Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-04-22 / 17. szám

1916. Az idők fellegén sugár tör keresztül: Isten vezérli a büszke, magyar nepet. Lehet e közöttünk, hit e z sem vigasztal 1 . . . Bátraké a fövő, bátraké az életi Ha ezernyi gond, baj gyötör is bennünket, Ha még nem is állt el könnyeink hullása, Tekintsünk szent hittel a feltámadásra / Marencsin Zoltán. Husuéti szózat a táborból. Régen olvastam az Őrállóban oly érdeklődéssel cikket, ímint Jahn testvér Krisztus vitézéről szóló aktuális és tanulságos ismertetését. Mikor magvas gondolataival, kortörténeti szempontból is értékes fejtegetésével megismerkedtem, azon vágy támadt keblemben, hogy azt tábori lelkésztársaim neuében, minthogy működési körünkbe találóan beleilleszkedik, meleg testvéri üdvözlettel megköszönjem. A Krisztus vitézét keresne igyekszem missziós utaimat a böjti időszakban teljesíteni. így kerültem el egy magyar népfölkelő gyalogezred lövészárkához, melynek közelében egy fenyőerdőben levő vízmosás nyírfagallyakból készített kápolnájának nyílt oldalán végzem a különböző megyékből egy zászló alatt tömörült tót evangélikusok részére az istentiszteletet és osztom az Ur szent vacsoráját. Egyszerű tót nyelven magyarázom a 23-ik zsoltár magasztos szavait ugy, ahogy azt az 1915 évi tiszai egyházkerületi közgyűlésen nyilvánított felszólalásával Matherny főesperes ur általánosan behozni kívánta. Ezen kényes kérdés megoldásához mint koronás királyunk és mint a Krisztus vitézének nekem is van néhány szerény megjegyzésem. MagyarhDni ejingelikus anyaszentegyházunk 3 nyelve között idegenszerűséggel a tót egyházi irodalomban találkozunk. A felvidéken a huszita mozgalmaktól kezdne a cseh lett az igehirdetés nyelve. A szoros érintkezés révén tót gyüekezeteinkben a fejlett kulturával bíró csehek kilorrott nyeluezete érvényesült. A szentírást eredeti nyelvükön átvesszük Ennek utánzásából keletkezik a cseh-tót egyházirodalmi nyelv, melyen énekes, imakönyveink, egyházi beszédgyüjteményeink, sőt még közgyűlési jegyzőkönyveink is megjelennek. A cseh világirodalmi nyelv domináló ereje elleni felszabadító actió nagyobb mértékben fél század előtt indult meg. Ezen idő alatt többsnör felszólították még a háború folyamán is tót testvéreinket, hogy mondjanak le ©nálló irodalmi törekvéseikről, de ők ezea kívánságot mindenkor erélyesen visszautasították. Határozott fellépésükhöz és irodalmi önállóságuk kivívásához mi esah őszinte szívből örülhetünk. fiz utolsó két évtizedben az önállósági töreknés már egyházi irodalmunkban is érvényesül. fi tót nyeluü igehirdetés egyre szélesebb körben terjedni kezd. Ez ellen sok kartársunk ellenszenvvel viseltetik. Elismerjük hogy az élő nyelvnek vannak még zsenge kifejezései, melyeket a classikusnak tartott cseh-tót nyelv sok tekintetben felülszárnyal, de még sem találjuk helyesnek a jöuőre nézve a régi álláspontot, mivel minket ezenkegyeletes Konservativismus a keresztyénség és evangelikus anyaszentegyházunk egyik sarkkövétől, a haladás és céltudatos fejlődés postulátumától eltávolít. Az egyedüli fundamentum a nyelvi kérdésben is a szentirás. Onnan az élő nyelv ellen érveket felszínre hozni nem lehet. A régi egyházirodalmi nyeluhez való erős ragaszkodás ugy tűnik fel előttem, mintha Róma vagy Bizánc formalizmusának mysíikus, hideg lehellete érintené a XX-ik században anyaszentegyházunk épületét. Német és magyar egyházi termékeink az irodalmi nyelv színvonalán kerülnek kl a sajtóból. Szentirásunk nyelvezetét revideáltuk. Önmagunkhoz lennénk következetlenek, hogyha tót gyülekezeteinkben a fejlődő evangeliumi élet processusát e tekintetben stagnálásra kényszeritenők. Legyen szabad a gyakorlati életre is hivatkoznom. Az ujabb nemzedék, mely iskoláinkban intenzive részesül a magyar nyelv oktatásában, mindig nehezebben fogja megérteni a biblikus nyeluü igehirdetést. Egyik kiváló lelkésztársunk szótárt készített a konfirmációi tanköny vhöa, hogy azt az ifjúság megérthesse. Miért ? Mert két nyelv helyett hármat kell elsajátítania. Belső ellenségünkre, a secta protestantizmusra is rá kell mutatnom, melynek az idegen nyelv ápolása mellett jó szolgálatokat teszünk. Igy értik meg híveink a Morvaországból hozzánk futkározó atyafiakat. Ezekkel szemben az anyanyelven történő igehirdetés hathatós eszköz lenne, fiz élő Krisztust szerintük is élő nyelvvel kell hirdetni. És e ponton kívánatos lenne Kollár és Leska választékos és mesterkélt nyelvezetével szakitanunk, hogy még legegyszerűbb híveink is mindnyájan könnyen megérthessenek minket, fi sárosmegyei Hanusfalva volt espereslelkésze, Urbán fldolf és a zempléni Pazdieson működő Kozlay József testuér évtizedeken keresztül használták funktióknál eredménnyel és áldással a nép nyelvét. Igaz, hogy az igehirdetés megváltozása előbb-utóbb maga után fogja vonni theologiánkon a nyelvi oktatás régen hangoztatott reformját; ima, énekes könyveinknek és e szentírásnak a nép nyelőére