Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-04-08 / 15. szám

1916. 117 napestig hivalkodván?! .... De maga a tény, melynek bizonysága e jelentés, hogy t. i. a bányai kerületben külön, lelkes, buzgó férfiakból álló bizottság — egy propaganda fidei — alakult s ez gyűjti össze a kerületi belmisszió irányító szálait s igy biztosítani törekszik az egységes átgondolt és tervszerű szeretetmunkát: figyelemre, elismerésre, sőt köuetésre méltó. Még az is értékes hatás, hogy a belmissziói munkájáról „fehér lap"-ot beküldött tétovázók szeme elé a lelkes belmissziói munka áldott eredményeit tárja buzdításul. Azt a gondolatot pedig, amit IDallrabenstein ]akab, ez az evangélium szellemét megértő és megélő testvérünk vetett fel, t. i. a kerületi belmisszionáriusi állás szeruezését, egyházunk belső erőnyerésének reményében melegen üdvözöljük. fl jelentés olvasása alatt — ugy lehet s bár ugy lenne — szunnyadó akaratok nyitják fel szemüket, csüggedt halászok nyúlnak ismét hálóik után, téves és céltalan utakon botorkálók ismerik fel a helyes ösvényt. Már ezért is érdemes munka a jelentés. Aki az adatait elolvassa s gondolatait megsziuleli, a belőle nyerendő buzdító hatásért nem sokalja a fáradságot. Gáncs helyett vegyük le a kalapot. „A déli uégeken." Irta: Szántó Róbert. (Scholtz testuérek kiadása.) Ára 2 H. — Háborús verseket tartalmaz. Ismertetésük és kritikájuk, amennyiben semmi uallásos tartalom nincs bennük, sőt helyenként bántó népies elszólás pl. „Közel jár mi hozzánk az öreg Úristen" (30 l.)

j nem tartozik reánk. Külömben annyi nemesveretü poémánk van a háborús irodalomban, hogy Ízlésünk már szinte elkényeztetett. E kötet olvasása közben — csak annyit mondunk róla — megéreztük a tehetséges poéta igaz érzéseiben, mély elgondolásaiban a repülni tudó lélek szárnyuerését. Hisszük: a szakkritika magasra fogja értékelni még a tulbő háborús uers termés dacára is. „Ég felé/

1 „A magyar szív (!) fohásza a nagy háború idején". Imrék Sámuel. (Zombor, Baits nyomdája.) Ára 1.20 K. Ima- és verses fohász-gyűjtemény ez a 105 oldalas munkáeska. Amennyiben az ismertetés — régi jó szokás szerint kritika is — e dolgozatról nem tudunk sok jót mondani. Tulhossza•dalmas imák és versbe erőszakolt röuid előfohászok. Kutattuk bennük azt a szépséget, amelyet a szerző látott bennük (mert másként ki nem adta volna), de nagy jóakarat mellett sem láttuk meg. Ma értéket keresünk a könyvekben. Ezek között az imák között meg egyenesen olyanok vannak, melyek iskolai példákul használhatók — elrettentésül; olykor hét oldalt tölt meg az alattvalói hódolat áradozó soraival, feledvén, hogy a papnak, amint az oltár előtt lehajtott fejjel imádkozik, csak Istenhez lehet szava, égbe néz, tehát nem lát embereket. (Lásd a király születés-napján mondottat.) Általában: a mi imádságaink abban az epidemikus fogyatkozában sinylenek, hogy hiányzik belőlük a méltóság, az Istennelbeszélés szentsége, magyarázó sallangok borítják bőuen, mintha nem a mindentudó Istenhez volnának küldue, hanem — emberekhez. Ezek az imák is inkább emberekhez szólnak. Beszédimák, imabeszédek. Mély hazafiúi érzés, erős magyar öntudat csendül meg bennük; de — ismétlem — imákat vártunk, alázaios és mégis méltóságos, röuid és mégis tartalmas, festés nélkül ualó, mégis színes, Istenhez beszélő, mégis ember-sziueket imára hangoló imákat. Imamintákat, mintaimákat, ha már nyomtatásban jelennek meg. Azt meg nem tudom szerzőnek megbocsátani, hogy igy imádkozik: „fizért ezer hála Neked, Te nagy Isten, hogy a mi magyar népünknek oly kiuáló főt adtál, mint Szent (!) Istuán uolt!

1' Talán Istennel szemben szent senki sincs, mégha a kanonizálását ezerszer hajtják is uégre. Ugyan, kérem: mi euangelikusok uagyunk, hát legyünk is azok mindenben, de az Istennel ualó beszédünkben főként. Foglalkoztunk e munkáual. Jobbat kérünk. D. L. INNEN-ONNAN fl német protestantizmus mai kuiturája. Stein Lajos hazánkfia „Nord und Süd" c. jeles kulturfolyóirata ez éui ápr. füzetében Wezsz Berthold a protestantizmusról a köuetkezőket írja: Korszakunk alkonyán a legnagyobb kulturhordozókat a protestantizmus szülte. Így Luthert, az utolsó uallásos lángelmét Németország és Anglia utolsó nagy bölcselőit, Rembrandt-ot az utolsó nagy festőt, Shakespearet és Goethét, az utolsó nagy költőket, s az utolsó két nagy zenészt: Brahmst és IDagnert. Ami arra a protestantizmust képesítette, nem más, mint az ő közuetitő álláspontja az egyház és az iskola között. A protestantizmus, hogy Faraday szauáual éljünk, a laboratóriumot nyitja meg akkor, a midőn imádkozni s az oratóriumot, amidőn dolgozni akar. A folyton nyitua léuő imaterembe ualó tekintet a jámbor kath. ember munkájának sok akadályt, de magasabb megszentelődést is okoz. fí szabad szelleműnek dolgozó szobajában nincs