Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-11-06 / 45. szám

428 él Protestáns Országos Árvaegylet választmánya a nyári szünetelés után okt. 27-én tartotta első ülését Kovácsy Sándor ny. minisz­teri tanácsos, elnök vezetésével, a melyen az elnöknek hazafias érzülettel előadott indítványát, hogy az egylet a harmadik hadi kölcsön sikeré­hez is hozzájáruljon 150,000 koronával, a vá­lasztmány egyhangúlag lelkesen elfogadta és közvetetten jegyzésére Kouácsy Sándor elnököt hatalmazta fel. Ezzel az egylet a három hadi kölesönre összesen négyszázezer koronát jegy­zett. Elnök aztán mély részvéttel adózott zólyomi Wágner Géza dr. udvari tanácsosnak, egyleti alelnöknek, kinek unokája az északi harctéren hősi halált halt. Nagy örömöt keltett elnöknek ama jelentése, hogy a nem rég elhunyt Kéller Terézia rom. kath. nő, — aki német származású volt ugyan, mégis sziuvel lélekkel magyarnak érezte és vallotta magát és milliós vagyonát ab­ból a célból gyűjtötte össze, hogy azzal a ma­gyar hazának üdvös szolgálatot tegyen, — az árvaegylet javára negyedmillió korona alapítványt tett végrendeletében. Ez a tekintélyes vagyon egy év multán jut az egylet tulajdonába, a mely gya­rapodással az egylet» tőkeuagyona másfél millió koronára emelkedik. A fejedelmi alapítvány Kéler Napoleon műépítésznek, az árvaház régi nagy pártfogója közbenjárásának köszönhető. Kéler Napoleon nemes érzületének példaadóan szép jelét adta legutóbb is, a midőn egy jelesen érettségizett, az árvaházból a f. tanév elején ki­lépett s most a kereskedelmi akadémiát látogató nöüendéknek eltartási és iskolai költségeinek fedezésére vállalkozott, fl választmány az egylet által a locsmándi ev. Bethánia árvaházban elhe­lyezett árváinak tartásdiját 300 koronáról 400-ra emelte tekintettel a nagy drágaságra. Brocskó Lajos kir. tanácsos, igazgató jelentette, hogy a Hadsegélyző Hivatal utján három hadiárva véte­tett fel az árvaházba s igy most összesen tizen­négy hadiárva van az intézetben. Jelentette to­vábbá, hogy a minap vétetett fel az 1000-ik árva, akinek javára az assakürti ev. egyház 10 koronát küldött. Kiss ]ános dr. az árvaháznak volt nö­vendéke, majd annak tanítója, mint fővárosi köz­ségi tanitó elvégezvén a jogot, a minap doktorrá avattatott az egyetemen, fl volt növendékek közül számosan szolgálják hazájukat a harctéren, töb­ben már kitüntetést is kaptak vitézségükért, Az igazgatóhoz a harctérről a következő meghatóan szép levél érkezett. Kedves árvapapa. Ezt a sze­rény kis összeget — nyolc koronát — melyet vitézségi érmem után első részlet gyanánt kaptam, az árvák részére juttatom karácsonyi ajándékul. Fogadja kegyesen szivemnek ezt a megnyilatko­zását. Örömmel küldöm a lövőárokból s boldog 1915 volnék, hacsak egy mosoly is fakadna a nyomán. P 1915. október ?. Bartók Tibor zász­lós. flz árvaházban száz árva van, az egylet jótékonysága jelenleg kiterjed 185 árvára. fl hálás tanítványok. Ime máris megnyilat­koznak az eperjesi ev. theol. akadémia hálás tanítványai. A fiaialabbak (Mohr Gy.) buzdító példája hatott az idősebbekre. Wenk Hároly he­gyeshalmi ev. lelkész és mosoni esperes egy­házközsége részéről 60 koronát küldött „a há­ború alatt szenvedett kedves eperjesi Theologia Otthonnak testvéri szeretettel." Pedig ő még nem élvezhette volt hallgatónk az Otthon lelkésznevelő munkásságának áldó melegét, s nemis működik a tiszakerületben. Legyen hát az ő nemes pél­dájának szerencsés folytatása azoknál a lelkész­testvéreknél, kik már az Otthonnak lakói is voltak. Kérem és várom egyházközségeikben való szí­ves buzgólkodásukat a Theol. Otthon javára. Möhr Gyula és IDenk Károly lelkészek példáját többen s sokan, mindnyájan kövessék. Eperjesen 1915 okt. 30-án. Dr. Szlávik Mátyás, az „Evang. Theol. Otthon" felügyelótanára. A nyíregyházi főgimnázium kormány­zótanácsa a tanárokért. A nyíregyházi főgimná­zium tanácsa mindig a legnagyobb méltánylással honorálta a tanárok munkásságát, és ezen jóa­karatáról ujabb bizonyítékot adott, midőn a taná­roknak drágasági pótlékot szavazott meg. Meshó László főgimnáziumi felügyelő, a tanács október 8-án tartott ülésén azt indítványozta, hogy a kor­mányzó-tanács a tanárok és családtagok részére folyó év október hó 1-től számítandó egy évre drágasági pótlékot szavazzon meg, és pedig minden házastárs részére 200—200 K-t, minden 24. éven alul levő s magukat a saját erejükből fenntartani nem tudó gyermekük részére 100—100 K-t. — A három iskolaszolga részére 80—80 K segélyt szazaztak meg. A tanács ugy határozott, hogy ezen rendkívüli segély első felét azonnal, második felét pedig 1916. január 1-én fogja kiu­talni. Fedezetül az u. n. gimnáziumi-alap szolgál, melyet az iskola elöljárósága az egyházkerület bölcsességéből már 40 év óta gyűjt s mely rend­kívüli tartaléktőke az 1914. év végén 32,286 ko­ronát tett ki. Ev. iskolatanácsi és presbyteri ülé­sek. A beszterczebányai ev. egyház isk. és egyházi tanácsa e héten tartott ülésén a hadba vonult Huszy Emil főgimnáziumi tanár helyette­sítésével Hajdú Lajost, Hudáh Jánost, Jamrich Bélát és Szenes Samut bizta meg. Az egyház tanács a hadi kölcsönre tizenötezer korona jegy­zését ajánlja. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ J

Next

/
Thumbnails
Contents