Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-10-23 / 43. szám

402 EVAftG£LI%US ŐRÁLLÓ 1915 lélektől ihletett, közös gondolatkinesü egyháznak, Uilmos császár- és a Hindenburgszabásu egyéniségeket nevelő egyháznak erőt kell felszívnia. Erőt, mely annak a bágyadt, szabadelvüséggel takargatott erélytelen magatartásnak, mely az állammal szemben annyi sérelmünknek, a felekezeti rivalitásban annyi térvesztésnek lett oka, most már véget vessen Gazdátlan birtokként pusztult egyházunk: itt is ott is a türelmetlen, vagy a túltengő felekezeti praepotentia el-elszántogatott belőle egy-egy barázdányit. Sőt réges-régen, a háború előtt (tavaly volt csak, de csak naptár szerint, a lélek időmérése szerint, régen) még azt is olvashattuk feletőtlen tollbóí, de mégis testvérszellemünek tekintett lap hasábjain, hogy az evangelikus egyháznak nincs jellemképző ereje. Nos, ez az idő lealkonyult. Uj levegő áramlik köröttünk, melyben uj világfejlődés gondolatai találnak hangot s ebből az uj levegőből egyházunk erőt, bizalmat, öntudatot Jés önérzetet leheli magába. Egy erőteljesebb, saját lábán megállani és jogait s területét megvédeni tudó egyházi szellemnek kell kiáradni abból a lélekközösségből, mely dicső szövetséges népünk fiaival hittestvérré avat. De nincs-e itt, ebben a hittestvériesülésben, a mi szövetségesünk katonáival való hitegységünk hangoztatásában ualami fonákság? Fonákság, hogy mi hozzásimulunk a hatalmas, a háborúban félelmes erejű békében, ragyogóan világos szellemű német nép fiaihoz s itt belül, egy politikai corporáció szervezetében, egyazon misszió teljesítésével, egyazon vezérszellem ihletésével is testvérré lenni kényszeritett evangélikus egyházak idegenül élnek egymás mellett? Avagy egyházaink, a magyar egyházegyetem és az erdélyi szász status még nem látták elérkezettnek az időt, hogy az t8U8~ban, annak a kornak utóiérhetlen szabadelvüségében megalkotott uniót a hét, vérszerinti testvér egyház között is megépítsék? A mi diaspora-egyházunknak geográfiai helyzete nehézségeit csak a lélekegyesüléssel lehet legyőznie. Itt az idő, midőn a szélesebb lendületü lépéseket meg lehet tenni, mikor a szemek, a saját kis cirkulusaikhoz törpült látóképességü szemek az események nagy hullámverésében hozzászoktak a szélesebb koncepciókhoz. Valami hatalmas szellemkarok — a Lutheré?, avagy talán a fölöttünk vigyázó Gondviselésé? — ölelnek egybe a hitegység szent, nagy erejével: ne bontakozzunk ki e szentkarok öleléséből. Keressük a kapcsolatot, nem: a kapcsolatok kifejtését a^ Királyhágón tuli testvérekkel. A közös sors, a közös érdek, a lélekszabadság alázatos kultusza és mindaz, amit számunkra a Luther neve jelent, az egymáshoz közeledést parancsolja. Az idő keze mutat, fl háború zúgja, harsogja ágyuharsonáin: „a tömörülésben van az erő"! Uajjon csak mi ne hallanók meg ez intelmet? flz Isten néha ágyudörgéssel tanít. ]aj annak, kinek füle vagyon a hallásra s még ezt se hallja megl Magyar evangelikus egyházegyetem! flz idő kényszerítésére, a mi közös nagy szellemünk ihletésére teszem meg indítványomat: nyujtsunk szövetkezésre testvéri jobbot a Királyhágón tuli testvéregyháznak. Német és magyar nép szövetkezik; mi, egy államnak polgárai, egy dogmatikai kincs birtokosai, keressük a kapcsolatot egymással. Népek érintkezéséből megbecsülhetetlen kulturális javak származnak. . . Erő, öntudat, melegség, diadal lesz számunkra a szövetkezés. Legyen áldott a kéz, mely a két különült életet élő testvéregyház szivét a megértés és szeretet szálaival egybekötözi. Zsinatunk feleljen meg: quo modo? Hiszem a szentek egyességét. . . . — szikla —