Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-12-11 / 50. szám

~474 EyANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1915 Papi értekezlet. A brassói ev. magy. es­peresség papsága a f, é. novemb. 25-én Brassó­ban tartotta őszi értekezletét Bohus Pál kir. tan. főesperes elnöklete alatt, aki előzőleg urvacso­rát osztott. Megjelent és egy ideig részt vett az értekezleten Grósz Frigyes esp. II. felügyelő is. Az elnök részletes jelentése után esak aktuális ügyek kerültek napirendre, ezek között is első­sorban az, mely az ev. papságot — sajna — országszerte élénkebben és fájdalmasabban fog­lalkoztatja ma, mint bármikor, t. i. a drágaság enyhítése. Őrömmel vétetett tudomásul az elnök azon jelenlése, hogy a családos és szegény pap­ság mai háborús, anyagilag válságos helyzeté­nek enyhítésére az egyetemes egyház is tett lé­péseket a saját kebelén belől és az államkor­mánynál is. Grósz Frigyes esp II. felügyelő pe­dig azzal igyekezett megnyugtatni a papságot, hogy az ő kezdeményezésére a világiak Brassó­ban tartatt értekeztetükön abban állapodtak meg, hogy az egyházközségekben tettleg is szorgal­mazzák bizonyos összegű drágasági pótléknak az 1915. évre és a háború egész tartamára való megszavazását. Dicséretre méltó, ritka példa, hogy világi férfiú áüjon teljes erélylyel, esetleg népszerűségének kockáztatásával is — egész es­perességre szóló oly mozgalom élére, mely a nehézkes falusi egyházakban a lelkészek anyagi helyzetén való könnyítést célozza. Ha minden ui­lági férfiú igy állana talpra, akkor már rég nem volna az egyház tekintélyét diffamáló, ama hir­hedt ev. papi nyomor Magyarországon! .... Egyes belmissziói ügyek egyöntetű kezelése is szóba került. A dunántuli zenepártoló egyesület támogatása elhatároztatott. Végül Jónás András barcaujfalusi lelkész behatóan ismertette és szé­pen méltatta a háború legnagyobb költőjének a háborús nagy idők Petőfijének: Gyóni Gézának (volt theologus társának) költészetét. —cs. Köszönet. Ntü Noszkó István lelkész ur, mint a kedvezményes vasúti jegyek után befolyt összeget: hetven koronát^ juttatott a lelkészek ta­nuló fiait segélyző intézetnek. A midőn ezt az adományi a nyilvánosság előtt is nyugtatom, egy­szersmind szíves köszönetet is mondok nevezett lelkész testvérünknek ismételten tapasztalt jóin­dulatáért. Pozsony 1915. nov. 26. Ohályi Adolf int. ügyvivő. Halálozás. A sárvári evangelikus gyüle­kezet felügyelője dr. Mendelényi ]ános ügyvéd, Szombathelyen 1915. évi december hó 4-én éle­tének 57-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. Emléke legyen áldott. fl Magyarhoni Evangélikus Lelkész­egyesület pénztárába november hó folyamán tagsági dijaikat beszolgáltatták a következő ren­des tagok: Mogyoróssy Gyula (Bakonyszent­lászló), Lauff Géza (Balf), Jankó Károly (Irsa), Nóvák S. Pál (Alsókubin), Simkovic János (Hybbe), Róth Béla (Ó verbász), Kapi Béla (Körmend), Révész János (Nagybánya), Frint Lajos (Arad), Kiss István (Sámsonháza), Möhr Henrik 1913-ra (Budapest), Materny Lajos (Debreczen), Chrias­télyi Gyula (Ratkósebes), Reichert Gyula (Kistor­más), Jánossy Lajos (Komárom), Gyürky Pál (Rimaszombat), Gzékus László — 1913-ra (Abauj­szántó), Bélák Géza (Csabdi), Lombos Alfréd — 1914 és 1915-re — (2ombor), Chugyík Pál (Aszód), Horváth Sándor (Várpalota), Szekey András (Egyházasdengeleg), Halvax Gusztáv (Istvánvölgy) Tinsehmidt Sándor (Szomolnok), Wenk Károly — 1916 és 1817-re — (Hegyeshalom), Flaehbart Ká­roly (Óbecse), Szende Nándor — 1916-ra is — (Resiezabánya), Svehla Gusztáv (Breznóbánya), Gyurátz Ferenc (Pápa), Sárkány Béla (Kecske­mét), Händel Vilmos (Selmeczbánya), Terray Gyula (Rozsnyó), Smid István (Rozsnyó), Belieza András (Szirák), Adamovits Sámuel (Felsőzsem­ber), Dendély Sámuel — 1916-ra is — (Kunta­poleza), Homola István — 1913 és 1914-re (Kassa). Breznóbánya 1915 december 2-án. Vitális Gyula egyesülsti pénztáros. „í£ Prot, áruaházi képes naptár." Szabolcska Mihály és Raffay Sándor ez évben is tartalmas és változatos naptárral ajándékozták meg prot. közönségünket, fl szokásos naptári rész után Broeskó L. áruaházi igazgató fohásza és az Árvaegyletről szóló jelentés következik, továbbá „széki Teleky Sándorné grófné, a prot. orsz. árvaegylet védasszonya" szintén az ő tol­lából való. Sok szép közlemény, vers, elbeszélés, szórakoztató, ismeretterjesztő cikk vanjbenne. Kü­lönösen gazdag életrajzokban és vallásos tárgyú hasznos elbeszélésekben. Szép képekkel illuszt­rált azután a háborús rész, a mely történeti ada­tokkal kiséri végig az eddigi eseményeket. Különösen a budapesti Katona-otthon, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület kórházának fölvételei és az egyes hadvezérek ,képei sikerültek. Megemlék­szik hü szövetségeseinkről is s eme rész is telve van szép képekkel. Közbe-közbe jóhumoru ado­mák vannak. A naptár a hasznos tudnivalókkal, egyháai tiszti névtárral és a vásárok jegyzékével zárul be. Ára 60 fillér. Mint prot. szellemű nap­tárt készségesen ajánljuk lelkésztestvéreinknek. Kiadója Hornyánszky Viktor (Budapest V. Aka­démia u. 4.) fl naptár tiszta jövedelme az árva­házat illeti.

Next

/
Thumbnails
Contents