Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-08-12 / 33. szám
1916 EUANGELIKUS ŐRÁLLÓ értekezleten, mint vendég résztvett Sárkány B, Tiy. nagyzellői leik. is. Ugyanaz nap délután tartotta közgyűlését az egyházm. gyámíntézet Hurtay György osztralukai lelkész és a Dr. Radvánszky Györgyöt helyettesítő Varga Mihály elnöklete alatt, fí gyámintéaet gyűjtése már évek óta állandóan emelkedik s ezen emelkedő haladását a lefolyt éuben is meghaladta, a mennyiben összesen 2317 H-t eredményezett, még Dr. Radvánszky György világi elnök, bár a közgyűlésre el nem jöhetett, de 50 K adománya beérkezett s ezzel együtt az egyhm. gy. i. tőke 1651 K. Ezen kívül az egyházközségi gyámintézetek a kárpáti egyházakra 1664 K-t s a gy. i. jubileumi alapra 1329 K-t gyűjtöttek. A kerületi gy. i. elnöki tisztségre az egyházmegyei gy. i. közgyűlése a maga részéről Sztehlo Gerő beszterezebányai lelkész s az intézet gondos pénztárosát választotta. £1 gyámintézeti közgyűlést követte az egyhm. segélyzö intézeti közgyűlés, mely Bakay Péter főesperes és Varga Mihály elnökhelyettes vezetése alatt folyt le. Ezen intézet 58000 koronát meghaladó tőkével rendelkezik, melyből 44 özvegy s nyugdíjasnak közel 3300 K segélyjutalékot osztott ki és 10 özvegy papnénak még külön a Grenezner-alapból több mint ezer K. segélyt juttatott. Az egyet, nyugdíjintézet életbe lépése óta a fiatalabb gárda nem jelentkezett az egyesület tagjai közzé, ez idén azonban ők is felvételre jelentkeztek és fel is vétettek. A Grenezner-alap vagyona meghaladja a tizennyolcezer K-t. Másnap d. e. 9 órakor a templomban Bakay Péter főesperes fohásza után Gsipkay Károly egyhm. felügyelő általános figyelmet lekötő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. A felügyelő megnyitó beszédét Bakay Péter főesperes üdvözlő beszéde követte, ki a felügyelő 25 évi egyházszerető működését méltatva, érdemeit jegyzőkönyvi elismerésben részesíteni indítványozta s ezen indítványát a közgyűlés lelkes helyesléssel határozatra emelte, flnnak örvendetes tudomásul vétele után, hogy az elnökség az egyházak osztatlan bizalmával touábbi hat éure újból meguálasztatott, a főesperes éui jelentését, melyből főleg a hiuek áldozatkész jótékonysága emelkedett ki, mely pénzértékben meghaladta a száztízezer koronát. Egyes gyülekezeteknél egyesek nagyobb alapokat is létesítettek, igy Beszterezebányán Gzemann Mátyásné polgárnő 21,630 K-ról szóló takarékpénztári könyuet adott át eu. polgári leányiskola alapjául. Breznóbányán özu. Dr. Sramko Andorné, néhai polgármester özuegye az ottani egyháznál két ezer-ezer koronás alapituányt tett, az egyiket boldogult férje, Dr. Sramko Andor néuére oly célból, hogy az alapituány kamataiból minden házaspár esketésök 271 alkalmával bibliáual és lehetőleg ima s énekes könyuuel is megajándékoztassék; a másik alapituányt néhai keresztszülei: Kozelniezky jános és Polóny Karolina nevére tette s ennek kamatait egy breznóbányai uagy zólyommegyei theologus fogja éluezni. A főesperes éui jelentése után az alesperes terjesztette elő tanügyi jelentését. — mely annak dacára, hogy 53 tanitó közül 22 tényleges katonai szolgálatra behiuatott, ezek közül nyolc tanéu közben hazaboesáttatoít ugyan, de helyettesítéséről még gondoskodni kellett, a mi legtöbb helyütt sikerüli is, ugy hogy néhol a lelkész maga tanított az iskolában ; csak három iskola maradt teljesen tanitó nélkül. A tanitók közül 7 orosz fogságba s 1 olasz fogságba esett, 2 eltűnt. A számuizsgálóbizottség és a számvevőszék jelentése után a tárgysorozat többi pontjai egymásután gyorsan nyertek elintézést. Megemlítendő, hogy az egyházmegye a kerületi tanfelügyelők intézményét nem vette rokonszenvesen s a ker. tanfelügyelők hatáskörére uonatkozó jauaslatot, mely alkotmányos tárgyalás végett leérkezett az egyházmegyéhez, elvetette, főleg annak azon részeit, mely a ker. tanfelügyelőknek oly jogkört akar megjelölni, mely az egyházmegyék autonom jogkörébe ütközik. A kerületi közgyűlésre menő küldöttek megválakztása után a közgyűlés véget ért. V. A liELE pérztárába julius hó folyamán a következő rendes tagok fizettek be folyó évi dijaikat: Eősze Zsigmond Tolnanémedi, Droba Márton Nagyerzsébeilak, Hrivnyék Sainu Erdöbádong, Kozlay Kálmán Szepesszombat, Moraucsik józsef Szászpelsőcz, Tornala Kornél Bábaszék, Szelényi jános Tóípelsőez, Szíehló Gerő Beszterczebanya, P^ulinyi Dániel Garamszeg, Hurtay György Oszírolűka, Szenes Gyula Radvány, Liesko Samu Zólyom, Lehotzky Géza Libetbánya, Kovács Dániel Felsőszabadi, jahoda jános Zsibritó, Linder Mihály Felsőmiesinye, Sterba jános Zólyomlipcse, Bázlik Mihály Magyszalatna, Lángos jános Pónik, Gsengey Gusztáv Eperjes, dr. Deák János Eperjes, Draskóczy Lajos Eperjes, dr. Obál Béla Eperjes, Mayer Endre Eperjes, Bakay Péter Nagyócsa, Hajdú Lajos Beszterczebánya, Langhoffer Karoly Kiszács. Breznóbánya 1916 aug. 4. Vitális Gyula egyes, pénztáros. Pályázatok és hirdetések. Pályázat. Iglóhollópötah neuü ág. h. ev. leányegyház számára helyettes tanerő herestetih. Pályázhatnak a tót nyelvet bíró rendes v. nyugalmazott s a