Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-02-12 / 7. szám

1916. EVANG ELMAUS ŐRÁLLÓ 51 áldásos munkát, a mult év julius havában jött az utolsó hir. Azóta az összeköttetés ismét teljesen megszakadt. Az augusztustól—októberig feladott postai szállítmányok (körülbelül 2000 darab) Portugal-Keletafrikáig értek, hol az angolok lefoglalták s visszaküldték Németországba. Míg a juliusi jelentések szerint a hittérítőknek csak mintegy a negyedrésze hivatott volt be fegyveres szolgálatra, addig most bizonyára tetemesen megszaporodott a fegyverrel szolgálók száma, mivel az angolok Délafrika felől ujabb erős támadást terveznek ezen virágzó német gyarmat ellen. Legalább a Berlini Misszióhoz kerülő utakon ilyen hir érkezett, De nem esak a távoli gyarmatokon, hanem itthon is felcserélték hittéritőink a lelki fegyvert a haza védelmére kivont fegyverrel. Azon 30 fiatal ember, aki a háború kitörése előtt missziónk lipcsei szemináriumában készült a szent pályára, kivétel nélkül mind jelentkezett kadi szolszolgálatra. Hatan már elestek közülök, egy francia fogságba került, többen megsebesültek. Ketten, kik 1915 húsvétján vétettek fel a szemináriumba, már szintén megkapták a behívót. A hazájuk uédelmezésében tanúsított hűséggel bizonyítják, hogy a Krisztusnak is hü vitézei lettek volna. Végül még a Lipcsei Misszió anyagi helyzetéről kell néhány szóval megemlékeznünk. Német-Keletafrikába a háború kitörése—, Indiába a mult év közepe óta nem lehetett a missziói munka fentartásához szüdséges pénzt küldeni. Mindkét helyen kölcsönt kellett az illető munkamezők felelős vezetőinek felvenni, amit a normális viszonyok helyreállta után vissza kell majd fizetnünk, holott attól lehet tartani, hogy a békekötés után a felmerülő hazai szükségletek annyira igénybe veszik majd az egyesek áldozatkészségét, hogy nehéz lesz a misszió folytatásához szükséges összegeket összeszedni. Az 1915. évi bevétel máris százezer márkával kisebb az előző évinél, amely pedig már szintén elmaradt elődeitől, amely csökkenést azonban főképen az Oroszországból elmaradt nagy adományok okozták, amelyek a Lipcsei Misszió háztartásában mindég nagy jelentőséggel birtak. így állván a helyzet, már most kell a jövő biztosításáról gondoskodnunk. Hazai országos ágostai hitvallású evangélikus Misszió egyesületünk is szerves összeköttetésben áll a Lipcsei Misszióval, örömeiben osztozik, bánatában együtt kesereg vele. Nehéz helyzetén ugy segítünk, jövőjének megalapozásán ugy müködünk közre, hogy saját egyesületünket felkaroljuk, erősítjük. Erre a célra tartunk missziói istentiszteleteket, rendezünk nőegyleteinkkel missziói ünnepélyeket s küldjük be az adományokat s az offertóriumokat halogatás nélkül az egyesület pénztárába (Brosehko G. A. lelkész, Budapest IV. Deáktér 4. 1.), ahonnan meg viszont a Lipcsei Missziót segélyezzük a szükséghez képest vele. Itt uolna továbbá az ideje, hogy lelkészeink, gyülekezeteink s buzgó hiueink is minél nagyobb számban belépjenek az egyesület tagjainak sorába. A most folyó számadó közgyűléseken minden lelkésznek csak egy szavába kerülne, hogy gyülekezete belépjen a tagok közé. Tegye meg mindegyikünk az indítványt. Hittérítő, testuéreink, akik oly sokat szenuedtek és szenuednek, annyit eluárhatnak tőlünk. Gsak ha mindenki megteszi e téren is kötelességét, erősödik meg egyesületünk annyira, hogy időuel mi is érdemleges munkát uégezhetünk a hittérítés mezején. 0 , , „ , í , , cicholtz Ödön. Agfalua. Egy napom Budapesten. (Tarea.) Az egyetemes nyugdíjügyi bizottság Elnöksége folyó éui január hó 26-ére délután 3 és fél órára összehiuta Budapestre a bizottság tagjait. A mostani rossz közlekedési uiszonyok mi. att legalább is egy nappal előbb kell hazulról indulnunk, hogy a kitűzött időben Budapesten lehessünk. Ugy tettem én is. Január 26-án este 6 és fél órakor ültem fel Gyomorén a uasutra és éjfélután 1 órakor érkeztem Budapestre. Másnap délelőttjét arra használtam fel, hogy egy nagy sétát tettem a „Buda, Mohács, Nándornál elfutó" Duna partján, az Erzsébethidtól az Országházig. Az Erzsébethidra annyival inkább büszke vagyok, mert nagy királynénk nevét viseli, és a mi Bárónk minisztersége alatt épült. Útközben meg-megálltam. Először is a Petőfi-téren, annak a hatalmas szobornak a tövében, mely a nemzet nagy költőjét, Petőfi Sándort, ércbe öntve ábrázolja. Alig, hogy felnéztem rá, a szobrot megelevenedni láttam s csatára hiv6 szavát hallani véltem: „Talpra magyar! hi a haza." „Rabok legyünk? vagy szabadok? „Ez a kérdés. Válasszatok," É megrázó gondolatok hatása alatt tovább folytattam utamat. Csakhamar az Eötuös-téren a nagy gondolkodónak, Eötvös Józsefnek szobra állott előttem. Kalap-leuéue, lábujhegyen közeledtem feléje, és köszöntöttem a nagy államférfiut, ki ugy az 1848, mint am 1867- ik éui független felelős magyar minisztériumban vallás és közokt. ügyi miniszter volt, ki az 1868 évi 38-dik törvénycikket megalkotta. Mig igy lelkemben