Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-10-23 / 43. szám

402 EVAftG£LI%US ŐRÁLLÓ 1915 lélektől ihletett, közös gondolatkinesü egyháznak, Uilmos császár- és a Hin­denburgszabásu egyéniségeket nevelő egyháznak erőt kell felszívnia. Erőt, mely annak a bágyadt, szabadelvüséggel ta­kargatott erélytelen magatartásnak, mely az állammal szemben annyi sérelmünk­nek, a felekezeti rivalitásban annyi tér­vesztésnek lett oka, most már véget vessen Gazdátlan birtokként pusztult egyházunk: itt is ott is a türelmetlen, vagy a túltengő felekezeti praepotentia el-elszántogatott belőle egy-egy baráz­dányit. Sőt réges-régen, a háború előtt (tavaly volt csak, de csak naptár szerint, a lélek időmérése szerint, régen) még azt is olvashattuk feletőtlen tollbóí, de mégis testvérszellemünek tekintett lap hasábjain, hogy az evangelikus egyház­nak nincs jellemképző ereje. Nos, ez az idő lealkonyult. Uj levegő áramlik köröttünk, melyben uj világfejlő­dés gondolatai találnak hangot s ebből az uj levegőből egyházunk erőt, bizalmat, öntudatot Jés önérzetet leheli magába. Egy erőteljesebb, saját lábán megállani és jogait s területét megvédeni tudó egyházi szellemnek kell kiáradni abból a lélekközösségből, mely dicső szövet­séges népünk fiaival hittestvérré avat. De nincs-e itt, ebben a hittestvérie­sülésben, a mi szövetségesünk katoná­ival való hitegységünk hangoztatásában ualami fonákság? Fonákság, hogy mi hozzásimulunk a hatalmas, a háborúban félelmes erejű békében, ragyogóan vilá­gos szellemű német nép fiaihoz s itt belül, egy politikai corporáció szerveze­tében, egyazon misszió teljesítésével, egyazon vezérszellem ihletésével is test­vérré lenni kényszeritett evangélikus egyházak idegenül élnek egymás mel­lett? Avagy egyházaink, a magyar egy­házegyetem és az erdélyi szász status még nem látták elérkezettnek az időt, hogy az t8U8~ban, annak a kornak utói­érhetlen szabadelvüségében megalkotott uniót a hét, vérszerinti testvér egyház között is megépítsék? A mi diaspora-egyházunknak geográ­fiai helyzete nehézségeit csak a lélek­egyesüléssel lehet legyőznie. Itt az idő, midőn a szélesebb lendületü lépéseket meg lehet tenni, mikor a szemek, a saját kis cirkulusaikhoz törpült látóképességü szemek az események nagy hullámve­résében hozzászoktak a szélesebb kon­cepciókhoz. Valami hatalmas szellemka­rok — a Lutheré?, avagy talán a fölöttünk vigyázó Gondviselésé? — ölelnek egybe a hitegység szent, nagy erejével: ne bontakozzunk ki e szentkarok öleléséből. Keressük a kapcsolatot, nem: a kapcsolatok kifejtését a^ Királyhágón tuli testvérekkel. A közös sors, a közös ér­dek, a lélekszabadság alázatos kultusza és mindaz, amit számunkra a Luther neve jelent, az egymáshoz közeledést paran­csolja. Az idő keze mutat, fl háború zúgja, harsogja ágyuharsonáin: „a tömörülés­ben van az erő"! Uajjon csak mi ne hallanók meg ez intelmet? flz Isten néha ágyudörgéssel tanít. ]aj annak, kinek füle vagyon a hallásra s még ezt se hallja megl Magyar evangelikus egyházegyetem! flz idő kényszerítésére, a mi közös nagy szellemünk ihletésére teszem meg indítvá­nyomat: nyujtsunk szövetkezésre testvéri jobbot a Királyhágón tuli testvéregyház­nak. Német és magyar nép szövetkezik; mi, egy államnak polgárai, egy dogma­tikai kincs birtokosai, keressük a kap­csolatot egymással. Népek érintkezésé­ből megbecsülhetetlen kulturális javak származnak. . . Erő, öntudat, melegség, diadal lesz számunkra a szövetkezés. Legyen áldott a kéz, mely a két kü­lönült életet élő testvéregyház szivét a megértés és szeretet szálaival egybe­kötözi. Zsinatunk feleljen meg: quo modo? Hiszem a szentek egyességét. . . . — szikla —

Next

/
Thumbnails
Contents