kaptuk most is. Ezek után kijelentve azt, hogy Geduly püspök ur cikkében teljesen köruonalozva van az álláspontunk, azt hiszem, hogy a D. Pr. L. hozzám intézett kérdésére felesleges külön is válaszolnom. Legyen az Ur áldása közös munkánkon s béke és szeretet velünk. Noszhó István szerkesztő. Egységes liturgia. Bgy kisebb helység templomában vagyunk. Megkondulnak a harangok s érees szavuk hallatára örömmel siet a falu apraja-nagyja az Ur szine elé, hogy ott az Isten igéjét hirdető lelkész szauából hite erősítéséhez lelki táplálékot merítsen, s az orgona komoly és áhítatos hangja kíséretében egekbe szálló zsolozsmákat énekeljen. Nemsokára megtölti a kis templomot a hivek nagy száma, a harangok bugása véget ér s mély esend honol a templomban, esak imitt-amott hallható egy repeső szív halk fohásza, amint azt imádság alakjában Istenhez küldi. Az orgona felcsendülő akkordjai megbontják az ünnepélyes csendet s az orgonista rövid improvizációja után rázendítenek az énekre. Eszembe jut, hogy ma ünnepeljük Megváltónknak, Jézus Krisztusnak feltámadását. Hangszálaim feszülnek s szerettem volna velük énekelni, mert ismeretes volt előttem az ének szövege, amelyet az énekes könyvben láttam. Ki ne ismerné a „Jézus én bizodalmam" eimü ének szép, energikus, erőteljes melódiáját, amelynek minden egyes sora bizalmat ébreszt, erősít hitben és vallásosságban. Azonban bárhogy is figyeltem ass ének dallamára, nem tud-