Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-11-13 / 46. szám
434 eVANGEUKUS ORALLO 1915 gyűlésein megdöbbenésének és az országos gyászban való részvételének immáron kifejezést adott. Mivei egyet, egyházi közgyűlésünk nem egyéb, mint a négy egyházkerület képviselete, e tekintetben az egyetemes egyház már kifejezte a maga gyász- és részvét-nyilatkozatát. De ha a háború megindítására ez a gyilkos merénylet szolgáltatott okot, sokkal mélyebben fekvő okai is vannak. Nem bocsátkozhatom taglásába ama bonyolult nemzetközi viszonyoknak, ama hatalmi kérdéseknek, ama közgazdasági versengésnek, amely mintegy előzménye és mélyebben fekvő, talán sokak előtt rejtett oka a háború kitörésének. Ez a kiválóan politikai jellegű oldala a dolognak nem illenék bele egyházi üléseink és tanácskozásaink keretébe. De azt mondom, hogyha még általánosabb, még magasabb szempontra helyezkedünk, akkor igen is azt mondhatjuk, hogy a háborúnak általában nemcsak ennek, de minden háborúnak oka a bün; és hogyha a 19. század, azt mondhatnám, uralkodó hitének látszott az emberiség végtelen haladásába vetett hit: nekem eszembe jut egy kiváló francia történettudósnak mondása: „Korunk hisz az emberiség végtelen haladásában, mint ahogy elődeink hittek az eredendő bűnben". Nohát igen is, ez a háború ezt az egyházi dogmát látszik megerősiteni. Irigység, kapzsiság, haszonlesés: ezek a háború okai. De mélyen tisztelt egyházi közgyűlés, midőn egy éven át nem tarthattunk egyetemes közgyűlést, teendőink természetesen igen megsokasodtak. És ezért nem akarom az időt tovább elméleti fejtegetésekkel tölteni, hanem a legmegfelelőbbnek vélem, hogy csak azzal az óhajtással üdvözöljem az egyetemes közgyűlésen megjelenteket: bár minél előbb következnék be az óhajtott békesség, bár minél előbb zavartalanul működhetne teljesen magyarhoni evangéliumi egyházunk is a maga működési körében. Mert a háború súlyát az egész magyar társadalom oly mértékben érzi, hogy ez szükségkép visszahat az egyetemes egyház szerves működésére is. Ezzel magyarhoni evangéliumi egyetemes egyházunk közgyűlésének tanácskozásait ezennel megnyitom. Egyetemes közgyűlés. fl magyarhoni evangélikus egyházegyetem a maga rendes évi közgyűlését Budapesten nov. 10-én kezdte meg. A közgyűlést megelőzőleg nov. 9-én megtartatott szokásos elöértekezleten a közgyűlés elé kerülő fontosabb ügyek lettek bizalmasan megbeszélve. Reggel 9 órakor a közgyűlést istentisztelet vezette be, amelyen Korbély Géza sárosi főesperes mondott magasszárnyalásu evangéliumi, lelkes, hazafias beszédet. A közgyűlést báró Prónay Dezső egyetemes egyházi és iskolai felügyelő nyitotta meg. Megnyitóbeszédét lapunk vezető helyén közöljük. Dr. Baltik Frigyes püspök egyházi elnök Szentiványi Árpád kerületi felügyelő indítványát elfogadó határozatot mondotta ki, amely szerint az egyetemes felügyelő megnyitó beszéde a jegyzőkönyvben fel lesz véve, valamint, mint melléklet Korbély főesperes templomi beszéde is. Megalakulás után dr. Szelényi Aladár egyetemes főjegyző felolvasta az egyetemes felügyelő évi jelentését, amelyben jelenti a felügyelő, hogy a háború okozta nehéz viszonyok dacára az egyházkerületek közgyűléseik megtarthatása nélkül is a szükséges nagyobbfoku intézkedéseiket megtették. A rendkívüli intézkedéseket pedig az egyetemes bizottságok a közgyűlésnek jóváhagyása reményében szintén a kellő időben tették meg. Az egyetemes egyház Üllői-úti házában katonai kórház rendeztetett be, két lelkész kiküldetetett a külföldi kórházakban fekvő katona hiveink látogatására, a tábori lelkészek száma szaporodott, 77 theologusunk jelentkezett honvédelmi szolgálatra. Baltik Frigyes püspököt 25 éves püspöki szolgálatának jubileuma alkalmából az egyetemes egyház nevében üdvözölte s végül a jelentés megemlékezik ugy a református testvér egyház, mint a mi egyházunk elhunyt nagyjairól s arról a nagyszámú névtelen tanár és tanitó hősökről, akiknek neveit majd csak a háború után lesz módjában elősorolni s akik e világháborúban életüket a hazáért feláldozták. A közgyűlés a felügyelő jelentését tudomásul veszi, s tett intézkedéseit jóváhagyja. Az érkezett miniszteri leiratok ismertetése után dr. Sze~