Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-05-13 / 20. szám

EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1916 158 nem áll hogy nagyon drága a Hospiz, csak egy­szer szálljon oda valaki, többet el nem hagyja; a legjobb levegő a Hospiz tájon uan, ami pedig beteg embernél nagy szó. Ezen jelül azzal, hogy ott vesz lakást még segiti is filléreivel a nemes intézményt, amely most a háborús időben nagyon is rászorul hitsorsosainak támogatására. Mert ott mást, mint szövetségest nem látni." fl Szatmári Templomegiiesület virág­vasárnap tartotía meg évi renaes közgyűlését Duszik Lajos lelkész és Versényi Tiborné (a be­teg-elnöknőt: Markóné-Radvány Alieet helyette­sítette) elnöklete mellett. Beszámolás történt az Egyesület hadi jótékonyságáról, melynek kap­csán jelentés tétetett arról a valóban evangé­liumi s hazafias érzületre valló akcióról, melyet a nagy katonai város társadalmában a legkisebb egyház nőegyleíe indiíott, a hősök sirjának rend­szeres gondozásáról. Továbbá arról a hihetetlen arányú állandó szeretetmunkáról, melyet a szám­ban kicsiny egyesület a beteg és rokkant kato­nák körül teljesített; a háború tartama alatt kö­rülbelül 3600 koronára tehető az egyesület katona-vendéglési összkiadása. Ez összeget az esti istentiszteletek ofjertoriumai, a hadi-est jö­uedelme s egyesek pénzbeli és természetbeni adományai teszik ki. Legutóbb húsvétkor tízezer drb. cigarettát, 200 pakli dohányt s 400 szivart osztott ki az Egyesület, mig az egyik kórház be­tegeit — 250-et — tea, bor, kávéból és kalács­ból álló uzsonnában részesítette. „A szeretet erős," . . . Vallásos estély. Viragvasárnapon a zemp­lénmegyei Ujesanálos egyházközségében vallá­sos estélyt tartottak, amelyen Marcsek János he­lyi lelkész imádkozott és bibliát magyarázott, Kapcsó János eperjesi theologus Bihari „fl gá­lyarabok" c. gyönyörű költeményét szavalta el két helyi népiskolai nöuendék szavalt, Nagy Páj helyi tanító az iskola növendékeivel jól sikerült karéneket adott elő s az egyház felügyelője dr. Szlávih Máty ás eperjesi theo!, tanár „a két lé­lekről" tanulságos épitő felolvasást tartott. A be­folyt offertoriumot az egyháztanáes az eperjesi theol. Otthonnak ajánlotta fel. E napon az Isten­tisztelet után számadó közgyűlést is tartottak. Az estély fölemelő és épitő hatással volt a hí­vőkre s a jövőben is lesz folytatása. fl MELE pénztárába április hó folyamán évi dijaikat beszolgáltatták a következő tagok: 1914-15-re: Makoviczky Emil Szirk. 1915-re Csók György Miskolcz. 1915-16-ra: Jahn Jakab Kiskér. 1916-ra: Szlabey Mátyás Bártfa, Seffarovszky Béla Baradna, Stollmann Qu3stáv Felsósztregova, Honétzy Pál Mártonháza, Grünmald Dezső Rusz­kin, Varga Imre Poprád, Böjtös László tábori leik. Kemény Lajos Osgyán, Bázlik Pál Nemes­kosztolány, dr. flrgay György Klenóez, Kasper József Ruszt. Breznóbánya 1916. máj. 2. Vitális Gyula egyesül pénztáros. Pályázatok és hirdetések. Pályázat több külföldi egyetemre menő ág. hitv. ev. hitje­lölt vagy tanárjelöltnek kiosztandó ösztöndíjra. A Glosius Sámuel és Dániel féle alapítványt a budapesti deáktéri ág. hitv. ev. testvéregyhá­zaknál kezelő bizottság ezennel közhírré teszi, hogy a fentirt alapítványból, külföldi egyetemeken tanuló ág. hitv. ev. lelkészi vagy tanári pályára készülő ifjak számára több, egyenként 210 német birodalmi márkából álló ösztöndíj fog a jövő 1916—1917 tanévre kiosztatni. Az ösztöndijak egymásutáni két éven át élvezhetők. Az elnyerhetés feltételei : 1. Ha hitjelölt a folyamodó, akkor az ösztön­dijat csak ugy nyerheti el, ha valamelyik magyar­honi theologiai akadémián három év folyamát jó eredménynyel elvégezte. 2. Ha tanárjelölt a folyamodó, akkor az ösz­töndijat csak ugy nyerheti el, ha az érettségi bizonyítvány kelte után honi vagy külföldi egye­temen három évig a maga szakmáját jó sikerrel végezte. 3. Azonkívül mindegyik folyamodó, a válasz­tott pályára való külömbség nélkül, legyen: a) magyar születésü és ágostai hitvallású evangelikus; b) a magyar nyelvet tudományosan ismerje, helyesen irja és beszélje, mely körülmény a the­ologusok részéről dékáni bizonyitványnyal is iga­zolandó ; c) legyen feddhetlen jellemű és jeles szor­galmú. Felhívatnak ennélfogva a külföldi egyeteme­ken levő mindazon lelkész és tanárjelöltek, akik már egy év óta a Glosius Sámuel és Dániel-féle ösztöndijak élvezetében vannak, hogy ha még további egy évre külegyetemen maradni és az ösztöndijat élvezni óhajtják ; azt az előttük tud­valevő feltételek teljesítése mellett 1916 szeptem­ber 30-ig alulirt bizottsági jegyzőnél kérvényileg jelentsék be. Felhivatnak továbbá mindazok a külegyete­men tanuló vagy oda még csak esutan kimenni

Next

/
Thumbnails
Contents