Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-04-29 / 18. szám

1916. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 141 magyarság itt tartására. Az amerikai munkaadók féltik az olcsó és szakadásig dolgozó magyar munkást. Egyes magyar lapok már is cikkeznek az otthoni „szomorú" viszonyokról s az inspirált cikkeket kiegésziti a pamfletek egész sorozata, amelyek mind a hazatéréstől akarják visszariasztani az erős karu, de könnyen befolyásolható magyart. Erről az önző és káros agitáeióról külön-külön tud minden lelkésztársunk, de szervezetlenségünk miatt még egyetlen egyszer sem lehetett megbeszélésnek, még kevesbbé ellenakciónak a tárgya. Megbeszélésre és közös akcióra vár száz más fontos kérdés és mindezek megbeszélése és elintézése jobb időkre vannak eltéve, arra az időre, amikor az esperesség szervezetbe hozza össze a gyülekezeteket és amikor lesz egy szellemi vezér közöttük, aki nagy feladataink megoldását szerető szivvel és gondos kézzel intézi. Tiz népes ev. gyülekezet nevében, szivem minden hevével kérem az illetékes magas köröket, hogy az esperesség létesitése iránt haladéktalanul intézkedjék. A szavam gyenge és színtelen azok mellett a rettentő nagy feladatok mellett, amelyeket csakis az esperesség által, annak segítségével oldhatunk meg, de viszont arról is biztosithatom az illetékes magas köröket, hogy e feladatok megoldásában részt fogunk venni mindannyian, ha az utolsó csepp vérünket kell is feláldoznunk e munkában. Vályi Gusztáv volt sajógömöri, jelenleg Detroit, mich.-i ev. lelkész. TÁRCA FOHÁSZ. Szivünk hü imája felszáll az egekbe; Vele szállunk mink is áldásért epedve. Arra kérünk áldást, annak esdünk enyhet, Hi legtöbbet töpreng, ki leginkább szenved, Hi bánatos lelkét annyiszor kitárja, Hi milliók Atyja, magyarok Hirálya. Érte száll az égbe legszentebb érzésünk; Hallgass meg, jó Atyánk, könyörögve kérünk, Nemzetek, királyok mindenható Atyja, E fohászt ajkunkra a szeretet adja. Galambősz királyunk nyájas, szelid képe Szivünk legmélyére van régóta vésve. E nehéz napokban álomban és ébren Lelkünk hét szemével ott csüggünk e képen. Nem mosolyg az ajka, nem ragyog az arca, Mindkettőt a bánat felhője takarja. Hét szeme pillája harmatos a könnytül, Hönnyeinek gyöngye lejebb, lejebb gördül. Borús homlokára a redők azt irták, Hasztalan epedi lelke balzsamirját. Hasztalan epedi, mindhiába várja, Hogy már haza térjen minden katonája. Hogy már minden népe, amint eddig kérte, Béke ölén kérjen áldást ősz fejére, Te lelkekbe látó, mindenható Isten. Hi előtt elrejtve a gondolat sincsen, Nézz bele királyunk élete-könyvébe, Hány fájó szakasz van már abba fölvéve, Hány véres háború, hány veszteti csatával, Miket nemes lelke untalan csak fájlal. Hány kemény csapás is van ott feljegyezve: Szivének legdrágább kedvesei veszte. S mennyi más szenvedés, hány kegyetlen próba, Melyeknek, jó Atyánk, Te vagy a tudója: Hiszen Te mérted rá, Te tetted próbára, Vájjon tud-e tűrni s bizní fób módjára. • Te tetted őrévé népek nyugalmának És Te tetted, hogy rá gonosz ármány támadt, Mely az olajágat kebléről letépve Fegyvert kényszeritett reszketeg kezébe. Hegyelem Istene, magyar népnek Atyja 1 Buzgó fohászunknak legyen foganatja 1 Hirályunk lelkének adj balzsamos enyhet, Elégeld meg immár, a mit eddig szenvedt. Tedd boldoggá, széppé hátralevő éltét, Amilyennek ö is s népei remélték. Add, hogy, miként egykor, mosolyogjon ajka, Az öröm sugára játszadozzék rajta. Hálakönnytöl ázzék hét szeme pillája, Mikor mindkét karját eged felé tárja S elrebegi halkan: „Dicsőség Tenéked, Hogy minden népemet két kezeddel védted, Hogy nekem nyújtottad a győzelem fényét Megtörve ellenim zsarnoki önkényét S betöltéd lelkemnek hőn epedett vágyát; Népeim nevedet béke ölén áldják.'' Hegyelem Istene, magyar népnek Atyja, Buzgó fohászunknak legyen foganatja. Amen. Mocskonyi József.