Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-08-14 / 33. szám

1915. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ müvek kutatására irányult, a művelődés erőteljesen emelkedett. Másfelöl acíörténet Kinára mutat. Eaen óriás birodalom népe már a régi korban iszonyodott a háborútól. Hü maradt a nagy valláserkölcsi törvény alapitója, Konfuese által kimondott elvhez: „Aki hadi dicsőség után eped, nem méltó az emberi névre". Hogy ezt állandóan kikerülhesse, északnyugaton a harcias szomszédok támadásai ellen védelmül egy 300 mértföld hosszú magas kőfalat emelt, ff béke fenntartását tekintette legfób célul s lehetőleg elzárkózott a más népekkel érintkezéstől. E zárkózottság következtében mivelődése egyoldalúvá lett. ff nép lelke mindinkább csak a múlthoz tapadt, teljesen, az örökölt hagyományok őrzése kötötte le. Az elfogult tartózkodás folytán a más népekkel érintkezés hatásától társadalmi politikai életében nem merültek fel uj, mozgató eszmék, nem kelt uj lelkesedés uj célokért. Alkotó ereje megbénult, állami élete elvesztette az energiát s a négyszáz millió lakost számláló óriás birodalom ma már sokkal kisebb számú népek erőszakos követelésével szemben ellenálló képesség nélkül tehetetlenül vergődik. A háborúnak okai az emberi gyarlóságban rejlenek. Mig az önző hiúság, boszu, irigység fel-fellobbanásával képes lesz elnémítani a felebaráti szeretet érzelmét: addig még ki-kigyul a hadvész tüze, nem zárul be végkép Janus templomának ajtaja. Majd ha az igazság ismerete és tisztelete, istenfélelem s emberszeretet lesz az egjének és társadalmak erkölcsi világában az érzelem, akarat vezére: akkor uárható a prófétai jóslat teljesülése, amikor a nemzetek „fegyvereikből kapákat csinálnak, dárdáikból sarlókat, egyik nép a másik ellen fegyvert nem von és többé hadakozást nem tanulnak". (Mikeás 4 r. 3 v.) E cél még az evolúció utján a távol^jövőben van. flddig minden korban számolni kell a háború lehetőségével. Ez ugy jelenik meg, mint vészes fergeteg. Hatása azonban emlékeztet az ószövetségi patriarkának, Józsefnek az ellene összeesküdt testvérekhez intézett e szavaira: „Ti gondoltatok én ellenem gonoszt cselekedni, de az Isten gondolta azt jóra forditani". Vagyis a mindenek felett uralkodó Isten végzéséből °még azt is, a mi rosz: kénytelen következményeiben a jót, a fejlődés törvényét szolgálni, az igazság uralomra jutásán közremunkálni. Az önző indulatok kitöréséből, az erkölcsi elvek megtiprásából származó sok baj, csapás felett ^megnyilatkozik a megbotránkozott lelkiismeret tiltakozása s az embert az irigység, gyűlölség bilincseiből kibontakozásra, az eszményinek tiszteletére és a felebaráti szeretet nagij parancsához uisszatérésre készteti. Sok harc, szenvedés nyomán szilárdul a ragaszkodás azon életelvekhez, amelyeknek követését a józan ész az emberiség haladása érdekében üdvösnek tartja. Uj, tisztultabb világnézet emelkedik s gyakorol hatást a népek egymásközti érintkezésére. Szaporodnak a közös célokra egyesítő kötelékek. Mindig erőteljesebben nyilvánul a testvériség tudata s érdekellentétek esetén a kiegyenlítésnek békés uton keresését tekinti első erkölcsi feladatának. Igaz, ma is dul a háború, egész súlyával, áldozatköveteléseivel nehezül nemzetünkre is. Nem kerestük, évek óta erre készülő ellenségeink sértegető kihívásai kényszeritették reánk. Uédelmi harcot viv népünk, ezt pedig az ész s az orkölesi törvény nemcsak jognak, hanem kötességnek is hirdeti. Itt a vihar, gamely [próbára teszi a nemzet életerejét. Pusztításaira fájdalommal gondolunk, de másrészről az e háború által keltett oly jelenségekre is találunk a társadalom életében, amelyek sziuemelók, biztatók. Az elhatalmasult egyéni önzést közlelkesedés váltotta fel. A szétválasztó jelszavak elhallgattak, a különböző pártok egy szívvel-lélekkel sorakoznak a hon védelmezésére. A honszeretet szegényeket, boldogokat egyesítve visz a harctérre, hol vallás, rang, nyelvkülönbség nélkül együtt vívnak mint testvérek hős csatákat Árpád hónáért. Megható ugy a városokban mint a községekben megnyilatkozott áldozatkészség, melyet a háború keltett fel. A haza védelmében folyó hadviselésben szükséges anyagi erőt oly mértékben ajánlotta fel a hadi kölcsön jegyzésnél a nemzet, amelyet pár év előtt senki sem mert volna reményleni. A béke idején is voltak más kárával nyerészkedni törekvők, haszonleső csalók. De mikor emelte fel elitélő szavát ezek ellen oly hangosan a társadalom lelkiismerete, mint ma? Mikor sújtott le ily határozott szigorúsággal az igazság, a törvény megtipróira? A hosszú békében meggyengült az ideálizmus, a vagyongyűjtés, jólét, kényelem volt a kitűzött cél : „pénz és élvezet" a jelszó. Sokszor árucikké vált a meggyőződés, gúnyolódás tárgyává az elvhüség. A háború midőn minden földi fénynek, szerencsejavaknak romlandó voltára utalt, másrészről oda irányozta a figyelmet az enyészeten felül álló eszményire, a lélek ismét buzgón kereste az utat ama láthatatlan örök hatalomhoz: Istenhez, fiz ideálizmus közvetítőjének: a hitnek ereje újra feléledt, az aggodalom, a bánat, a veszteség az embert magábaszállásra, istenfélelemre indította. Az itthonmaradtak s harcba vonult kedveseik megtanultak szívből imádkozni, ff