Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-02-06 / 6. szám

1915. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 55 részkedni akarjanak. Csak igy tesszük biztos megélhetést nyújtó pályának a lelkészt pályát is s vonzóvá arra, hogy arra minél több kiváló ifjú lépjen s jövendő hűséges munkájával egyházunk jövendőjét, létét az Ur Segitségével biztosítsa. fl gyermekneuelési pótlék. Mi kollegák megint nagyon szeretjük egymást s a gyermeknevelési pótlék életbelépéséivel — ugy látszik — megint azok a jelenségek jutnak felszínre, a melyek a nyugdíj igény megállapítása alkalmával uralták a kedélyeket: szinte rikítóvá lesz az ellentét eongruás és nem eongruás között. Lapunk 5. számában megjelent közlemény arra indított, hogy eme áldásos intézmény érdekében egy javaslattal álljak elé. A hangulat kezd — különféle érdekek behatása alatt — elfajulni s ha az érdekek valamilyen uton-módon ki nem egyenlítődnek, félek, hogy maga az intézmény s vele együtt mi lelkészek leszünk eompromitálva. Banezik érdemes idős eollegám a nem eongruás lelkészek neveltetési segélye érdekében száll síkra s igazságtalan eljárásnak tartja, hogy egy eongruás pap, kinek fizetése van 1200+800=2000 k. is, ily eimen segélyt kapjon, holott pld. egy 4070 k.-s lelkész ne kapjon. Collegámnak a maga szempontjából igaza van, mert a maga szempontjából mindenkinek van igaza. Csakhogy azóta, amióta érdemes eollegám falusi pap volt s a midőn csak minden 5. évben vett kalapot — a jó falusi papok számára is nagyot változott a világ. Manapság már a falusi pap sem jelenhet meg „étlap"-pal a kabátján sehol, mert saját hívei megszégyenítik, kik ha az utcára lépnek, vagy a munkába mennek' mindig ruhát váltanak. S ha évenkint nem is kelj 2 uj kalap, viszont zsíros kalapot az utolsó paraszt sem hord. A mi pedig a Thalia papjait illeti, hát bizony a mai falusi papnak is meg vannak a maga kulturigényei s nem élhet vakondok életet. S ha azokat helyben képtelen kielégíteni, kénytelen az ötödik-hatodik határba is menni, esetleg tovább, a mi alighanem többe kerül, mint a „bérlet". Szóval, legyen nyugodt, négyezerhetven koronás városi eollegám, annak a kétezer koronás kongruás papnak is van elég kiadása, gondja s állampapírokat aligha fog venni. Dan minékünk mindnyájunknak elég cipelni valénkl De nem akarok senkit megbántani. Mást akartam én mindebből kihozni. S azt hiszem igazam van, ha mindjárt „pro domo" is beszélek. U. i.: Szervezze át a legközelebbi egyet, közgyűlés a gyermeknevelési pótlék szabályrendeletét oly irányban, hogy az alapból csak is oly lelkész kaphasson segélyt, ki a tagsági jogosultságot arra bizonyos belépési járulék, mondjuk egszersmindenkorra: 50 k. s a rendes évi dij, movdjuk évi 5 k. (anyiszor a hány gyermeke van neveltetés alatt) lefizetése által a maga, illetve gyermekei részére megszerezte. Szóval: szerueztessék át az egész intézmény tagsági alapokra. Ne legyen külömbség eongruás és nem eongruás testvér között, ne legyen külömbség édes apa és mostoha apa között: a ki a jogot a segélyezéshez megszerezte élvezze, még akkor is, ha a gymnasiumtól, vagy az egyetemtől 10 lépésnyire van a lakása — mert bizony s ebben igaza van Banezik testvérnek, a segélyre mindenki rászorul, a hol gyermeket nevelnek. Megvallom, hogy a segélyezésnek eddig követett módja az alamizsna jellegével bír, mert ingyen, minden anyagi és erkölcsi ellenszolgáltatás nélkül kapja kiki, a kit arra a Bizottság méltónak ítél. A belépési járulék s a tagdíj fixirozásával a segély senki önérzetét bántani nem fogja. Módot kellene találni az alapnak a lelkészfiak segítő alapjával való egybeforrására, mert mindkét alap egy azt a célt szolgálja. Ugy vélem, hogy a tagdíj kötelező fizetése a gyermek nevelésének befejezésével megszüntetendő volna. Óhajtandó volna, hogy e kérdéshez több testvér is hozzá szólna. S különösen óhajtanám, ha az esperességek révén az ügy az egyetem elé kerülne. Azt hiszem, közegyházi ügy. Mert a lelkészek ügye kell, hogy közegyházi ügy legyen! Mayer Pál ev. Lelkész. IRODALOM. C. Skougaard^Petepsen : Akarsz-e diadalmaskodni ? Fordította Br. Podmaniczky PáU megjelent a Protestáns Irodalmi Társaság Házi Kincstárában. A maga nemében páratlan és utolsó soráig lebilincselő munka, mely annak a kérdésnek eldöntését tűzte ki feladatául: akadály-e a hit az élet feletti diadalmaskodásban, vagy sem? Abból indul ki, hogy ma a legtöbb embernek meggyőződése az, hogy a hit a maga követeléseivel bénitólag hat az emberek ama törekvésére, mely a világ feletti diadalrajutást célozza. Utzsgálja a kérdést s azt találja, hogy a hit a vágyak tisz-