Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-08-07 / 32. szám

310 1915 a fokra, hogy az a léleknyerésben ezzel az intézménnyel felvehesse a versenyt? ]ól tudom, hogy a reformációval kitermelt vallási, felekezeti tipusok a szabadság elvének hangoztatásával, az Istenhez való viszonyunk öntudatosabbá tevésével inkább a férjilélek erejét szivták fel; gondolatszabadság, fegyelem alól való függetlenülés főként a férfi lélek aktivitásának felel meg. De a női léleknek nem adott a reformáció sem elég táplálékot (puritanizmus, racionalizmus), sem nem specializálta a nő egyházi tevékenységét. Ezt a feladatot most kell megoldania egyházunknak. Hiszen a nőkérdés látószögéből nézve egyházunk fejlődését, azt nem találhatjuk sem kielégítőnek, sem a nő akcióvágyát táplálónak. Mulasztást követtünk el, midőn a nőképzés nagy egyházépitő és erősítő hatását kellő figyelemre nem méltatva sem az alsó, sem a felső pedagógiai fokokon nem építettük ki a speciális nőnevelő egyházi intézményeket. Diakonissza-ügyünk a legújabb időben kezd érdeme szerinti figyelemben részesülni. Ha már lesz egyetemes tanitónőképzőnk is. De ez csak a kezdet. Annak is sovány. Zsinatunkban — hisszük — van annyi evangélikus liberálizmus, hogy a nők egyházi jogait a férfiakéval legalább elvileg egyenlősíteni fogja, fí nő azonban nem jogok érvényesítésére rendeltetett, hanem a kedélyi finomságok és szépségek ápolására. Ha nevelünk majd egy fejben evangéliumilag világos, sziuben evangeliumilag, krisztusiasan meleg, felekezeti hűségben a hitvallók lelkével megihletett intelligens nőgárdát, melynek tagjai majd a családi tűzhely mellett, majd az iskolák pódiumán, majd a mi szintén jobban kiépítendő szeretetintézményeink, árvaházaink, szegényházaink termeiben a szabad, önkéntes és felvilágosult nőevangelizálás apostolai lesznek, egyházunk reneszánszát fogja élni. Csak szerezzük meg a lehetőségét, hogy a nő a lelki és testi fejlődésének egész folyamán családja társadalmi állásának, vagy tehetségének mértéke szerint egyházunk levegőjében maradhasson. Ezért kell nekünk evangelikus elemi iskola, sót óvoda és evangelikus nőotthon. A szegény cselédleány s a tábornok-,vagy kúriai bíróözvegy lelki igényeit ki kell elégítenie egyházunknak, ha azt akarjuk, hogy a nő bármilyen korú és bármilyen társadalmi helyzetű, vagy műveltségi fokú legyen bár, egyháza védő, melengető szárnyai alól kilépni és más levegőjű, más világú egyház vezetésére utaltatni ne legyen kénytelen. Ez nem elkatholizálása egyházunk programmjának, csupán érvényesítése a praktikus, a létérdekeit felismerni s azokhoz igazodni tudó evangelikus felekezeti géniusznak; ez volna a feminizmus átevangelikusitása. Az idő int erre. Akié a gyermek, azé a jövő. ]aj, de nagy baj, hogy az iskoláink rohamos (most már talán megálottnak tekinthető) államosításakor valaki, akinek van meszszehangzó szava, nem kiáltotta ezt Catoként újra meg újra. Akié a gyermek azé a jövő. Javítsuk, szélesítsük meg ezt a szép, igaz aksziómát ezzel: akié a nő, a nő lelke, azé a gyermek, azé a jövő. Mi — a szószék egyháza — a gyóntató szék egyházával szemben csak akkor fogunk „tért nyerni" (Hőfer), ha a nőiélek hatalmas, szépségeket teremtő erejű energiáját belekapcsoljuk egyházunk szervezetébe. Uj idők jönnek és az uj időkben egyházunk is megujul, megifjul, megszépül, ha benne a nőlélek nagyobb szerephez jut. Gondolkozzunk erről. De nem. Ne gondolkozzunk, mert azt tesszük már jó ideje, tegyünk. Intézmények fundamentuma, emberek értéke a — tett. Az okos tett. Ez az erő mértéke. Ismétlem: a tett.