Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-05-27 / 22. szám

172 Jagelló halála után kormányzó Zbiegnerv Olesnieki 1438-ban konfödaráeiót hozott létre Húsz követői ellen, melyre azok Spytek z Mel­styna főúrral élükön hasonló konföderációval válaszoltak. A két ellenséges tábor 1439 május 4-én ütközött meg Qrotniki mellett, Spytek ele­sett, halála után pedig a huszitizmus pusztulás­nak indult. Ugyanezen évben 5 huszita prédiká­tort égetett el a pozeni püspök, mit Busch tör­ténetíró nem annyira törvényen alapuló cseleke­detnek, mint magánbosszunak minősit. 1450-ben került a lengyel alkotmányba: Neminem eaptivare peiiüittimus nisi jure vietum. A huszitizmus megszűnése után is fenma­radt annak jótékony hatása. így az 1459-ben fel­lépett Ostrorog János tanitja, hogy Krisztus a világi hatalmat nem rendelte alá a pápainak, mi­vel kijelentette: „Az én országom nem e világból ualó"; kikel továbbá a bűnbocsánatnak pénzért való árusitása ellen, mert az Ur mondja: „Fiam szivedet add nekem" tehát nem kivánja pénzemet. Az 1504-ben Krakóban megjelent két mü „De uero eultu Dei", valamint „De matrimonio saeer­dotum" és lublini Bernharh krakói Simonhoz 1515-en intézett levele azt hangoztatják, hogy csak az evangéliumban kell hinni, mivel emberi rendeletek nélkül ellehetünk. Ily előmunkálatok mellett Luther és a többi reformátor tanai széles körben hamar elterjedtek. Már l. Zsigmond 1520 fulius 20-án kiadott edik­tuma eltiltja Luther könyveinek behozatalát és tanainak terjesztését. A lutheri reformációnak első uttöröje Nagylengyelországban Sekluejan János a pozeni Mária Magdalena templomának lelkésze; ki az ev. egyházi irodalom terén tekin­télyes nevet vivott ki magának. Pártfogója Gorka András főur. 1528-ban Kislengyelországban llzsai (llzsa Radom vidékén) Jakab hirdette Luther szellemében az igét. 1534-ben püspöke elé idézve védiratot kellett készítenie, melynek alapján eret­neknek nyilvánították. Erre llzsai Breslauba me­nekült. A reformáció terjesztői közül nevezete­sebb Rej Miklós. Első ki müveit lengyel nyel­uen irta. (Folytatjuk.) BBtÉLBT. Otuen éues lelkészi jubileum, fl budai eüang. gyülekezet május 28-án ünnepli eperjesi Seholtz Gusztáv püspök 50 éves lelkészi jubile­umát. fl szeretetnek és megemlékezésnek ezen ünnepélyéről jövő heti számunkban fogunk meg­emlékezni. 1916 Egyetemes tanügyi bizottsági ülés. Budapesten folyó hó 18-án tartott ülésén a bi­zottság a következő ügyekben határozott: 1. Kaczián János előterjeszti a népiskolai vallásokta­tás vezérkönyvének tervezetét. Élénk eszmecsere után c bizottság fölkéri az előadót, hogy a leg­közelebbi ülésen a részletes tervezetet mutassa be. 2. A középiskolai vizsgálatok módjára vo­natkozólag a bizottság fölhívja a gimnáziumokat, hogy jelentéseiket az egyet, gyűlésig küldjék be. 3. Tekintettel a mostani nehéz helyzetre elnök jelenti, hogy a mult tanévben iskolalátogatás nem volt. fl bizottság fölkéri a püspököket, hogy az esetleg meglátogatandó iskolák jegyzékét a bi­zotts. elnökéhez tegyék át. 4. A tanitóképző intézetek rendtartását illetőleg a bizotts. felhívja a tanitóképző intézeteket, hogy véleményeiket a bizotts. elnökével sürgősen közöljék. Szakelő­dóul Gerhard Béla jelöltetett meg.®5. Régi hiányt kivánt a bizottság pótolni az uj statisztikai ivek­kel és azért egy kerületközi bizottság összehí­vását tartja szükségesnek, mely az előkészítés munkáját végezné, fl bizottság fölkéri Blatniczky Pált, hogy ily tárgyú munkálatát a kerületközi bizottságnak mutassa be. 6. Kresmarik Endre: „Természetrajz" a népiskolák V és VI osztálya számára és Hetuényi „Ker. Uilágnézete" a gimn. Vili osztálya számára engedélyeztetett. 7. A Luther-Társaságnak a népiskolai tankönyvek használata tárgyában benyújtott átiratát a püs­pökökhöz, mint arra illetékesekhez teszi át. És végül 8. A gimnáziumoknak leány magántanulók látogatása tárgyában jelentéstételre hivja föl a gimn. igazgatókat: A jelentés különös tekintettel legyen arra, hogy az áll. felügyelő közegek, mily álláspontot foglaltak el. Emlék ünnepély. A tiszai ág. h. evang. egyházkerület és az eperjesi collegium fentartó testülete, az ev. Theol. Otthon fennállásának 10 éves évfordulóján 1916. junius 6-án (Kedden) d. e. 10 órakor, a Theol. Otthon helyiségében Emlék­ünnepélyt rendez a köuetkező műsorral: 1. Köz­ének. 2. Imádkozik Szirotka Gusztáv IV. éves theológus. 3. Megnyitóbeszéd, tartja Mayer Endre e. i. theol. akad. dékántanár. 4. Csengey Gusz­táv : „Ősi ház otthona", szavalja Kopcsó János III. éves theológus. 5. Ünnepi beszéd, tartja dr. Szláuik Mátyás, az Ev. Theol. Otthon felügyelő­tanára. 6. Boszhard : „Szent, szent az Ur. . . énekli a theol, akadémia énekkara, Ueisz József theol. akad. hallgató vezetésével. 7. Alkalmi beszéd, tartja Galgon ]. Ádám IV. éves theológus. 8. Áldó imát mond Geduly Henrik tiszaker. eu. püspök. 9. Hymnus, énekli a közönség. E VA NGEL! K US OR A L LO

Next

/
Thumbnails
Contents